logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Aranyérmet nyert a szegedi gimnazisták új rákdiagnosztikai módszere

Új rákdiagnosztikai módszert fejlesztettek ki a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákjai, amellyel aranyérmet nyertek egy nemzetközi versenyen. A cél az volt, hogy az eddigiekhez képest olcsóbb, egyszerűbb felhasználású és könnyen hozzáférhető diagnosztikai módszert kínáljanak az orvoslásban – számolt be az M1 Híradója.
Nagyon büszkék vagyunk a gyerekekre, főleg arra, hogy tizedikes, tizenegyedikes és tizenkettedikes gyerekek is részt vettek ebben a projektben” – mondta a Híradónak Nagy Anett, a szegedi Radnóti Miklós kísérleti gimnázium igazgatója.
Kovács Viktória, az iskola 11/B osztályos tanulója kifejtette: „Ezt az ötletet úgy próbáltuk megvalósítani, hogy rengeteg hozzáértő véleményét kikérve kifejlesztettünk egy olyan rendszert, ami egy jelfelsokszorosítás.

„Biomarkereket akartunk kimutatni, amelyek rákos sejtek által általában felhalmozódó anyagok a testfolyadékokban. Az egyszálú DNS és a biomarkerek kapcsolódását (eddig) még nem igazán láttuk a tudományos világban, ez saját ötlet volt.

Kevés a középiskolai csapat ezen a versenyen, ezért kiemelkedő eredményt értünk el. Aranyérmet szereztünk, amely nem igazán helyezés, hanem minősítés. A mi projektünkben az a különleges, hogy ez egy olyan rákdiagnosztikai módszer, ami non-invazív, vagyis nem igényel beavatkozást” – tette hozzá csapattársa, Dobó Tamás, a gimnázium speciális biológia szakának tanulója.
Címlapfotó: MTVA

Ajánljuk még