Aktuális

Halálra késelte a hotel dolgozóját a teraszon a 27 éves érdi férfi, másnap reggel megjelent a monori rendőrkapitányságon

Nyolcezer éves felfedezésre bukkantak a rejtélyes tó türkizkék vize alatt

| Szerző: hirado.hu
Európa egyik legkorábbi letelepedett közösségének nyomait fedezték fel Albániában, az Ohridi-tó vize alatt.

A hegyes karókkal megerősített cölöpházakból álló mintegy nyolcezer éves lelőhely az Európában valaha talált egyik legősibb település lehet. A régészek szerint a helyszínen 200–500 ember élhetett egy időben. Az egykori falu a tó olyan részén található, amelyet rendszeresen eláraszt a víz, ezért építhették a korabeliek cölöpökre otthonaikat.

„Több száz évvel régebbi, mint a Földközi-tenger és az Alpok térségében korábban ismert tóvárosi lelőhelyek” – nyilatkozta Albert Hafner, a Berni Egyetem munkatársa, aki svájci, illetve albán régészekből álló csapatával az elmúlt négy évben ásatásokat végzett az Ohridi-tó albán oldalán.

Egy nemrégiben végzett búvármerülés során bizonyítékokat találtak rá, hogy a települést több ezer hegyes deszkával erősítették meg. Hafner szerint ehhez a védelmi rendszerhez egy egész erdőt ki kellett vágni.

A kutatók úgy vélik, hogy a falu a földművelésre és haszonállatokra támaszkodott, a helyszínen ugyanis magvakat, növényeket, valamint vadon élő és háziasított állatok csontjait egyaránt felfedezték.

A lelőhely teljes feltárása és vizsgálata a becslések alapján két évtizedig is eltarthat.

Kapcsolódó tartalom

Forrás: Science Alert

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még