logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Zeusz templomára bukkantak régészek

| Szerző: hirado.hu
Zeusz a görög mitológiában az ég és a villámok ura, egyben a legfőbb olümposzi isten volt, a szentélyét régóta keresik a kutatók.

Régészek egy csoportja a Sínai-félsziget északi részén fekvő Tell al-Farmánál folytatott feltárást – számol be a Heritage Daily természettudományos folyóirat. Az ásatáskor egy régóta keresett Zeusz-templomra bukkantak.

Tell al-Farma helyén állt egykor Pelusium, amely a római időkben vált igazán meghatározóvá, de már a fáraók korában is létezett.

A városban még az iszlám periódus elején is éltek. Pelusiumnál az 1900-as évek elején kezdődtek meg a régészeti vizsgálatok, és már ekkor előkerültek egy Zeusz-Kasziosz-templomra utaló bizonyítékok – a megnevezés Zeusz és a szíriai Kasziosz-hegy összevonásából jött létre. Az épület helyét ugyanakkor egészen mostanáig nem találták – írta a National Geographic. 

A közelmúltban a kutatók végre felfedezték a templomot, amely a helyi erőd és egy későbbi szentély között feküdt.

A szakértők oszlopokra és gránittömbökre bukkantak, a régészek úgy vélik, hogy utóbbi kövek alkották az építmény lépcsősorát. A környéken olyan rózsaszín gránitdarabokat is feltártak, amelyeket a későbbi templomok építéséhez használhattak fel.

A helyszínen emellett feliratokat is találtak, ezek szerint Hadrianus császár (117–138) Titos Flavios Titanast bízta meg azzal, hogy renoválja a templomot. A korszakban az uralkodó új városokat alapított Egyiptom római fennhatóság alatt álló részein.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még