Máté evangélista tanúsága szerint Jézus egy ízben ezt mondta: „aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja” (Máté 7, 24-25).

Mindszenty József hosszú és áldozatos, mégis hősies életével bizonyította, hogy pontosan ilyen kőszikla volt.

Nemcsak hallgatta, de tettre is váltotta a Megváltó szavait. Életútja azt bizonyítja, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem lehet kompromisszumot kötni, mert az ördöggel nem szabad együttműködni.

Máté evangélista beszámolója szerint Jézus azt tanította: „az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van” (Máté 5,37). Mindszenty éppúgy nemet mondott az istentelen nyilasoknak, mint ahogyan a kommunistáknak is, és élete végéig kitartott Jézus tanítása mellett. Hitből vallotta: „Ha újból megtanulunk imádkozni, lesz honnét erőt és bizalmat meríteni.”

Mindszenty József katolikus pap püspökké szentelése alkalmából készült portréja (Fotó: MTI/Reprodukció)

Lelkipásztori szolgálatait vérzivataros időkben, 1915. június 12-én kezdte, midőn gróf Mikes János megyés püspök pappá szentelte a szombathelyi Sarlós Boldogasszony-székesegyházban. Két évvel később pedig a zalaegerszegi főgimnázium hittanára lett.

Élete első nagy lelki meghasonlását az első világháborús vereség, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a társadalmi rend szétverését okozó forradalmi idők, a román megszállás és az ateista elveket képviselő Tanácsköztársaság okozta, melyeket sokkszerű gyorsasággal egymást pergő ritmusban követő sorscsapásként élt meg.

Mivel ez utóbbi ellen a szó fegyverével fel is vette a küzdelmet, püspökével egyetemben 1919. március 19-én Szombathelyre internálták, ahonnan két hónappal később kiszabadulhatott, az év vége felé pedig plébánosi kinevezést kapott a zalaegerszegi Mária Magdolna-templomba.

Mindszenty József gyóntat az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus alkalmával a budapesti Hősök terén megrendezett vasárnapi, záró szentmisén (Forrás: Fortepan)

Veszprémi püspöknek XII. Piusz pápa 1944. március 4-én nevezte ki, szentelését az esztergomi bazilikában március 25-én Serédi Jusztinián bíboros végezte, hivatalát pedig pont a születésnapján, március 29-én foglalta el.

Püspöki jelmondatául a „Devictus vincit”, vagyis „Legyőzetve győz” mondatot választotta, a sors pedig bebizonyította, hogy ez mennyire így van.

Mindszenty József – a kép keletkezése 1945-46-ra tehető (Fotó: MTI/Reprodukció)

Ady Endre a Néhai Vajda János című versében azt írta: „Magyar és vátesz, ez éppen elég, / Hogy honi késsel szent szívén döföljék”.

A költőzseni gondolatai Mindszenty Józsefre is igaznak bizonyultak.

Amikor ugyanis a front elérte a Dunát, Apor Vilmos győri, Mindszenty József veszprémi, Shvoy Lajos székesfehérvári püspök és Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát, mint a Dunántúl főpásztorai, a maradék haza megmentése, vagyis harc nélküli feladása, valamint a zsidóüldözés leállítása érdekében a nyilas vezetéshez fordult.

Két héttel később Mindszenty már a sopronkőhidai börtön rabja. Püspöki székvárosába, Veszprémbe már csak a front átvonulása után, 1945. április 20-án térhetett vissza.

Mindszenty Józsefet köszönti egy kisleány (Fotó: MTI/Reprodukció)

Addigra azonban már halott volt a súlyosan cukorbeteg bíboros, Serédi Jusztinián. Utódául a pápa 1946. február 21-én Mindszenty püspököt nevezte ki.

Amikor a fejére helyezte a bíborosok kalapját, ezt mondta: „te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot!” Igaza lett XII. Piusnak.

A Rákosi Mátyás vezette magyarországi kommunisták ugyanis a frissen befejeződött háborúban győztes moszkvai elvtársaik hathatós támogatását élvezve 1945-től kezdve szisztematikus alapossággal törtek az egyeduralom felé és egyenként „szalámizták le” az útjukban állókat.

Éppen úgy, mint a nácik vagy a nyilasok, a kommunisták is totális hatalomra törtek, még a lelkeket is uralni akarták. Emiatt már 1945-ben szembekerültek az egyházakkal.

Ebben az évben államosították az egyházi birtokokat, a következő esztendőben pedig a később általuk kivégzett Rajk László belügyminiszter betiltatta a katolikus világi szerzetesrendeket, 1948-ban pedig államosították az egyházi intézményeket, többek között az iskolákat is.

A katolikus egyház minderre mintegy válaszképpen, Mindszenty József vezetésével 1948-ban megtartotta a Boldogasszony Évet. Az egész országra kiterjedő lelkiségi eseménysorozatot, melyen közel egymillió hívő vett részt, december 8-án zárták le. Néhány nappal később Mindszenty bíborost letartóztatta az ÁVO.

Mindszenty József bíboros hercegprímás, esztergomi érsek a Szent István-napi körmeneten (Fotó: MTI/Reprodukció)

Az időpontot személyesen Rákosi Mátyás jelölte ki: december 26., karácsony másnapja, egyúttal pedig Szent Istvánnak, az első keresztény vértanúnak is az ünnepnapja. Adjuk is át a szót magának az érintettnek, Mindszentynek, aki az Emlékirataim című memoárban ezt írta:

„Amikor a letartóztatási végzést kérem tőlük, nyeglén odavetik, hogy nekik ilyenre nincs szükségük. Amikor pedig a bíborosok különleges nemzetközi jogállására utaltam, Décsi alezredes fölényesen veti oda, hogy hazaárulókat, kémeket és valutaüzéreket az éber demokratikus rendőrség akkor is kézre kerít, ha valaki bíborosi talárban van.”

Az ÁVO hírhedt székházába, az Andrássy út 60.-ba vitték, ahol azonnal megverték.

Mindszenty erről így írt: Décsi alezredes „legyűr vízszintesen, s elkezd ütlegelni. Talpamon kezdi és megy mindig feljebb. A gumibot suhogásaira a szomszéd szobából és a folyosó felől hallom a kórusszerű diadalmas kacajt. Nők és férfiak vegyesen (…) az őrnagy továbbra is egymás után méri rám az ütéseket; bár kimerülten liheg, de nem hagyja abba kínzásomat. (…) Összeszorítom a fogaimat, de a hangot nem sikerül mindig visszatartanom. Nyöszörgök fájdalmamban. Elég a testnek a magáé, de mintha a lélek még jobban égne. (…) Arra ébredek, hogy fellocsolnak.”

Az ávó válogatott kínzásokkal próbálta megtörni. Még a szovjet tanácsadóktól kapott pszichotróp szereket is bevetették.

Kádár János belügyminiszter a hercegprímás lefogatását követően találkozott a püspöki karral, s a tárgyalást azzal kezdte, hogy mindegyik főpap dossziéjában gyűlnek a terhelő adatok.

Mindszenty József hercegprímás (b) 1949 februárjában a bíróság előtt (Fotó: MTI/Reprodukció)

A Budapesti Népbíróság 1949. február 3-a és 8-a között tárgyalta az ügyét. A vád hűtlenség, kémkedés, a köztársaság megdöntésére irányuló cselekmény és valutaüzérkedés volt. Koncepciós perben életfogytiglan tartó fegyházra ítélték. A Magyar Dolgozók Pártjának hivatalos napilapja, a Szabad Nép címoldalán mindezt igazságos ítéletként hozta.

Az utolsó szó jogán békét kért az egyháznak, a magyar államnak és a saját lelkének. XII. Pius pápa mihelyst hírét vette az ítéletnek, mindenkit, aki részese volt a bíboros meghurcoltatásának, egyházi átok alá vont.

Az Acerrimo Moerore kezdetű apostoli levelében pedig kijelentette: „Az egész kultúrvilág által elutasított ítélet, amelyet ott a Duna partján hoztak a római Anyaszentegyház egy kimagasló bíbornoka ellen, itt a Tiberis partján az Örök Városhoz méltó tiltakozó kiáltást váltott ki.”

Magyarország utolsó hercegprímását az ’56-os forradalom dicső napjai során szabadították ki rabságából.

Adjuk vissza a szót Mindszentynek, aki így írta le szabadulását: „hallom, hogy csapat vonul a folyosón – keményen csattogó csizmákkal. Visszajöttek az orosz páncélosok? Nem ez történt. Amikor felpattan az ajtó, belép hozzám a rétsági honvédség fegyveres tisztikülönítménye. Vezetőjük Pallavicini őrnagy, jelentkezik. A hercegprímás szabad! (…) Drága magyar honvédek! Megáldottam őket. S nem tudom ki volt megindultabb, ők vagy én magam, amikor áldásomat kapták.”

Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek katonák kíséretében, miután Pálinkás (Pallavicini) Antal őrnagy (b) október 31-én Budapestre hozta (Fotó: MTI)

A másnapi újságok úgy jelentek meg, hogy Pálinkás őrnagy szabadította ki a bíborost. Az őrnagyot ezért a tettéért a forradalmat követő kádári megtorlás során 1957. december 10-én kivégezték.

A bíboros így írta le a fővárosba vezető útját: „amint most a falvakon lassítva és áldást osztva haladunk át, mindenütt megszólalnak a harangok, hull a virágeső és örömmámor ujjong felénk. Vácott, Újpesten megállunk; lépésben tudunk csak hajtani, a tengernyi nép mindenütt lelassítja a menetet. Ledöntött orosz emlékeket, sérült épületeket, szünetelő gyárakat látok – és boldog megkönnyebbült emberi arcokat. Akik közel férnek hozzám, simogatnak, gyűrűmet csókolják (…) Már Budapest utcáin haladunk. Az egész főváros az utcán van. Nagy tömeg futva érkezik a budai prímási palota elé. Síró-ujjongó magyar tömeg; munkások, honvédek, egyetemisták, édesanyák, fiatalok, öregek. Egymás keblén sírjuk el egy évtized bánatát. Aztán áldást adok a térdeplő tömegre, majd belépek nyolc éve nem látott otthonomba.”

Nem sokáig tartott azonban a szabadsága, mert az orosz tankok népünk minden álmával egyetemben azt is vérbe fojtották.

A bíboros az amerikai nagykövetségen kapott menedéket, ahol aranykalitkában élt, hiszen minden szükségessel ellátták, csak épp a szabadságát nem tudták megadni. Erre 1971-ig várnia kellett.

Boldog VI. Pál pápa

Kádár János ugyanis miután véres kézzel megszilárdította rendszerét, azt a világban is el akarta „adni”, ennek részeként pedig rendezni akarta a Szentszék és a magyar állam közötti legalapvetőbb problémákat. A megindult tárgyalások részeként 1971. április 16-án Boldog VI. Pál pápa személyesen fogadta Péter János magyar külügyminisztert. Megállapodtak abban, hogy Mindszenty milyen feltételekkel hagyhatja el Magyarországot.

VI. Pál pápa (j) magánkihallgatáson fogadta Mindszenty József (b) bíboros, esztergomi érseket 1971. szeptember 28-án (Fotó: MTI/Reprodukció)

Rómába érkezését így írta le a bíboros: „maga VI. Pál pápa várt rám. Megölelt, leemelte mellkeresztjét és lehúzta gyűrűjét, hogy azokat nekem ajándékozza. Nyakamba akasztotta a mellkeresztjét, ujjamra húzta gyűrűjét, majd kézen fogva vezetett be az épületbe. (…) Legemlékezetesebb módon talán akkor tisztelt meg, amikor a püspöki szinódust megnyitó szentmisén a jobbján koncelebrálhattam.

A pápa egyébként beszédében is foglalkozott a magyar kereszténységgel és személyemmel.

Itt van köztünk – mondotta – Tisztelendő Testvérünk, Mindszenty József kardinális, esztergomi érsek, aki sok éves kényszerű távollét után a napokban érkezett meg Rómába. Várva-várt vendégünk ő, aki ma együtt misézik velünk, mintegy dicső jelképeként annak az egységnek, amelyben a magyar Egyház ezer év óta él együtt az Apostoli Szentszékkel. De jelképe annak a lelki kapcsolatnak is, amely összeköt bennünket azokkal a testvérekkel, akiket megakadályoznak abban, hogy hittestvéreikkel és velünk normális kapcsolatokat tartsanak fenn. Példaképe a hitben gyökerező, megingathatatlan erősségnek és az Egyház iránti önzetlen odaadásnak, amit előbb fáradhatatlan munkásságával és őrködő szeretetével, majd imával és hosszú szenvedéseivel mutatott meg.”

Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek megáldja az őt köszöntő emberek csoportját a repülőtéren, miután megérkezett az olasz fővárosba, hogy találkozzon a pápával 1971. szeptember 28-án. A magyar egyházfő 1956. november 4. óta az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén tartózkodott menekültként, később Bécsben telepedett le és itt is halt meg 1975-ben, 83 éves korában (Fotó: MTI/Reprodukció)

Szent Ágostontól kölcsönzött mondás: „Roma locuta, causa finita”, vagyis „Róma szólt, s a vitatott kérdés le van zárva.” Még akkor is, ha ennek nem örülünk. Mindszenty József Bécsben kapta kézhez a pápa döntését, melyben az esztergomi széket megüresedettnek nyilvánította. Ezt írta erről: „mély fájdalommal vettem át – éppen letartóztatásom 25. évfordulóján – egy december 18-án kelt pápai levelet, amelyben

Őszentsége tudomásomra hozta – sok, személyemnek szóló dicséret mellett –, hogy az esztergomi érseki széket megüresedettnek nyilvánította.”

Emlékiratát ezekkel a szavakkal zárta: „a számkivetésben sem érzek keserűséget. A hit állandó öröme indít arra, hogy dolgozzam a lelkekért a menekült magyarság körében. Ezt kezdtem meg Zalaegerszegen, folytattam Veszprémben, Esztergomban és az országban. Ez a feladat hárul rám most is: keresni, vigasztalni és erősíteni enyéimet. Nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem ami másoknak van javára, hogy üdvözüljenek (I. Kor. 10,33)”.

Mindszenty Józsefről 1974-ben készült fénykép (Fotó: MTI/Reprodukció)

Mindszenty József bíboros, hazánk utolsó hercegprímása, 49 évvel ezelőtt, 1975. május 6-án tért meg teremtőjéhez.

Másnap a szentatya megrendült szavakkal méltatta a római Szent Péter-bazilikában tartott általános fogadáson: „Mindszenty bíboros egyedülálló papi és lelkipásztori egyéniség volt. Hite lángolt, érzésvilágát nemes büszkeség töltötte el, rendíthetetlen volt mindabban, amit kötelességének és jogának tartott. A Gondviselés akaratából nemes hazája ezeréves egyháztörténetének egyik legnehezebb és legbonyolultabb korszakában élt, e korszak főszereplői közé tartozott. (…) Az egész Egyház nevében öleltük őt magunkhoz. (…) Imádkozunk Magyarországért, amelyet nála mi sem szeretünk kevésbé. Imádkozunk azért, hogy a hit, az igazságosság és a béke győzedelmeskedjék a világban.”

Mindszenthy József földi maradványait a rendszerváltozás után hozták haza és 1991. május 4-én helyezték végső nyugalomra Esztergomban.

Kiemelt kép: Mindszenty József bíboros hercegprímás, esztergomi érsek (b) rádiónyilatkozatot ad felsőpetényi őrizetéból való kiszabadulása után Budapesten, az Úri utcai érseki palota udvarán, 1956. november 1-én (MTI Fotó: Jármai Béla).