Békés Csaba történész-szakértő a Hidegháború, enyhülés és az 1956-os magyar forradalom, illetve az USA és a magyar semlegesség című tanulmányaiban írja le, hogy a második világháborút követően létrejött két győztes szuperhatalom elsődleges érdeke volt Európában a státus quo fenntartása, egy kialakuló termonukleáris háború elkerülése érdekében, ezért konfliktusokat a világ egyéb területein vállaltak fel, ezeket akár úgynevezett proxy-háborúkként is lehet értékelni. Céljuk elsősorban a befolyási övezetek kiszélesítése Ázsiában, Afrikában és jellemző volt, hogy ebben az időszakban egyik politikai vezetés sem fogadta el az úgynevezett semleges ország státuszt.
A történész műveiben azt is világossá tette, hogy az Egyesült Államoknak ebben az időszakban nem is volt elegendő katonai ereje az európai beavatkozáshoz, ezért inkább egy nemzeti berendezkedésű, kommunista irányváltásban, a lassú politikai átmenetben voltak érdekeltek Lengyelországban és Magyarországon is. A magyar forradalom radikalizálódása viszont az USA külpolitikájában komoly fejtörést okozott.
Mesterségesen szíthatták a lengyel és magyar eseményeket?
Akkoriban, Sztálin halála után alig három évvel még nem volt teljesen egyértelmű, hogy ki szerzi meg a Szovjetunióban a főhatalmat, ki lesz a megkérdőjelezhetetlen első számú vezető, folyt a harc ezért Hruscsov, Malenkov, Bulganyin, vagy éppen a keményvonalas sztálinisták, mint Molotov és Vorosilov között. Több történészi vélekedés van egy olyan teória tekintetében, mely szerint a lengyel, illetve magyar felkeléseket az akkori szovjet vezetésen belüli keményvonalasok és reformerek küzdelmének „kivetüléseként” mesterségesen szítottnak vélték, sőt olyan is, hogy akár maga az akkori szovjet vezetés provokálhatta ki a lengyel eseményeket, akár bizonyos kisebb engedmények megadásával, hogy aztán később ismét beszigoríthassanak és ez volt a céljuk Magyarországgal is, csak éppen nálunk „robbant a bomba”, kicsúszott a kezükből az irányítás, kitört a forradalom, majd a fegyveres beavatkozás után a szabadságharc.
Hogy ennek mennyi az igazságtartalma, arról mai napi tartó vita van történészek között, de az is tény, hogy az eddig hozzáférhető szovjet forrásokban nincs erre utaló konkrét bizonyíték, tény.
Egy biztos: az 1956. október 20- szegedi nagygyűlésen, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezete (MEFESZ) megalakulásakor kifejezték a szolidaritást a lengyel eseményekkel, a poznani felkeléssel és a másnapi budapesti, a műegyetemisták által szervezett felvonulásnak, a később több százezer fősre duzzadt tüntetésnek is ez volt az eredeti célja.
„Lengyelország példát mutat, kövessük a magyar utat”
– ezt a jelmondatot is megfogalmazták a magyar tüntetők Budapesten, 1956. október 23-án.
A Kossuth-nótát éneklő tömeg a Bem-szobornál az 56-os forradalom és szabadságharc első napján Budapesten, 1956. október 23-án (Fotó: MTI/Munk Tamás)A szuezi válság elterelte a világ figyelmét az éppen akkor zajló magyar forradalomról és szabadságharcról
A szuezi válság a Szuezi-csatorna államosítása miatt kitört nemzetközi konfliktus és Egyiptom ellen folytatott közös izraeli-brit-francia háború volt 1956. október 29. és november 7. között. E háborút a 2. arab-izraeli háborúként is emlegetik. A konfliktus a nemzetközi politikában szoros összefüggésbe került a magyar 1956-os forradalommal.
Robert C. Castel izraeli szakértő, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója a legnagyobb videómegosztó portálon is elérhető, A Szuezi válság ma is fontos tanulságai címet viselő három évvel ezelőtt közzétett összefoglalójában egyebek között felidézte, hogy abban az időben jelent meg először az orosz/szovjet atomfenyegetés és ez nagyban befolyásolta az akkori eseményeket.
A szakértő a válság indítóokaként elsősorban azt említette, hogy a Szuezi-csatornát a hajózási útvonalak jelentős lerövidítése miatt a britek kulcsfontosságúnak tartották és amikor Egyiptomot lényegében gyarmatukká tették, akkor a csatornára is a saját tulajdonukként tekintettek.
A történet kereteit Castel szerint részben két hidegháború adta, amely egyrészt a világhatalmak, a Szovjetunió, illetve az Egyesült Államok, Franciaország és természetesen Nagy-Britannia közötti ellentéteket, valamint az arab világ vezetése kapcsán kirobbant versengés – melyben főleg Irak, Szaúd-Arábia és Egyiptom volt érintett – jelentette, emellett a második világháború után elkezdődött ügynevezett antikolonizációnak, a gyarmati rendszer felbomlásának is komoly szerepe volt, az így függetlenné váló országokat a Szovjetunió a befolyási övezetének kiszélesítésére használta fel.
Robert C. Castel szerint ezen kívül a történtekre Izrael és az arab világ közötti ellentétek kapcsán is érdemes tekinteni, miközben Nasszer akkori egyiptomi elnök – aki az arab világnak az a vezetője akart lenni, aki elpusztítja Izraelt – számos vízióval, de jóval kevesebb eszközzel rendelkezett
A szakértő értékelése során hozzátette, hogy az Egyiptom elleni fellépés legfőképpen Franciaország akkori érdekei miatt történt, így a britekkel és az izraeliekkel kötött szövetséget is ebben a kontextusban kell értékelni.
Fegyverben a budapesti Corvin-közi szabadságharcosok az 1956-os forradalom idején, november 1-én (Fotó: MTI/Tóth László)Elmondta, hogy bár a két nyugat-európai nagyhatalom november hetedikére tervezte a Nasszer által államosított csatorna visszafoglalását, egyszóval Egyiptom megtámadását, ezt Izrael október 29-én megtette, lerohanta Egyiptomot, és elfoglalta a Sínai-félszigetet. Miután október 31-én Nasszer a várakozásnak megfelelően elutasította Nagy-Britannia és Franciaország ultimátumát, azok megkezdték az ország bombázását, majd november 5-én haderőik partra szálltak Egyiptomban, Port Saidban.
A Szovjetunió azért avatkozott be az eseményekbe – hangsúlyozta Castel – mert elérkezettnek látta az időt, hogy behatoljon a térségbe és rátegye kezét azokra az ott lévő ásványkincsekre, melyek nélkül a Nyugat akkor nem tudott létezni, míg az amerikaiaknak azért volt komoly ellenérzésük a brit és francia intervencióval szemben, mert így a Szovjetunió távoltartását segítő arab egység felbomlásától lehetett tartani.
Dwight Eisenhower amaerikai elnök emlékirataiban később úgy fogalmazott, hogy legnagyobb külpolitikai baklövését akkor követte el, amikor meggyengítette két európai szövetségesét, Nasszerből pedig egy olyan elnököt kreált, aki képes volt irányítani az egész arab világot.
Konrad Adenauer sem értette, hogyan állhatott az amerikai kormányzat egy közel-keleti diktátor oldalára és Robert C. Castel azt is felidézte, hogy
az akkori német szövetségi kancellár ennek tulajdonította azt is, hogy az amerikaiak cserben hagyták az ugyancsak ezekben a napokban a szabadságáért, függetlenségéért küzdő Magyarországot.
Hruscsov blöffjét bevették az amerikaiak
A történész-szakértő szerint ma már mindenki pontosan tudja, hogy 1956-ban sem a Szovjetunió a Közel-Keleten, sem pedig az Egyesült Államok Magyarországon nem tudott volna katonai erővel beavatkozni a forradalom megmentése érdekében, de azt is számításba kell venni, hogy az amerikaiak megijedtek a szovjet atomfenyegetésektől. Azt gondolták, hogy a Szovjetunió az interkontinentális-ballisztikus rakéták gyártása során előnybe került velük szemben és mind a Közel-Keleti válság, mind a magyar forradalom és szabadságharc kapcsán egy világháború kirobbanásától tartottak, miközben ma már tudható az igazság, hogy
a szovjetek valójában alig néhány ilyen rakétával rendelkeztek és azok is egy mocsárban rozsdásodtak.
Nyikita Hruscsov a szovjet kommunista párt központi bizottságának akkori első titkára lényegében egy hatalmasat blöffölt azzal, hogy folyamatosan a valójában nem létező nukleáris rakétaarzenáljával kérkedett, ám nyert, mert az amerikaiak akkor nem tudhatták, hogy ez blöff és a szovjet fenyegetést mindenki halálosan komolyan vette.
Kádár János és Nyikita Hruscsov, az SZKP KB első titkára Budapesten, 1958. április 2-án. Mögöttük Münnich Ferenc akkori miniszterelnök (Fotó: MTI)Robert C. Castel az akkori és a jelenlegi viszonyok szemléltetéseként elmondta, hogy az oroszok ma már mintegy 6000 nukleáris töltetű rakétával rendelkeznek, miközben 1956-ban az oroszok sikereiket kockázat-vállalással érték el.
Az USA nemcsak Magyarországot, hanem Nagy-Britanniát és Franciaországot is elárulta
Azzal, hogy az amerikaiak végül cserbenhagyták a briteket és a franciákat, megnyílt a szovjet-orosz befolyás a Közel-Keleten és kijelenthető, hogy ez a válság vonta el a figyelmet az 1956-os magyar forradalomról és Robert C. Castel megfogalmazása szerint
mintegy 100 óra eseményei miatt még több mint 30 évet kellett Magyarországnak lehúznia az orosz bakancs alatt.
A törtnész ugyanakkor leszögezte, hogy a Szovjetuniónak tett amerikai engedményeknek, amelyekkel a harmadik világháború, az atomháború kitörését sikerült elkerülni azt, az lett az ára, hogy a kelet-európai országok lakosságának két emberöltőn keresztül szovjet megszállás, elnyomás alatt kellett élniük.
Ez az ára annak, ha kiegyezünk Oroszországgal – mutatott rá és felidézte, hogy Magyarország 1956-ban a szovjet érdekszférához, befolyási övezethez tartozott és teljesen egyértelmű volt, hogy az USA nem fog egy atomháborút megkockáztatni.
Összefoglalva tehát a szuezi válság következménye lett Anthony Eden brit kormányfő távozása, Franciaországban pedig felgyorsult a belpolitikai válság, amely 1958-ban a Negyedik Köztársaság bukásával ért véget.
Anthony Eden miniszterelnök a Szuezi-eseményeket követően távozott posztjáról (Fotó: MTI/UPI)Szuezből győztesként a Szovjetunió került ki, amely egy ősz alatt két konfliktust is számára kedvezően oldott meg és teljesen egyértelmű, hogy a szuezi válság volt az, amely elterelte a világ figyelmét az éppen akkor zajló magyar forradalomról és szabadságharcról.
„Da Szuez?”
Bár legendaként forog közszájon, de szinte bizonyos, hogy igaz: az 1956. november negyedikén
a Forgószél hadművelet keretében Magyarországot lerohanó szovjet katonák között valóban voltak olyanok, nem is kis számban, akik azt hitték, Szuezben vannak és egyes vöröskatonák úgy kiáltottak fel Budapestre érkezve, hogy „da Szuez?/ez Szuez?”.
Kutatások szerint a Magyarországot megtámadó szovjet katonai erők összetétele a Szovjetunió etnikai összetételét tükrözi, tehát mindenféle tagköztársaságból voltak katonák, akik még saját országuk földrajzával sem voltak feltétlenül tisztában, hazájuktól sokszor sokezer kilométerre töltötték a szolgálatukat és nyilván senki nem avatta be őket, hol és ki ellen fognak harcolni. Az is elképzelhető, hogy közülük számosan még Magyarország létezéséről sem tudták.
Ferdinand de Lessepsnek, a Szuezi-csatorna építőjének szobrát 1956. december 24-én robbantották fel Port Saidban (Fotó: MTI/UPI)A korábban a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében lezajlott „Szuezi válság és Magyarország 1956” című nemzetközi konferencia előadásait felelevenítve egyebek között az a következtetés vonható le, hogy a szuezi csatorna társaságának államosítása egyértelműen a nemzetközi törvények súlyos megsértésének tekinthető, Egyiptomnak ugyanis bár volt résztulajdonjoga, de nem nyert sohasem jogot a csatorna állami irányítás alá vonására.
Cserbenhagyták Magyarországot
Jeszenszky Géza volt külügyminiszter ezen a konferencián azokra a kérdésekre is kereste a választ, hogy elkerülhető lett volna-e az ’56-os forradalom leverése, illetve, hogy cserbenhagyta-e Magyarországot a Nyugat 1956-ban. Mint elmondta, a magyarokban tartották a lelket a nyugati rádióadások, amelyek ellenállásra buzdítottak, ráadásul Eisenhower a kommunizmus visszaszorításának programjával nyerte meg az amerikai elnökválasztást, 1956-ban pedig tisztán lehetett érezni, hogy a világ a magyarokkal van, de bár az Egyesült Államok kitartásra biztatott, felbujtatott, ám mégsem segített a szovjet intervenció idején. A volt külügyminiszter úgy véli,
cserbenhagyásról valóban szó volt, súlyos mulasztásokat követett el a Nyugat, de tudatos árulásnak talán ezt nem lehet nevezni.
A magyar diplomácia korábbi vezetője úgy értékelt: 1956 őszén a szovjetek tényszerűen becsaptak minket, ezen utólag sem lehetett csodálkozni, az igazán fájó pont az volt, hogy a nyugati világ csak tétlen szemlélődő volt. Szemrehányást nem tettünk, az utolsó rádióadások is csak a segítségkérésről voltak hangosak, a kivándorolt magyaroknak sem lehetett egy szavuk sem, hiszen tárt karokkal fogadták őket. Az is tény, hogy az 1963-as teljes amnesztia nagyban a határozott amerikai ENSZ-beli fellépésnek is volt köszönhető.
Az Egyesült Államokban a demokraták sürgették a fellépést a beavatkozásra. Az október 29-i szuezi események azonban nem csupán elterelték a figyelmet a forradalomról, de meg is bontották a nyugati államokat.
Eisenhower október 31-én kinyilvánította, nem áll szándékában beavatkozni, továbbá nem kíván új szövetségeseket Kelet-Európában. Eddigre már megszületett Moszkvában a döntés: egy kommunista állam összeomlása és pálfordulása hatalmas presztízsveszteség lenne, így elengedhetetlen a katonai fellépés és már tudták: amerikai beavatkozástól nem kell tartaniuk. Emellett a keleti blokk államai is sürgették a fellépést, tehát Nagy Imre lépései (pl. a Varsó Szerződésből való kilépés bejelentése) már nem voltak hatással Moszkvára.
A forradalom véres letörése után azonban egyre többen ábrándultak ki a szovjet típusú szocializmusból, a nyugati kommunista pártok támogatása csökkent, a demokratikus kormányok pedig megszilárdultak – tette hozzá a volt tárcavezető.
Tildy Zoltán államminiszter, Nagy Imre miniszterelnök és Maléter Pál vezérőrnagy, honvédelmi miniszter a Parlamentben 1956. november 2-án (Fotó: MTI/Bartal Ferenc)Konklúzióként kifejtette: a Nyugat valóban megpróbálhatott volna segíteni, ám „Eisenhower egy képzelőerő nélküli, óvatoskodó katona volt”, akiről az Antall-kormány egykori külügyminisztere szerint sok mindent elmond az az idézet, amely a forradalom leverésével kapcsolatban szaladt ki a száján újraválasztása után: „keserű pirula, amit le kellett nyelni”.
Jeszenszky Géza szerint a nyugati demokráciák szerettek volna segíteni, de saját biztonságuk fontosabb volt és Robert C. Castelhez hasonlóan ő is úgy vélekedett, hogy túlbecsülték a szovjetek erejét, és lebecsülték Közép-Európa geostratégiai helyzetét.
A britek és franciák is hibáztathatók, hogy nem halasztották el a tervezett egyiptomi akcióikat, elmarasztalni, azonban csak a Szovjetuniót lehet – hangsúlyozta korábbi előadásában Jeszenszky Géza.
Kiemelt kép: Az 1956. október 23-án kitört forradalom leverésére bevonuló szovjet tankok a budapesti Margit hídon november 4-én (Fotó: MTI)