Felújítják Szent István székesfehérvári lovasszobrát: megkezdődött a felkészülés az ezeréves évfordulóra

| Szerző: Bereznay István
Az államalapítóról elnevezett székesfehérvári térről szerdán elszállították Szent István bronzból készült, másfél tonnás lovasszobrát, hogy azt teljes egészében felújítsák – számolt be az MTI.

Cser-Palkovics András, a város fideszes polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy Szent István meghatározó nem csak az összmagyar nemzet, hanem Székesfehérvár vonatkozásában is, hiszen az államalapítás révén a városhoz kötődik. Úgy vélte, nem véletlen, hogy az elődök többféle módon emlékeztek meg róla, és ennek „az emlékápolásnak az egyik leggyönyörűbb köztéri alkotása” az őt ábrázoló lovasszobor.

A városvezető elmondta, hogy a szoborra és a szobor talapzatára egyaránt ráfér egy jelentős felújítás.  A tervek szerint az alkotás – megújult állapotában – az augusztusi Szent István ünnepkörre visszakerül eredeti helyére.

Cser-Palkovics András jelezte, hogy a szobor felújítása már felkészülés az uralkodó halálának ezredik évfordulójára, 2038-ra.

Bozai István városgondnok közölte, hogy a munkálatok előkészítése több mint egy éve kezdődött, miután a város közgyűlése döntött a szobor és a talapzat felújításáról. Az összes engedélyt beszerezték, így most már nincs akadálya a munka elvégzésének – mondta.

Hajszálrepedések, elmozdult talapzat

A témában kiadott sajtóanyag szerint a Szent István téren található másfélszeres életnagyságú Szent István bronz lovasszobor és gránit lapokkal burkolt talapzata nemzeti emléknek minősülő műemlék. Az elmúlt időszakban a talapzat gránit elemei elmozdultak eredeti pozíciójukból, valamint a szobor felszínén hajszálrepedések jelentek meg.

A szobor felújítását Tatán, a Fogaskerékgyár műhelycsarnokában végzik majd az okleveles fém-ötvös restaurátor művész, Páhi Attila Gyula vezetésével. A talapzat gránitelemeinek bontását, tisztítását, felújítását Kovács Attila okleveles szobrász-restaurátor, műemléki szakértő felügyeletével Nyakas Pál kőfaragó mester végzi.

A lovasszobor az államalapító halálának 900. évfordulójára készült. A szobor elkészítésére 1937-ben Sidló Ferenc (1882-1953) szobrászművészt kérték fel, a szobor öntését eredetileg Szili István kőbányai bronzöntő vállalta, azonban 1936-ban bekövetkezett halála miatt sághi Horváth István öntötte ki a művet. A szobrot 1938. augusztus 18-án avatták fel a fehérvári ünnepi országgyűlést követően a „nemzet ajándékaként”.

A II. világháborúban megsérült szobor első restaurálása 1962-ben készült el, a szobor talapzatának feliratát a restauráláskor – politikai okokból – István királyra cserélték. 1988-ban egy újabb restaurálást végeztek, azóta viseli újból a Szent István feliratot.

Kiemelt kép:  Leemelik talapzatáról Szent István másfélszeres életnagyságú, teljes felújítás előtt álló bronz lovasszobrát a székesfehérvári Szent István téren 2025. április 16-án. Sidló Ferenc 1938-as alkotása a tervek szerint az államalapító augusztusi ünnepére visszakerül eredeti helyére. MTI/Vasvári Tamás.

Ajánljuk még