Aktuális

Agyonlőttek egy tacskót Dabason

Egy hotel építése közben bukkantak a kivételes felfedezésre – létezését eddig csak ókori szövegek őrizték

| Szerző: hirado.hu
Megtalálták Néró római császár eddig csak leírásokból ismert színházának maradványait a Vatikán közelében egy reneszánsz palota udvarában. A császári teátrum létezéséről eddig csak antik szövegekből lehetett tudni, de a helye nem volt ismert. A területet, ahol a felfedezés történt, egy szállodalánc vette bérbe egy középkori lovagrendtől.

Néró császár elveszett színházára alig néhány lépésre a Vatikántól, egy reneszánsz palota kertjében találtak rá. Bár a teátrumot több antik szöveg is megemlíti, a helye mindezidáig ismeretlen volt.

„Irodalmi források szerint ezen a területen Caligula császár hatalmas cirkuszt építetett a szekérjátékokhoz. Ezután Néró ugyanezen a helyen egy színházat húzott fel, ahol ő maga is fellépett. Az uralkodó magánelőadásokon is szerepelt az arisztokrata közönség előtt” – mondta a római régészeti felügyeleti hivatal archeológusa.

Néró római császár első században épült színházára egy hotel építése közben bukkantak. (Fotó: MTI/AP/Andrew Medichini)

A páratlan felfedezés pusztán a véletlennek köszönhető. A Rovere-palota a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend székhelye, ám egy nemrég kötött bérleti szerződés alapján egy nagy szállodalánc a hatalmas épület egy részében rövidesen luxushotelt alakít k. A felújítás kezdete előtt az olasz régészek ókori leletek után kutatva rutinszerűen átvizsgálták a komplexum talaját.

Amikor azonban rábukkantak a márványoszlopokra és a díszes vakolatra, már tudták, hogy a legendás teátrumot sikerült feltárniuk.

„A színház területe az út alatt folytatódik, átmérője körülbelül 40 méter lehetett. Ez egy színpad háttérfala volt. Az oszlopok, amelyek itt fekszenek, mind a színpad dekorációi voltak” – mondta az ásatások vezetője.

A színház feltárása közben rózsafüzér készítéséhez használt eszközöket is találtak. (Fotó: MTI/AP/Andrew Medichini)

A régészek kivételesnek nevezték a felfedezést – annál is inkább, mert Néró a Római Birodalom leghírhedtebb uralkodója volt. A legenda szerint felgyújtatta Róma óvárosát, majd a palotája erkélyén állva énekelt, a bűncselekmény miatt pedig az ártatlan keresztényeket büntette meg.

De nem csak a teátrum felfedezése számít szenzációnak. Nagy jelentőségű középkori leletek is előkerültek, többek között tizedik századi színezett üvegkelyhek és kerámiadarabok. Ezek hamarosan múzeumba kerülnek.

A színház feltárása közben nagy jelentőségű középkori leletek is előkerültek: többek között tizedik századi színezett üvegkelyhek és kerámiadarabok. (Fotó: MTI/AP/Andrew Medichini)

A színházépületet azonban nem nyitják meg a nagyközönség előtt. A műemlékvédelmi illetékesek közlése szerint a tudományos vizsgálatok befejezése után a romokat visszatemetik.

Kiemelt kép: régészek dolgoznak Néró római császár színházának feltárásán Rómában 2023. július 26-án. (Fotó: MTI/AP/Andrew Medichini)

Ajánljuk még