A témában kutatómunkát végző hetilap hozzáfért az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és az amerikai kongresszus archívumaihoz, és így bukkant rá azon dokumentumokra, amelyek részletesen leírják, hogy Barbie, a franciaországi Lyon Gestapo-irodájának egykori vezetője milyen kapcsolatot ápolt Roberto Suárezzel, az egyik bolíviai drogbáróval.
„Klaus Barbie nélkül Suarez valószínűleg nem tehetett volna szert ekkora hatalomra, Bolívia nem válhatott volna a globális kokainipar bölcsőjévé, Pablo Escobar és a medellíni kartell pedig nem növekedett volna ilyen gyorsan” – írta a Der Spiegel.
Klaus Barbie 1942 és 1943 között vezette a lyoni náci rendőrséget, és ezalatt a helyi ellenállók és zsidók meggyilkolását, megkínzását és deportálását rendelte el.
Miután 1945-től körözte a francia igazságszolgáltatás, 1951-ben Bolíviába menekült, ahol olyan elismertségre tette szert, melynek segítségével később több bolíviai elnöknek is a tanácsadója lett például abban, hogyan tarthassák fenn az akkori elnyomó rezsimet. Gustavo Sánchez, a volt bolíviai belügyminiszter egy dokumentumfilmben ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy
a korábban csak „lyoni mészárosként” emlegetett Barbie egy idő után a teljes titkosszolgálat tényleges vezetője lett.
Bolíviában a kábítószerből származó pénzt a hadsereg felfegyverzésére használták fel, amely 1980-ban véres puccsot hajtott végre.
A német hetilap szerint a hadsereg részét képezte a Halál hitvesei néven ismert neonáci zsoldoscsoport is, amelynek Bajorország Klub nevű főhadiszállását horogkeresztek díszítették.
A cikk szerint Barbie és Suárez később megdöntötte a bolíviai kormányt és egy olyan korrupt rendszert vezetett be, amely támogatta a kábítószer-kereskedelmet.
A Spiegel cikke megerősíti, hogy Klaus Barbie közvetítő szerepet játszott a hadsereg és Roberto Suárez között. Ez utóbbi az 1970-es években szervezte meg és indította el a kokacserje termesztését, miközben mindketten szoros együttműködésben álltak a kolumbiai Pablo Escobarral, aki az Egyesült Államokba csempészte a kokaint. A Klaus Altmann fedőnevet használó Barbie az 1970-es évek végén ismerkedett meg a „kokainkirállyal”, majd később a biztonsági tanácsadója lett – írta a Spiegel.
Az együttműködésnek az vetett véget, hogy a hadsereg és a drogkartell közötti szövetség 1982-ben összeomlott, Suárezt pedig 1988-ban letartóztatták és bebörtönözték.
Klaus Barbie-nak végül a náci háborús bűnösöket kereső Klarsfeld házaspár akadt a nyomára, és a férfit ezután adták ki Franciaországnak 1983-ban.
Az ellene lefolytatott perben emberiesség elleni bűncselekmények elkövetése miatt ítélték el, majd 77 éves korában a börtönben halt meg 1991-ben.
Az oknyomozó írásból az is kiderül, hogy a CIA tudott Barbie drogkereskedelemben való részvételéről, valamint az is, hogy Roberto Suárez felesége zsidó származású volt, Lyonban élő nagynénjét pedig Klaus Barbie parancsára deportálták.
Kiemelt kép: Klaus Barbie volt SS-tiszt, a „lyoni mészáros” a lyoni bíróságon 1987. május 13-án (Fotó: AFP)