logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Újra megmérkőznek a legjobb IoT-megoldások

IoT-megoldások kiállítását, konferenciáját és versenyét rendezi meg második alkalommal a MOHAnet Mobilsystems Zrt. május 25-26-án, a seregszemlén 26 hazai és külföldi vállalat vesz részt és mutatja be okosmegoldását az újpesti UP Rendezvénytérben – közölték a szervezők az MTI-vel.

A Yettel IoT Live Show elnevezésű szakmai rendezvény egyik izgalmas pontja lesz az IoT Nagydíj, amelyen számos vállalat méri össze M2M – Machine to Machine, azaz a gépek közötti adatáralmáson alapuló technológiai fejlesztését. A verseny összdíjazása 3 millió forint, arra a kiállítók mellett bármely piaci szereplő beadhatja pályázatát.

Mint írták, az IoT (Internet of Thigs – dolgok internete) megoldások az élet részévé váltak, a privátszférában és a munkakörnyezetben is egyre több az olyan alkalmazás, amely online, a gépek kommunikációja által nyújt segítséget vagy támogatást a hétköznapokban.

A rendezvény szakít a hagyományos iparági kiállítások felépítésével: egy iparágat legfeljebb két vállalat képviselhet, így a kiállítói réteg nem egy szektorra fókuszál, ezzel számos területbe betekintést nyerhetnek az esemény látogatói – mondta Havasi Zoltán, a főszervező MOHAnet Mobilsystems Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: kezdeményező szerepet vállalnak az IoT-technológia hazai képviselőinek aktív népszerűsítésében, ennek érdekében alapították meg a Dolgok Internete Szakmai Közösséget.

Fülöp Gábor, a Yettel Magyarország üzleti értékesítési és marketing igazgatója, a verseny zsűribizottságának elnöke azt közölte: a legfrissebb mobilpiaci jelentés alapján a Yettel 40 százalékos részesedéssel Magyarországon piacvezető az aktív M2M-kártyák területén. A növekedéshez elengedhetetlennek nevezte a kapcsolatfelvételt az új, innovatív partnerekkel, ennek a fóruma az IoT Live Show.

A Yettel IoT Live Show-ra a belépés ingyenes, mindössze egy előzetes regisztrációra van szükség, amelyet a látogatók a www.iotliveshow.hu honlapon tehetnek meg. A rendezvény online is követhető lesz, amelyre szintén a weboldalon jelentkezhetnek az IoT-megoldások iránt érdeklődők.

Ajánljuk még