„Erre a pillanatra készültek, várták és képzelték el az elmúlt évben. Most pedig elérkezett a pillanat. Itt volt a lehetőségük, hogy változást hozzanak abba az országba, amelyben éltek, amelyet szerettek, amelyből elmenekültek. Itt volt a lehetőségük, hogy megfordítsák a dolgok menetét” – így írja le a CIA, az amerikai hírszerző szolgálat hivatalos oldala a Fidel Castro kommunista diktatúrája elől elmenekült emigránsok partra szállásának pillanatait.
Hamis felségjelzéssel
Éppen 65 évvel ezelőtt, 1961. április 17-én vette kezdetét az emigráns kubai csoportok inváziója a szigetország délnyugati partvidékén, a Disznó-öbölben.
Az amerikai titkosszolgálat, a CIA által finanszírozott és szervezett akció résztvevői,
a Nicaraguából indult intervenciós erők hajnalban szálltak partra
Kuba déli, mocsaras partvidékén. A hadművelet kijelölt partra szállási helye a Disznó-öböl (Playa Girón) két pontja volt.
A 2506-os dandár partra szálló hajói a Disznó-öbölben. Egyenlőtlen feltételek (Fotó: Wikipédia)Az invázió szervezői által kidolgozott egyik – az akció legrosszabb esélyeit felvázoló – változat azzal számolt, hogy egy tekintélyes erőt képviselő csoportnak sikerül majd elérnie a közeli Escambray-hegységet, ahonnan segítségért folyamodhat az Egyesült Államokhoz. A támadók arra számítottak, hogy az invázió gyors sikerén felbuzdult kubaiak fellázadnak Castro szovjet diktatúrája ellen, így – akár kívülről, akár belülről – a hatalmát mindenképpen megdöntik.
A mintegy 1500 fős inváziós haderő – hamis felségjelzéssel ellátott repülők és hajók támogatásával – elnyúló küzdelemre számított, melynek során a kubaiak az emigránsok mellé állnak majd, a hosszú polgárháború pedig az amerikai hadsereg számára is ürügyet jelentett volna a beavatkozásra.
Nem adták fel a reményt
Jonathan C. Brown, a Texasi Egyetem professzora, aki számos tanulmányban foglalkozott a kudarcba fúlt kubai invázióval, rámutat: Allen Dulles, a CIA igazgatója később elmondta, hogy mindezek ellenére nem szerepelt a CIA tervei között valamiféle népfelkelés kirobbantása.
Az amerikai szolgálattal együttműködő emigráns kubaiak közül
sokan a középosztályhoz tartoztak: a kommunista Castro-rezsim legelőször velük számolt le.
Ebben az időszakban Havannában és a nagyvárosokban még létezett egyfajta, szintén a középosztályhoz tartozó ellenzéki réteg is.
Sokan kezdetben támogatták Castróék forradalmát, ám a rövidesen – elődjéhez hasonlóan – újabb diktatúrát kialakító kommunista vezér fegyveresei törvénytelen módszerekkel megkezdték az előző rezsimhez tartozó, vagy az általuk bármely okból ellenségesnek nyilvánított személyek tömeges kivégzését.
Azok a kubaiak, akik nem fogadták el a Fidel Castro vezette rezsimet, kénytelenek voltak Amerikába menekülni – nagyrészt Floridában telepedtek le –, de nem adták fel a reményt, hogy visszatérhetnek szülőföldjükre. Tehát közös célért, de eltérő indíttatásból szövetkeztek az emigráció tagjai a washingtoni kormánnyal és a CIA-val.
A kőolajkonfliktus
Fidel Castro 1959-ben került hatalomra, elűzve a sziget félkatonai diktatúráját működtető Fulgencio Batista diktátort. Mint arról a Honvédelem.hu is megemlékezett: a forradalmárok szovjet típusú földreformot hajtottak végre, államosították a jobbára amerikai tulajdonban lévő bankokat, vállalatokat, és a külpolitikában Moszkva felé nyitottak.
Kapcsolódó tartalom
A kubai kormány Fidel Castro vezetésével
1960-ban államosította az amerikai tulajdonban lévő kőolaj-finomítókat, miután azok megtagadták a szovjet kőolaj feldolgozását.
Washingtont, amely nem akart a partjaitól néhány száz kilométerre szovjet befolyási övezetet, ezért előbb gazdasági embargót léptetett életbe, majd 1961 elején megszakította Havannával a diplomáciai kapcsolatokat. Az Az USA csökkentette a kubai cukorkvótát is, amivel a kubai gazdaság aláaknázását célozták.
Mivel a Szovjetunió ekkor már rendelkezett atombombával, az Egyesült Államok – tartva a nukleáris konfliktustól – kerülte a nyílt katonai konfrontációt Havannával, ezért is próbálkozott a CIA egy igen ügyetlenül álcázott hamis zászlós akcióval, a kubai emigránsok spontán kezdeményezésének beállítva az inváziós kísérletet.
Reménytelen erőkülönbség
Csakhogy a kubai kommunista rezsim felkészülten várta a támadást, így 200 ezer milicista és
25 ezer katona nézett szembe a mindössze 1500 fős partra szálló csapattal.
„Gyakorlatilag a sziget minden strandján milíciáik járőröztek” – magyarázta Peter Kornbluh, az amerikai nemzetbiztonsági archívum Kubával kapcsolatos dokumentációs projektjének igazgatója a BBC-nek.
1961. április 16-án a kubai partoknál a Blagar nevű inváziós zászlóshajó fedélzetén partra szállásra készülő katonák tisztelegnek a kubai zászló előtt (Forrás: Wikipédia)„Az egyik járőr zajokat hallott. Felkapcsolták a zseblámpáikat és tüzet nyitottak. A betolakodók viszonozták a tüzet. Sikerül elfogniuk néhány milicistát, akiknek viszont még volt idejük riadót fújni. A meglepetés ereje máris elpárolgott” – idézte fel az első perceket.
Castro csapatai azonnal mozgósítottak az invázió visszaverésére.
Kapcsolódó tartalom
Papírhajókkal, légi fedezet nélkül
A brit hírcsatornának az invázióban részt vevő visszaemlékezők elmondták: hajóik túl kicsik voltak, és valóságos „papírhajók”: valahányszor nekiütköztek valamelyik zátonynak, gyakorlatilag megsemmisültek.
Mindeközben John F. Kennedy elnök lemondta a partra szállást megelőző légicsapásokat, amiről a hadművelet résztvevőit nem értesítették. Így az inváziót kísérő B–26-os repülőgépek könnyű prédává váltak Castro gyakorlatilag ép légiflottája számára.
Jóllehet, az akció megindítása előtti napokban a brit hírszerzés a CIA tudtára adta, hogy
a Szovjetunió tud a Kuba ellen tervezett invázióról,
és arra is figyelmeztette az amerikaiakat, hogy a civil lakosság várhatóan Castrót támogatja majd, Washington mégis úgy döntött, kockáztat.
Atombombával fenyegetett Hruscsov
A kubai erők két nap alatt a partvidékig szorították vissza az élelmiszert és muníciót egyaránt nélkülöző emigránsokat, akik közül a szerencsésebbeket április 19–22-e között sikerült kimenteni a szigetről, ezerkétszázan azonban fogságba estek. Castro április 20-án bejelentette az inváziós erők elleni győzelmet, ami kubai részről 176, az emigránsok közül pedig 118 halálos áldozatot követelt. 1961 októberéig mintegy száz felkelőt ítéltek halálra, a többi fogoly pedig hosszú időre börtönbe került – idézte fel a Rubicon.
A kubai kommunista rezsim fegyveres erői szovjet gyártmányú T–34-es harckocsik támogatásával indítanak ellentámadást a Disznó-öböl közelében 1961. április 19-én (Forrás: Wikipédia)Washington meghátrálásának egyik oka a nukleáris háborútól való félelem volt: az invázió első napján, 14:00-kor Kennedy táviratot kapott Nyikita Hruscsovtól Moszkvából, amelyben az állt, hogy a szovjetek nem engedélyezik az Egyesült Államok Kubába való belépését, és
gyors nukleáris megtorlást sugallt
A kommunizmus ellen küzdő, Amerika által magukra hagyott katonák jó részét foglyul ejtették (Forrás: Wikipédia)arra az estre, ha figyelmeztetéseiket nem fogadják meg. Úgy fogalmazott: az Egyesült Államok belső területeit érhetik a rakéták.
A rakétaválság előszele
A látványos kudarc aláásta a frissen hivatalba lépett Kennedy-kormányzat tekintélyét, ugyanakkor óriási győzelem volt – a propaganda terén is – a Castro-rendszer számára. A forradalom végleg szocialista fordulatot vett, felgyorsult a közeledés a Szovjetunióhoz.
Hruscsov pedig nukleáris töltetű rakétákat telepített
a szigetre, amelynek következtében a hidegháború csúcspontján, az 1962-es kubai rakétaválság idején a világ a nukleáris háború szélére sodródott. Kennedy elnök a nyilvánosság előtt vállalta a felelősséget az akcióért, majd leváltotta a CIA vezetését.
„Nevetséges és tragikus” művelet
A csak 1998-ban nyilvánosságra került, az eseményekről készült jelentés lesújtó képet fest az amerikai titkosszolgálatról. Fő megállapítása szerint a CIA felkészületlensége, tudatlansága és pökhendi hozzáállása idézte elő az egyszerre „nevetséges és tragikus” művelet kudarcát: az akciót például
olyan ügynökök szervezték és irányították, akik egy szót sem tudtak spanyolul.
A dokumentum felmenti az elsődleges felelősség alól a néhai elnököt, aki – alig három hónapja lévén hivatalban – fel sem foghatta a vállalkozás jelentőségét, és nem lehetett tisztában a részletekkel sem.
Kiemelt kép: Az 1961-es disznó-öbölbeli invázióban részt vevő Houston volt egyik partra szállító hajó volt, amelyet a kubai légierő a támadás során megrongált (Fotó: Wikipédia)