logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A fél Balatont is elmosta volna a világ legnagyobb megacunamija

| Szerző: hirado.hu
Katasztrófafilmek visszatérő eleme a mindent elsöprő óriáshullám. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez nemcsak a hollywoodi filmkészítők fantáziája, a természet valóban képes igazi megacunamikat létrehozni.

A hullámok pusztító erejüket évről évre megmutatják. A rekordtartó cunami elképesztő számokkal rendelkezik – írja a National Geographic.

Az abszolút rekordtartó

1958 júliusában egy 8,3-as erősségű földrengés rázta meg Alaszka déli partját, a Lituya-öblöt. A földrengés földcsuszamlást okozott a meredek hegyoldalakkal övezett fjord mellett, ennek során pedig mintegy 90 millió tonnányi szikla zuhant a 220 méter mély öböl vizébe.

Az öt ember életét követelő cunami 524 méter magasra csapott fel (magasabb, mint antennájával együtt a New York-i Empire State Building – 443 m), a kutatóknak pedig később azt is sikerült megállapítaniuk, hogy maga a hullám nagyjából 150 méter magas lehetett, így mindkét kategóriában ez számít az abszolút rekordtartónak (azok közül a cunamik közül, amelyeket szemtanúk is meg tudtak erősíteni).

„Ez a valaha feljegyzett legnagyobb hullám, amelyet szemtanúk is láttak”mondta a Live Science-nek Hermann Fritz, a Georgia Institute of Technology környezetmérnöki professzora, akinek szakterületei közé tartozik a cunamik és a hurrikánok vizsgálata.

„Valószínűleg előfordultak nagyobb hullámok a Föld történetében, amire geológiai lelőhelyekből lehet következtetni” – mondta a szakember.

A természeti csapás öt halálos áldozatot is követelt, ugyanakkor többen is voltak, akik csodával határos módon megúszták a találkozást a világ legnagyobb hullámával. A hatalmas erejű cunami több száz méteres magasságig tarolta le a fákat a környező hegyeken.

Az elvonulása után három hétbe telt, mire a helyszínt elég biztonságosnak találták a kutatók ahhoz, hogy felmérhessék.

További rekordot döntő hullámok

2020. október 29-én António Laureano portugál szörfös döntötte meg a valaha volt legmagasabb hullám rekordját, amikor meglovagolt egy 30,9 méter magas hullámot Nazaréban, egy nyugat-portugáliai városban.

A Meteorológiai Világszervezet szerint a hivatalosan is regisztrált legnagyobb nyílt vízi hullám 19 méter volt, és egy bója észlelte az Atlanti-óceán északi részén 2013. február 17-én.

Ajánljuk még