A vécépapír használata ma már teljesen természetes része az életünknek, ám az ókori Rómában egészen más megoldást alkalmaztak a tisztálkodásra – írja a Nautilus tudományos portál.
A Vezúv i. sz. 79-ben történt kitörése után hamu alá temetett Pompei és Herculaneum romjai kiváló állapotban maradtak fenn,
így részletes képet kaphatunk az akkori életviszonyokról – köztük a vécézési szokásokról is.
Az ókori római városokban a legtöbb lakóépületben nem volt külön mellékhelyiség. Ehelyett közvécéket építettek, amelyek egyszerre több ember befogadására voltak alkalmasak:
Ókori római mellékhelység (Fotó forrása: Shutterstock)Ezekben a helyiségekben kör alakban elhelyezett nyílások szolgálták az ürítést, miközben az emberek akár beszélgettek, üzletet kötöttek – a nyilvános illemhely közösségi térként is funkcionált.
A vécépapírt a rómaiak egy tersoriummal helyettesítették: ez egy farúd volt, amelynek végére Földközi-tengeri eredetű szivacsot erősítettek:
Rekonstruált tersorium (Fotó forrása: Wikipédia/Dickson. Herdemerten)A használat után az eszközt ecetes vagy sós vízben tisztították meg, hogy a következő látogató is használhassa azt. A tersorium kézről kézre járt, és bár mai szemmel nem éppen tűnhet higiénikusnak a használata, az akkoriak számára bevett gyakorlat volt.
A vizelet elhelyezésére külön edényeket használtak, amelyeket rendszeresen összegyűjtöttek – nem megsemmisítés céljából, hanem mosodai felhasználásra. A rómaiak ugyanis a vizeletet természetes mosószerként alkalmazták, mivel az ammónia hatékonyan oldotta a szennyeződéseket.
Noha Kínában már a 6. században létezett vécépapír, a világ többi részén csak jóval később terjedt el.
A modern vécépapírt az amerikai Joseph Gayetty mutatta be 1857-ben, de a mai, gurigás formáját csak 1890-ben tették kereskedelmi sikertermékké a Scott fivérek. Mára az iparág hatalmasra nőtt – az Egyesült Államokban éves szinten mintegy 9,5 milliárd dollár forgalmat generál.