logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Sírhelyekkel szegélyezett, titokzatos, ősi útrendszert fedeztek fel

| Szerző: hirado.hu
Komplex, több ezer éves, nyughelyekkel szegélyezett útrendszert fedeztek fel az Arab-félsziget északnyugati részén.

 

A Nyugat-ausztráliai Egyetem (UWA) csapata által feltárt hálózat ösvényei mellett több ezer sír fekszik, és oázisokat, illetve legelőket köt össze. Úgy tűnik, az időszámítás előtti 3. évezredben élénk volt a térség csoportjai közötti gazdasági és társas kapcsolat – írja a National Geographic. 

Mint ismertetik, az UWA szakértői egy nagyobb, 13 régészeti és örökségvédelmi projektet tömörítő nemzetközi programba csatlakoztak be. A kutatásokban az El-Ulai Királyi Bizottság (RCU) is részt vesz.

Amr el-Madani, a szervezet igazgatója szerint minél többet derítenek ki Északnyugat-Arábia ősi lakóiról, a misszió tagjait annál inkább inspirálják az egykori emberek. A térség népei harmóniában éltek a környezettel, tisztelték elődeiket, és képesek voltak a szélesebb régiót is elérni.

Matthew Dalton, az UWA munkatársa és kollégái új tanulmányuk elkészítéséhez műholdas és légi felvételeket elemeztek, de a felszínen gyűjtött adatokat is megvizsgálták.

A feltárt úthálózat 160 ezer négyzetkilométeren terül el. El-Ula és Khajbar térségében mintegy 18 ezer sírt fedeztek fel, ezek közül 11 ezer köthető a hálózathoz. A struktúrák többsége a vízforrások környékén húzódik, az utakat a korabeli pásztorok használhatták.

Hugh Thomas, a projekt igazgatója szerint a friss eredmények igazolják, hogy a térség nagyban hozzájárulhat a Közel-Kelet újkőkori és bronzkori történetének megismeréséhez.

Ajánljuk még