Időszámításunk előtt 63-ban született Caius Octavianus néven egy praetori tisztséget viselő lovag fiaként. Anyja Julius Caesar unokahúga volt, s Caesar – akinek nem született fiúgyermeke – végrendeletében adoptálta és örökösévé tette meg Octavianust. A hosszú ideje megoldatlan földkérdés és az elavult intézményrendszer miatt a római köztársaság az i.e. 1. században válságba került, állandósultak a polgárháborús állapotok. A rendet végül Caesar állította helyre, de hatalmát a szenátus nélkül gyakorolta és örökös diktátorrá kiáltotta ki magát. A régi köztársaság hívei azzal vádolták, hogy király akar lenni és i.e. 44. március idusán, Brutus és Cassius vezetésével a szenátusban meggyilkolták. A merénylőknek azonban nem volt programjuk és a nép támogatását is elvesztették, amikor kiderült, hogy Caesar végrendeletében minden rómaira nagyobb pénzösszeget hagyott.

Brutusék a birodalom keleti részére vonultak vissza, Róma a polgárháború szélére sodródott.

A mindössze 18 éves Octavianus nagybátyja végrendeletére hivatkozva kísérletet tett a hatalom megszerzésére, de ehhez el kellett nyernie a nép bizalmát és szövetségeseket kellett szereznie. Felvette a Caius Julius Caesar nevet, kiegyezett a szenátussal, a Ceasar által megígért juttatásokat – az ezzel késlekedő konzul, Marcus Antonius helyett – saját zsebéből fizette ki, magánhadsereget szervezett Caesar légióiból, amellyel legyőzte Antoniust, majd Róma megszállása után konzullá tette meg magát. Helyzetének megszilárdítása után a szenátussal szembe fordulva kiegyezett Antoniussal és Lepidussal, Caesar két legbefolyásosabb hadvezérével, létrejött a második triumvirátus, amelynek tagjai felosztották egymás közt a birodalom nyugati tartományait.

A Brutusék elleni hadjárat költségeinek előteremtése érdekében a proskripció eszközéhez folyamodtak: listát készítettek az ellenségüknek tartott személyekről, akiket ezután bárki büntetlenül megölhetett, vagyonuk pedig az államra szállt; a vérengzés áldozata lett a kor legnagyobb filozófusa és szónoka, Cicero is.

A triumvirek i.e. 42-ben Philippinél arattak győzelmet Caesar gyilkosai fölött, a csatát követően Brutus és Cassius is öngyilkosságot követett el.

A legkevésbé ambiciózus Lepidus hamar kiszorult a hatalomból, a színtéren maradt, az egyeduralom megszerzésére törekvő két politikus pedig ismét felosztotta a birodalmat: a nyugati rész Octavianusé, a keleti pedig Antoniusé lett. Antonius Egyiptom királynőjével, Kleopátrával lépett szövetségre – kettejük románca a történelem egyik leghíresebb szerelmi története –, Octavianus pedig letelepítette légióit, visszaszerezte a Caesar halála után elvesztett, Róma gabonaellátása szempontjából kulcsfontosságú Szicíliát, és propagandahadjáratot indított Antonius ellen, akit keleti despotaként igyekezett feltüntetni.

Az évtizedes konfliktust eldöntő ütközet i.e. 31-ben Actiumnál zajlott le és Octavianus fényes győzelmét hozta. A kilátástalan helyzetbe került Antonius és Kleopátra egy évvel később, amikor Octavianus partra szállt Egyiptomban, öngyilkosságot követett el. Az immár egyeduralmat gyakorló Octavianus Egyiptomot provinciává tette, majd hazatérve ünnepélyesen lemondott rendkívüli hatalmáról – ezzel hivatalosan visszaállt a köztársaság.  Egyeduralma azonban megmaradt, mivel

teljesen új politikai rendszert vezetett be, amelyet principátusnak neveztek.

Octavianus tanulva Caesar hibájából nem fogadta el a felajánlott diktátori címet, hanem a kiüresedett köztársasági intézményeken keresztül gyakorolta teljhatalmát. Létrehozta az általa betöltött princeps senatus tisztségét, „a szenátus első embereként” ő szavazott a szenátorok közül elsőként, előterjesztéseket és javaslatokat tehetett a tisztségek betöltésére, megváltoztathatta a befolyása alatt álló szenátus összetételét.

A szenátus által a fenségesként fordítható Augustus címmel felruházott Octavianus személyében egyesítette a legfontosabb tisztségeket, egyszerre volt konzul, pontifex maximus (főpap), cenzor és a néptribunusi jogkörrel is felruházták, mert a hagyományok szerint patrícius származásúként a tisztséget nem tölthette be, és megkapta az egész birodalomra kiterjedő imperiumot, főhatalmat. Az állami jövedelmek nagy része felett is ő rendelkezett, közvetlenül irányította a provinciák és a légiók több mint felét, s bár a légiók Itáliában nem állomásozhattak, ez Augustus magánhadseregére nem vonatkozott, a személyéhez feltétlenül hű katonák biztosították uralmát.

Kiemelt kép: Augustus császár (Fotó: Wikipedia)