A vesztes kápolnai csata (1849. február 26–27.) után a lényegében érintetlenül maradt honvédsereg a Tisza mögött szervezte újra magát. A leváltott lengyel Dembinszky helyét fővezérként átvevő Vetter Antal tábornok népszerűtlennek bizonyult, s néhány nappal a tavaszi hadjárat kezdete előtt ágynak esett.
Helyére ideiglenes fővezérnek az alig harmincéves Görgei Artúrt nevezték ki.
Kapcsolódó tartalom
Az irányítása alatt álló magyar fősereg négy hadtestből állt. A sereg személyi állományát 40 ezer gyalogos és tüzér, 7500 huszár, a tüzérséget 198 löveg alkotta. Az Alfred Windischgrätz tábornagy vezette, Gyöngyös és Pest között védekezésre berendezkedett császári haderő számszerű túlerőben volt: három hadtestből és egy önálló hadosztályból állt, összlétszáma 55 ezer fő, a tüzérséget 214 löveg és röppentyű (rakéta) alkotta. Mindkét sereg parancsnoki állománya képzett hivatásos katonákból állt, akik 1848. március 15. előtt egymás fegyvertársai voltak.

A Klapka György által kidolgozott magyar haditerv szerint a legerősebb, Gáspár András vezette VII. hadtest Hatvannál magára vonja az ellenség figyelmét, közben a három másik hadtest délnyugat felől hátukba kerül, elvágva őket a fővárostól. (A március 5-i szolnoki csata után a Tisza minden átkelője magyar kézen volt, így a honvédcsapatok összehangoltan tudtak támadni.) Windischgrätz, aki nem tudta pontosan felmérni a magyar főerő helyzetét, úgy helyezte el csapatait, hogy azok Pestet és Vácot egyaránt fedezhessék.
A tavaszi hadjárat nyitánya az április 2-i hatvani csata volt, amelyben a magyar erőket lebecsülő Schlick tábornok hadtestét Gáspár megverte, és egészen Gödöllőig szorította vissza.
A magyar fősereg április 4-én Tápióbicskénél megverte Jellasics hadtestét, a csata után Windischgrätz főerőit Isaszegen vonta össze, helyezte védelmi állásba, a VII. magyar hadtestet a Gödöllőn állomásozó Schlick tartotta szemmel.

A főerők közti döntő ütközetre április 6-án, nagypéntek napján került sor. Gáspár Aszód-Bag térségében foglalta el harcálláspontját, ezzel egy időben Kmety György honvédtábornok hadosztálya Domony-völgyig nyomult előre, s Klapka György és Damjanich János hadtestei is elérték Isaszeg határát. A küzdő felek először Szentgyörgypusztán bocsátkoztak harcba, az I. hadtest támadó dandárjai a faluig nyomták az ellenséget, amelynek utóvédje több helyen felgyújtotta a Királyerdőt.
A térségben órákon keresztül, váltakozó eredménnyel folyt a tüzérségi, a lovassági és a gyalogsági ütközet.
Klapka támadó egységeit Jellasics hadosztályai megállították, sőt nehézlovasságuk támogatásával ellentámadásba mentek át, Damjanich ekkor erősítést küldött neki.
Gáspár – ragaszkodva a haditervhez – nem avatkozott be az Isaszegnél zajló csatába. Ezt látva Schlick Gödöllő felől erőinek jelentős részével Damjanichra támadt, aki állásait csak nagy nehézségek árán, főleg a lengyel légió önfeláldozásával tudta megtartani. A magyar seregek addig összehangolatlanul harcoltak, ez csak akkor változott meg, amikor a hátrébb fekvő Kókáról Görgei és vele csaknem egy időben Aulich II. hadteste is a csatatérre érkezett.

Klapka a katonák kimerültségére és lőszerhiányra hivatkozva már visszavonulót akart fújni, de Görgeinek sikerült meggyőznie, ekkor hangzottak el szavai:
„Ma kell győzni, vagy mehetünk vissza a Tisza mögé! E két megoldás van, harmadik nincs.”
Miközben Damjanich tartotta magát Schlickkel szemben, Klapka és Aulich csapatai este hét óra tájban ismét támadásba lendültek. Bevették Isaszeget, és az égő falun át rohamozva a Rákos-patak jobb partján lévő ellenséges állásokból is kiűzték a császári csapatokat. A magát már győztesnek érző Windischgrätz számára este kilenc órára nyilvánvalóvá vált, hogy
nem tudja megállítani a magyar hadtesteket, és a vereséget beismerve elrendelte a visszavonulást.
A fiatal magyar honvédsereg nagy árat fizetett a fényes diadalért. Mindkét részről csaknem ezer halott maradt a csatamezőn, őket külön-külön tömegsírba temették. A sebesültek száma is több ezerre becsülhető, közülük sokan az elkövetkező napokban belehaltak sérüléseikbe. Az ütközet során a község kigyulladt, minden ház leégett.

Görgei 1849. április 10-én kiáltványban mondott köszönetet katonáinak a hadjáratban tanúsított vitézségükért. A Klapka-féle haditervet viszont nem tudták végrehajtani, mert a sereg oly mértékben kifáradt, hogy nem volt képes elvágni az osztrákokat a fővárostól.
Kossuth Lajos, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke az isaszegi győzelem után közölte Görgeivel és tábornokaival az olmützi nyilatkozatra adandó válasz tervét. (Március 4-én I. Ferenc József feloszlatta az ausztriai birodalmi gyűlést, s maga adott alkotmányt népeinek, beolvasztva Magyarországot az Osztrák Császárságba.) Kossuth Debrecenbe visszatérve április 14-én előterjesztette a függetlenség kimondásáról és a Habsburg-ház trónfosztásáról szóló határozatot, s ezt a képviselőház közfelkiáltással elfogadta.
Az országgyűlés egyben kormányzóelnökké, tehát ideiglenes államfővé választotta Kossuthot.
Az Isaszeg melletti magaslaton 1901-ben emlékművet állítottak a győztes csata emlékére. Az évfordulón minden évben színes programokkal – többek között a hagyományőrzők által újrajátszott látványos csataimitációval – emlékeznek a diadalra a településen.

Kiemelt kép: Az isaszegi csata Than Mór festményén (Forrás: Wikipédia)