A Szentté Avatási Dikasztérium nyitja meg hivatalosan a boldoggá avatási ügy római szakaszát. A boldoggá avatási eljárások több szakaszból állnak: először egyházmegyei szinten folytatnak vizsgálatot, utána az ügy a Vatikánba kerül tovább, ami az egyetemes egyház szintjére emelést jelenti. A vértanúként meghalt Wohlmuth Ferenc magyarországi boldoggá avatási eljárása 2021 januárjában kezdődött, és 2024 szeptemberében zárult le. A közel kilencszáz oldalas dokumentáció aktáit a Szentté Avatási Dikasztériumba továbbították, amely keddtől folytatja a munkát. A mostani római megnyitás mérföldkőnek számít.

„Azt jelenti, hogy Wohlmuth Ferenc ügye továbblépett a vizsgálat következő szintjére, és a magyar vértanú pap tanúságtétele az egyetemes egyház számára is jelentőséggel bír”

– hangoztatta Törő András.

A dikasztérium ülésén jelen lesz Veres András, a Győri Egyházmegye püspöke és Törő András, aki egyben a Wohlmuth-ügy római posztulátora is. A posztulátor az ügyvéd szerepét tölti be az eljárásokban, mivel bemutatja a boldoggá vagy szentté avatásra javasolt személy életével, szolgálatával, halálával kapcsolatos adatokat, és szükség esetén indokolja a boldoggá avatást. A Győri Egyházmegyében szolgáló Wohlmuth Ferenc (1855-1919) a Komárom megyei Császár község plébánosaként szolgált huszonöt éven át. A Tanácsköztársaság alatt 1919. június 5-én koholt vádak alapján felakasztottak. Sírja Császár temetőjében található, bitófáját a helyi templomban a mai napig őrzik.

Azok végezték ki, akiknek a megbocsájtásáért járt közben – így élt a szegények és az elárvultak megsegítője, Wolmuth Ferenc atya

Wolhmuth Ferenc Ferenc plébános 1855. július 17-én született Sopronnyéken, huszonkét évesen kezdeményezte felvételét a győri egyházmegye szemináriumába, ahol a teológiai képzettséget megszerezte. Beszélt németül és latinul is,

elöljárói az ártatlan, békés, szelíd, szerény, tisztelettudó, barátságos jelzőkkel írták le jellemét.

Prédikációiban a nehézségek türelemmel való viselését, az elárvultak és szegények megsegítését, az Eucharisztia – az Oltáriszentség – iránti odaadást, valamint a hiteles keresztényi életen keresztül az üdvösségre való meghívást hirdette. Konyháján főzetett a szegényeknek és a betegeknek, és magához vett egy árva kislányt is, akiről még végrendeletében is rendelkezett.

Wolhmuth Ferenc (1855-1919), Császár község plébánosa (Fotó: Wikipedia)

1919. júniusában – annak ellenére, hogy még márciusban vették át a hatalmat –  a kommunista hatalom bukásáról szóló pletykák kezdtek terjedni, ezért Császáron – ahol Wolhmuth Ferenc halála előtt szolgált – őrizetbe vették a kommün helyi támogatóit, a felkelők pedig személyes Wolhmuth Ferencet szerették volna felkérni a település ideiglenes vezetésére, aki ezt elutasította.  Meglátogatta a helyben elfogott kommunistákat, akiket gyónásra és bűnbánatra intett.

Wolhmuth Ferenc atya közbenjárásának köszönhetően végül nem végezték ki őket, mivel a megbocsájtást hirdette és a lelkére kötötte a híveknek, hogy minden erőszakoskodástól tartózkodjanak.

Pár nappal később a kommunisták visszatértek a településre, Wolmuth Ferencet pedig az egyik plébániai dolgozó vallomása alapján elfogták, majd 1919. június 5-én kivégezték. A Tanácsköztársaság – 1919. augusztus 1-jén bekövetkezett bukásáig – idején végrehajtott „vörösterror” áldozatainak számát 300 és 600 fő közé teszik – köztük kilenc katolikus pap és egy apáca –, Wolhmuth Ferenc küszöbön álló boldoggá avatása egyúttal az ő áldozatuk előtt való tisztelgésnek is tekinthető.

Kulturális terrorizmussal járt együtt az egyházüldözés a Tanácsköztársaság fennállása alatt

Az I. világháború után kikiáltott rövid életű – mindössze 133 napig fennálló – a Szovjetunió mintájára elképzelt, magyarországi Tanácsköztársaságot 1919. március 21-én kiáltották ki, amikor a hatalom a kommunisták és a szociáldemokraták egyesülésével létrejött Forradalmi Kormányzótanács kezébe került, megbuktatva ezzel az 1918-as őszi rózsás forradalom nyomán – amelyet követően gyilkolták meg gróf Tisza István miniszterelnököt – kikiáltott Magyar Népköztársaságot.

Wolhmuth Ferenc (1855-1919), Császár község plébánosa (Fotó: Wikipedia)

Az új bolsevik vezetés – ahol a tényleges hatalmat Kun Béla külügyi népbiztos gyakorolta – a hatalomátvételt követően erőszakos módon államosította a hazai ipari létesítményeket – beleértve a húsz főnél több alkalmazottat foglalkozó üzemeket – és a földbirtokokat, kártérítés megfizetése nélkül. Felszámolták a rendőrséget, a karhatalom szerepét pedig Vörös Őrség vette át, ezenbelül a Lenin-fiúkként ismert – vezetőjük, Cserny József után – Cserny-különítmény példátlan kegyetlenségeket hajtott végre.

Kun Béláék gyakorlatilag minden tekintetben igyekeztek lemásolni szovjet-oroszországi elvtársaikat, nem történt ez másképp az egyházakkal való bánásmód mellett a kultúrpolitika terén sem.

Lukács György dialektikus materialista filozófus – aki a második világháború utáni, idegen és ellenséges kommunista rezsimben népművelési miniszteri pozíciót töltötte be – a Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg 5. hadosztályának politikai biztosaként, valamint közoktatásügyi népbiztosként tevékenykedett.

Lukács György nevéhez több véres tömeggyilkosság – köztük a heves vármegyei Poroszlón végrehajtott tizedelés, amelyre nagy büszkeséggel így emlékezett vissza: „akkor én nagyon energikus módon állítottam helyre a rendet: amikor átmentünk Poroszlóba, összehívtam egy rendkívüli hadbíróságot, és ennek a megfutamodott zászlóaljnak nyolc emberét ott a főtéren főbe lövettem” –, valamint a „kulturális terrorizmus” fogalmának bevezetése fűződik.

A „kulturális terrorizmus” jegyében radikális szexoktatást vezettek be a magyar gyerekek tantervébe, a házasságot gyakorlatilag „burzsoá” és „reakciós” „csökevényként” aposztrofálták.

A Tanácsköztársaság azonban nemcsak az oktatásban, a tulajdonjoghoz fűződő vagy a személyes viszonyokban, hanem az állami propaganda, a közterületek átalakítása terén is igyekezett sulykolni a kommunista hegemóniát.

A Millenniumi emlékmű fölé épített díszlet, Marx szobrával (Fotó: Fortepan/Kieselbach Galéria)

A fővárost ellepték Marx, Lenin és Karl Liebknecht német kommunista mozgalmár szobrai, a Hősök terén látható szoborcsoportot – valamint az obeliszket, amelynek tetején Gábriel arkangyal szobra áll, kezében a Szent Koronával – vörös drapériákkal takarták le. Azonban mindez – ahogy erre május 1-jén a hirado.hu oldalán rámutattunk – csak arra szolgált, hogy elfedjék vele a kérészéletűnek bizonyult magyarországi szovjet legitimációs válságát.

2021-ben A halál népbiztosa című dokumentumfilmben dolgozták fel a Tanácsköztársaság idején elkövetett bűntetteket.

Kiemelt kép: Wolhmuth Ferenc (1855-1919), Császár község plébánosa (Fotó: Wikipedia)