– „Nagyhete” van a nándorfehérvári csatának, pontosabban az erről szóló Hunyadi sorozatnak: a Corvin Mozi most, a sorsdöntő várostrom befejeztének 569. évfordulójának hetén naponta két epizódot vetít filmsorozatból, míg a diadal napján, július 22-én a országszerte játszották a Cinema City mozik a záróepizódot. Mit jelent a mának Nándorfehérvár, hogy tudná összefoglalni a magyar győzelem jelentőségét?

– Talán annak a tükrében izgalmas ez, hogy hosszú-hosszú évtizedeken keresztül egy olyan szemlélet uralkodott, amely leginkább a vereségeket, meg a levert szabadságharcokat helyezte a középpontba. Azok a meghatározó katonai győzelmek pedig, melyek szerintem az egész nemzet történetére befolyással voltak – mint például a pozsonyi csata vagy a nádorfehérvári diadal – finoman szólva is a „futottak még” kategóriába kerültek. Örvendetes dolog, hogy a parlament nemzeti emléknappá nyilvánította néhány évvel ezelőtt június 22-ét: így végre van esély arra, hogy hogy méltóképpen megemlékezzünk erről.

– Mi lehet a módja ennek?

– Én például, éppen azt követően, hogy ez megtörtént, kétszáz gyerekkel, szárnyashajókon részt vettem egy olyan utazáson, ahol Budapestről Belgrádba mentünk. S ott a várban, a helyszínen emlékeztünk meg a csatáról és annak körülményeiről. Felemelő pillanat volt. A győzelem jelentőségét szerintem nem kell boncolgatni: nyolc évtizedre adott menedéket Magyarországnak az oszmán megszállás alól; enélkül a győzelem nélkül nem jött volna létre Hunyadi Mátyás királysága, így a hazai reneszánsz sem. Így ez a győzelem a magyar kultúrtörténet szempontjából is meghatározó jelentőségű. Mindez nem lett volna, hogyha Hunyadi és Kapisztrán nem csikarják ki ezt a győzelmet 1456-ban.

– Ha már a győzelmeknél tartunk: elképesztő fegyvertény, hogy a Netflix egy magyar történelmi tárgyú, hazafias szemléletű sorozatot vesz át forgalmazásra. Hogy kezdődött el, kinek ötlött eszébe a 2008-ban, A Hajnalcsillag fénye című kötet megjelenésével induló regénysorozat filmes adaptációja?

– Annak idején, amikor a regények elkezdtek megjelenni és egymás után láttak napvilágot a kötetek, ez még mindenféle reklám és mindenféle segítség nélkül történt. Meglehetősen észrevétlenül lopakodott be a az olvasók tudatába: egymásnak ajánlották a barátok, munkatársak, ismerősök, rokonok; ezért nagyon szépen alakult a példányszám.

Kádár L. Gellért (b), a Hunyadi-sorozat címszereplője Bán Mórral (Forrás: Bán Mór)

– Így jutott el a filmes szakmához is?

– Valahogy így: a sorozat későbbi producerei közül Hazai Cecília és Hazai Kinga – ők ikrek egyébként – egy nyaralás alatt olvasták el az első kötetet. Az ő édesapjuk turkológus professzor volt, tehát ilyen értelemben is érdekelte őket az, hogy mégis, milyen regény született Hunyadi címmel az oszmán-magyar háború történetéről.

A Hunyadi-könyvsorozat kötetei. (Forrás: Bán Mór)

– S ezek szerint megérintette őket.

– Cecília ezt úgy mesélte el, hogy nem sokat olvasott belőle, amikor már érezte, hogy ebből a csodálatos filmet lehetne forgatni. Fölhívta Kanadában élő ismerősét, Lantos Róbertet, aki számos Oscar-díjra jelölt filmnek a producere – Magyarországon is forgatott Szabó Istvánnal, A napfény íze és a Csodálatos Júlia című filmeket. Elküldte Lantosnak a Hunyadi-sorozatnak első kötetét.

– Ön tudott erről?

– Utólag hallottam a történetet, akkor minderről még mit sem sejtettem. Hála Istennek nagyon tetszett Róbertnek a könyv és egyetértett azzal, hogy ez egy elképesztő történet. Akkor már eldöntötte, hogy ebből mindenképpen egy lehetőleg nemzetközi, koprodukciós mozifilmet kellene forgatni – akkoriban ugyanis még csak egy mozifilmben gondolkodtunk. A produceri csapathoz csatlakozott Krskó Tibor, aki elképesztő mennyiségű napi problémát oldott meg, és gondoskodott arról, hogy a sok éves előkészítési, gyártási és utómunka folyamat alatt jól átgondolt stratégia mentén haladhassunk a célunk felé.

Bán Mór a televíziós sorozatban szereplő szultáni trónszéken. (Forrás: Bán Mór)

– Hogy jutottak el ötletből a filmsorozatig?

– Ennek már lassan 14 éve, ekkor elindult egy folyamat. Nyilván megvették a regények filmjogait és elkezdtünk gondolkodni azon, hogy lehetne ezt létrehozni. Azt láttuk, hogy brutálisan nehéz lesz, dramaturgiai okokból is. És anyagilag is, hiszen egy végtelen drága műfajról beszélünk. Nagyon-nagyon sok magasság és mélység vezetett el odáig, hogy végül is egy tévésorozat születhetett ebből a regénysorozatból.

– Miért nem mozifilm lett, ahogy először tervezték?

– Látszott, hogy túl sok mindent kéne kihagyni. Rengeteg kísérletezés, ötletelés volt, míg végre letisztázódott, hogy hogy egy tévésorozat lenne alkalmas ennek a sok ezer oldalnak a megfilmesítésére.

– Mi adta hozzá a keretet?

– Kaptunk egy esélyt a Nemzeti Filmintézettől arra, hogy egy nagyon komoly projekt keretében elkezdjük fejleszteni az anyagot. Két és fél évnyi írószoba következett, egy rendkívül izgalmas kreatív munkafolyamat. Szép lassan körvonalat öltött a forgatókönyv.

– Mi a véleménye a filmsorozatról: olyasmi, amit ön is elgondolt?

– A folyamat legelején el kellett, hogy döntsek egy nagyon fontos dolgot, miszerint ha létrejön egy filmes adaptáció, akkor az egy önálló mű lesz. Tehát íróként nem feltétlenül az a dolgom, hogy lépten-nyomon azt kérjem számon, miben tér el a sorozat a regényektől.

– Elégedett a végeredménnyel?

–  Nagyon elégedett vagyok. Ami nem jelenti azt, hogy minden részletében, ha csak énrajtam múlik, így született volna meg, ám fontos tényezőket kellett figyelembe vennünk.

– Melyek voltak ezek?

– Egyrészt fontos szempont volt, hogy ez az alkotás a nemzetközi piacon is egy sikeres sorozat legyen. Tehát ne csak magunknak készítsük el – bár elsősorban „magunknak”, a hazai közönségnek készítettük, természetesen. Másrészt nagyon fontos szempont volt az is, hogy olyan korosztályokat is meg tudjunk célozni a történettel, akikről tudjuk: nem érdekli őket a történelem. Mindent figyelembe véve, azt gondolom, egy olyan kompromisszum, s egy olyan megoldás született a forgatókönyvekben és a különösen a megvalósításban, ami számomra abszolút vállalható. Még a gyarlóságait belevéve is – ahogy ezek a regényeknél is előfordulnak.

– Melyik a kedvenc epizódja? 

–  Ha kiemelhetném mondjuk a befejező részt, a Nándorfehérvár ostromát bemutató, majdnem másfél órás epizódot: azt gondolom, messze meghaladta a várakozásomat.

–  Hogy történhetett meg az a csoda, hogy a Netflix, melyet nem igazán jellemez a közép-európai nemzetek történelme iránti vonzalom, megvette ezt a sorozatot?

– Működött az a fajta prekoncepció, amiben mindig hittem, hogy a külföldieket nem érdekli a magyar történelem – egy amerikai még az angol vagy a francia történelemmel sem foglalkozik; viszont a jó történetek mindenütt működnek. Énszerintem a Netflixet ugyanis egyálalán nem érdekli, hogy ez egy lengyel történet vagy magyar: egy látványos sorozatot kaptak, ami érdekes, leköti az embereket. És most azt látjuk a forgalmazás révén, hogy Európa egyre több országában a képernyőre kerül a Hunyadi-sorozat: ősszel lesz az olasz premier, majd megy a tengeren túlra; Kanadában is kezdik vetíteni, és biztos vagyok benne, hogy még egy hosszas nemzetközi karrier vár erre a sztorira.

– Mit tudtak eddig külhonban a törökverőről?

– Hunyadi Jánosról világon senki nem tud semmit rajtunk kívül. A románoknak van egy elképzelése, amiben mi nem minden esetben osztozunk, de most a világ a magyar változatot fogja megismerni. Méghozzá úgy, hogy egy jó sztorit fognak látni szimpatikus, szerethető karakterekkel, jó fordulatokkal és egész biztos vagyok benne, hogy a sorozat nézése után tehát azért ragad rájuk valami plusz arról, hogy többé-kevésbé hogy is nézett ki ez a tizenötödik század. Kik is voltak ezek a magyarok, hogy éltek ezek az emberek itt a középkor alkonyán, milyen harcokat folytattak?

– S hogy kiért szól a harang délben…

– Biztos vagyok benne, hogy ez a küldetés, ami szépen be volt itt csomagolva, el fogja érni a célját. S a nézők, bármely országból, tudni fogják, hogy miért szólnak a harangok minden délben a világ minden részén, ahol keresztény templomok vannak. Azért az nem baj, hogyha lassan most már elmeséljük ezt a világ többi részének. Az a szégyen, hogy eddig ezt nem tettük meg.

– Számolt ezzel a sikerrel?

– Mindössze azt feltételeztem – és ebben a kérdésben azért volt egy széleskörű egyetértés az alkotócsapatban – hogy ha ezt az elképesztően epikus, nagyon izgalmas élettörténetet meg tudjuk ragadni úgy, hogy az érthető legyen egy külföldi számára, és mindezt úgy tudjuk elkészíteni, hogy vizuálisan megüti azt a mércét, amihez hozzá vannak szokva, akkor nyert ügyünk lesz.

– Vizuálisan elérni a világszintet egy itthoni produkcióval? Kemény diónak tűnik.

– Zárójelben jegyzem meg, hogy valóban óriási a hátrányunk. Úgy nőttünk föl mindannyian, hogy egy magyar filmen, különösen a történelmi filmeken, mindig látszott, hogy ez a film szegényesebb, mint a külföldi filmtermés. Én ettől az egytől végtelenül ódzkodtam, hogy ez ne egy nagyon szegényes, szégyellni való, három-négy statisztát felvonultató alkotás legyen.

– Milyen volt a sorozat fogadatása kül- és belhonban? Kezdjük talán a külfölddel, az első filmbemutatókkal: vajon miképpen hat ez a film egy átlag nyugat-európai polgárra?

– Cannes-ban, a sorozat tavaly októberi világpremierjén beszélgettem a szállásunkon a bemutató után egy francia szakáccsal, akiről tudtam, hogy ott volt; ráadásul francia felirattal ment az első rész. Meg sem kellett kérdeznem a véleményét, magától mondta: gratulál, mert végre egy olyan sorozatot látott, amely a gyermekkorát idézi fel; akkor ugyanis még olyan filmeket láthatott, amelyek valóban az európai történelmet idézték fel. S hogy nincsenek benne belemagyarázások, s mindenféle kötelességszerűen beleillesztett modern, hadd ne idézzem őt, micsodák. Hanem végre egy kalandos történetet látott szerethető hősökkel, s igazán érződik, hogy maga a történelem van mögötte, nem valami meghamisított, utólag kitalált kellékek tára.

– Pedig ő aztán nem sokat tudhatott a történelmünkről. De mit szóltak hozzá például közvetlen szomszédaink?

– Az első ország, ahol Magyarországon kívül vetítettek a sorozatot, Szlovénia volt. Hihetetlenül szépen nőtt a nézettsége, epizódról epizódra. A visszaigazolásokból az derült ki, hogy a szlovénoknak a sorozat közepe táján kezdett derengeni, hogy ez a Hunyadi az apja annak a Mátyás királynak, aki a szlovén nemzettudat egy meghatározó karaktere. A szlovén néplélekben Mátyás király – ezt mi nem nagyon tudjuk – nagyon fontos szereplője a mondáiknak, meséiknek. Énekek sokasága szól róla, és az ő néplelkületükben Mátyás ugyanolyan mesebeli figura, mint egyébként a mienkben is – vagy az angolok számára Arthur király. Ez a sorozat egy picit segített abban, hogy gravitálja az ő tudásukat arra, hogy „král Mátyás” egy létező karakter volt.

– A velünk egy térségben élőknek tehát ismerős lehet ez a történet…

– Szerintem az ilyen történelmi hősök, mint Hunyadi János vagy Mátyás király, sokat segíthetnek abban, hogy közelebb vigyenek minket ahhoz a felismeréshez, hogy itt, Közép-Európában nemcsak közös a történelmünk, hanem sokszor meglepő módon, kimondottan egy oldalon tudtunk harcolni. Amire nem számítottam egyébként: a sorozat Ausztriában is nagy siker volt.

– Senki sem próféta a saját hazájában, de önnek hátha sikerül: milyen reakciókat tapasztalt itthon a sorozat vetítésekor?

– Az érdeklődés óriási volt: nem túl sok történelmi sorozat készült az elmúlt húsz évben, különösen nem ilyen látványos kivitelezésben. Az első egy-két rész után nagyon vegyes fogadtatás rajzolódott ki számomra. Sokakat meglepett az, hogy nem egy olyan alkotást látnak, mint a hatvanas években készült történelmi filmek. Ez nem olyan, mint egy Várkonyi Zoltán-film, mert eltelt közben fél évszázad.

– A történelem viszont ugyanaz maradt. Mi változott?

– Például megváltoztak a nézői igények. Még a regények is teljesen másképpen építkeznek.

– Hogy reagáltak a nézők a többi epizódra?

– Azután, ahogy haladt előre a sorozat, egy nagyon izgalmas jelenségnek lehettünk a tanúi: elég gyors ütemben változtatták meg a véleményüket azok is, akik eleinte akár fanyalogtak néhány dolog miatt – hogy túl sok az erotikus jelenet; túl ilyen, túl olyan. És amikor a 10. részhez elértünk, ami szerintem egy tényleg elképesztően felemelő, jól sikerült epizód, szépen ábrázolja a nándorfehérvári ostromot, addigra, én úgy gondolom, a magyar nézők döntő többsége mellénk állt.

– Miből gondolja?

– A nézőszámok ezt elég egyértelműen visszaigazolták. Nagyon régen volt példa arra, hogy ilyen sokan egyszerre, ugyanazt a filmet vagy sorozatot nézzék, akármelyik csatornán. Arról nem beszélve, hogy a sorozat jóval a vetítés után, még május-júniusban is elképesztő mértékben vált beszédtémává. Több száz cikk született róla és rengeteg online publikáció. Nincs olyan történész, aki ne szólalt volna meg, hogy szerinte ez így sikeres, vagy éppen úgy nem hiteles; hogy igen, ilyen szakálla volt, ám a hangja meg amolyan volt. Ilyen és ilyen fegyvereket használtak…

Bán Mór a sorozatban látható várkútnál. (Forrás: Bán Mór)

– Ha már az érdeklődésnél tartunk: mikor vehetjük kézbe a Hunyadi-könyvsorozat záró kötetét, amelyben végre eldördülnek az ágyúk Nándorfehérvárnál?

– Még két kötet van hátra a Hunyadi-könyvsorozatból, ezeket nyilván záros határidőn belül meg kell írni. Remélem, a tizenharmadik kötet is megjelenik idén. A tévésorozat sikere értelemszerűen óriási lehetőséget ad a regényváltozatnak is, hogy újabb és újabb olvasók ismerhessék meg az eredeti regényfolyamot. Ezután jön a Mátyás-sorozat. Terveim szerint még idén megjelenik az egykötetes Mátyás-regény, amely egyfajta előtanulmány lesz a nagy Mátyás-sorozathoz.

– Mit tudhatunk az új történelmi sorozatról, mi lesz a címe?

– A Hollókirály című sorozatnak ez a tervezett része inkább a karakterek lényegét próbálja megragadni, hiszen egyetlen kötetben nyilván nem lehet végighaladni a teljes élettörténeten.

– Közösségi oldalán egy fiktív könyvborítót is láthatunk a legendás, második világháborús magyar légivadászokról, a Puma századról – amelynek repülőbázisa ma azon a Kecskeméten van, melynek történetesen ön az egyik alpolgármestere. Szintén könyvsorozat lesz ebből is?

– A 101-es százegyes vadászezred, a Pumák talán 2026-ban kerülhet terítékre, akkor beindulhat az anyaggyűjtés, bár most is folyik az előkészítése. Ezt pedig azért tartom nagyon fontosnak, mert annak dacára, hogy 2025-öt írunk, a mai napig nagyon-nagyon kevés olyan regény, novella született a 2. világháborúban szolgált magyar katonákról, amely igazságot szolgáltat az ő emléküknek. Szerintem gyalázat, ahogy az elmúlt évtizedekben még mindig viszonyulnak a nagyapáink, dédapáink nemzedékéhez. Ennek egyik legékesebb példája vadász- és bombázópilótáink, illetve felderítő pilótáink élete.

– Több mint izgalmas téma! Mit tudunk sorsukról?

– Ha csak belegondolunk, hogy ennek a kis országnak a légiereje hónapokon keresztül a világ két legnagyobb légierejével, tehát a szovjet és az amerikai légierővel harcolt és egy hangyányi meghunyászkodást, gyávaságot nem mutattak, és a szó szoros értelmében az utolsó működőképes gépig szinte harcoltak, küzdöttek… Elképesztő sztorik maradtak fent, akik túléltek a légicsatákat, be tudtak számolni a történetekről. Megrázó az, ami ezekre az igazi férfiakra várt 1945 után. Ebben a regényben az is benne lesz, hogy mit kellett megélniük, a kivégzéstől kezdve a legdöbbenetesebb fordulatokig. Méltatlannak tartom, hogy ezekről az emberekről hosszú időn keresztül nemcsak hogy elfeledkeztek, de a mai napig van, aki még mindig fasisztázza és negatív színben próbálja láttatni őket. Én viszont azt gondolom, hogy a magyar hadtörténetnek pontosan olyan hősei, mint Hunyadi katonái.

– Láttam minapi bejegyzését egy Kecskemétről származó műtárgyról, miszerint ennek az önök városában lenne a helye. Erre a kis talpas, ezüst pohárra kérdeznék rá: kecskeméti alpolgármesterként hozzátesz-e valamit a munkájához a történelem szeretete?

– Ez a kettő elemi módon összekapcsolódik: tehát lokálpatriótaként nyilván a szülővárosom története is nagyon érdekelt, mindig. Épp úgy, ahogy a Pumák is, ez a Puma-légiezred ma már Kecskeméten állomásozik. Sajnos a kecskeméti történelmi emlékekkel nagyon mostohán bánt a történelem. Rengeteg minden elpusztult, sok mindent elloptak, elraboltak, amikor több alkalommal is kifosztották a várost; iratanyagunk egy része megsemmisült a 2. világháborúban. Éppen ezért, amikor felbukkan egy pécsi árverésen egy olyan tárgy, aminek Kecskeméten lenne a helye – konkrétan egy nagy iparoskehelyről van szó, egy iparos egylet díszéről – mindent meg kell tenni azért, hogy visszakerüljön a városba. Ahol a legméltóbb helye van.

Kiemelt kép: Bán Mór a vajdahunyadi vár, Hunyadi János várkastélya előtt. (Forrás: Bán Mór)