Fontos

Ma kezdődik az uniós csúcs Brüsszelben – Nagy vita várható a migrációról

Hetvenezer magyar gazdát és családját üldözte, tette tönkre és bélyegezte meg a kommunista rendszer

| Szerző: hirado.hu
Az Országgyűlés 2012. március 26-án nyilvánította a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapjává június 29-ét, Péter-Pál napját, amely a magyar kalendáriumban jeles nap, hagyományosan az aratás kezdete.

A határozatban a parlament elítélte a magyar középparasztságnak a kommunista diktatúra idején történt kegyetlen üldöztetését és megkülönböztetését, és javasolta, hogy a kuláküldözés történetéről és körülményeiről méltó módon, rendszeresen emlékezzenek meg, hogy a fiatal nemzedékek megismerhessék a magyar középparaszti réteg szenvedését.

A kuláküldözés 1948-ban, a kommunista hatalomátvétellel kezdődött meg

(az orosz eredetű kulák szó jelentése gazdag paraszt).

A sztálinista rezsim kíméletlen harcot indított a magyar agrártársadalom ellen, minden eszközzel arra törekedett, hogy lerombolja a hagyományos paraszti életformát. A támadások célkeresztjébe – a szovjet mintának megfelelően – a kuláknak bélyegzett nagygazdák kerültek, akiket a felvilágosultan gondolkodó politikusok már a két világháború között parasztpolgárnak neveztek – írja az MTI.

Baráth József 1951-ben a bíróság előtt, mely 15 évi börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte a 34 holdas gazdát (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Rákosi Mátyás az állampárt, a Magyar Dolgozók Pártja főtitkára 1948. augusztus 20-án kecskeméti beszédében hirdette meg a kuláküldözést mint a szocializmus építésének, a mezőgazdaság kollektivizálásának fontos eszközét.

A kulákokat a kapitalista rendszer utolsó maradványainak, a mezőgazdaság szocialista átszervezése fő akadályozóinak minősítették, a dolgozó nép ellenségének kiáltották ki.

Országosan mintegy 71 ezer kulákcsaládot tartottak nyilván; kuláknak az minősült, akinek 25 hold vagy annál több szántója, öt hold vagy annál több szőlője volt, és ide sorolták a cséplőgép-tulajdonosokat és a malmot üzemeltetőket.

A kulákká nyilvánításnak elvileg jogszabályi keretei voltak, de mondvacsinált ürüggyel bárkiből kulák válhatott, a gyakorlatban a helyi pártvezetőség döntött arról, hogy ki kerüljön fel a listára.

Megindult a módosabb parasztok módszeres üldözése, a kuláknak minősítetteket az egyre növekvő mértékű beszolgáltatás, a valószerűtlenül magas adóteher teljesen ellehetetlenítette. Sokukat melléképületbe költöztettek vagy kitelepítettek, helyükre pártfunkcionáriusok telepedtek be.

Volt, aki nem bírta elviselni a zaklatásokat és öngyilkosságot követett el, másokat otthonukban vertek agyon vagy a börtönben elszenvedett testi bántalmazások következtében vesztették életüket. Nem csoda, hogy a gazdák tömegesen ajánlották fel „önként” földjüket az államnak.

A kulákokat megbélyegezték, igazolványukban ott virított a K betű, amely iskolás gyermekeik neve mellett is szerepelt az osztálynaplóban.

Gyerekeiket középiskolába nem vagy csak lakóhelyüktől távoli intézménybe vették fel, felsőoktatási intézménybe pedig még a legjobbak sem kerülhettek. Nagykorúságuk elérése után ezért sokan költöztek a városokba, mert ha munkásként dolgoztak, néhány év múlva már bejuthattak az egyetemre, főiskolára.

Takács Károly apostagi kulák tárgyalása 1952-ben (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Az 1953 júniusában, Sztálin halála után megalakult Nagy Imre-kormány több korrekciós intézkedést hozott, a kuláknak minősítettek számára az amnesztiarendelet és a kuláklista eltörlése bizonyult a legfontosabbnak.

A „kulákkérdés” azonban nem került le a napirendről, a pártvezetés Rákosi vezette sztálinista szárnya mindent megtett azért, hogy tovább szítsa a gyűlöletet velük szemben.

A kulákokat tették felelőssé a kényszerrel létrehozott termelőszövetkezetek felbomlásáért, de azért is, ha a téeszek gyenge eredményt értek el.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a Kádár-rendszer már inkább a kiegyezésre törekedett a parasztsággal. 1959 tavaszán törvényerejű rendelet szabályozta a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, csoportok alakításának feltételeit és működési módját, lehetővé téve nemcsak a volt „kizsákmányolók” belépését, hanem azt is, hogy két év után a vezetőségbe is bekerülhessenek. Ezzel a kádári rendszer elismerte, hogy szükség van szaktudásukra, szorgalmukra, lehetőséget adott arra, hogy visszaszerezzék elvesztett helyüket a helyi társadalomban.

Szemők Zsuzsanna Üldözöttek című, a kuláküldözés áldozatainak emléket állító alkotása, melyet Kövér László, az Országgyűlés elnöke avatott fel Kecskemét főterén 2012. június 29-én. Az Országgyűlés 2012. március 26-án nyilvánította június 29-ét a kuláküldözés áldozatainak emléknapjává. A határozatban a parlament elítélte a magyar középparasztságnak a kommunista diktatúra idején történt kegyetlen üldöztetését és megkülönböztetését (Fotó: MTI/ Ujvári Sándor)

Az első emléknapon, 2012. június 29-én Kecskemét főterén emlékművet állítottak a kuláküldözést elszenvedő embereknek, 2014. június 22-én pedig emléktáblát avattak az üldözött, megalázott és kifosztott hazai kulákoknak Csömörön, a kommunizmus áldozatainak tiszteletére létrehozott emlékhelyen.

Borítókép: Baráth József kulák a bíróság előtt, mely 15 évi börtönbüntetésre és teljes vagyon elkobzásra ítélte a 34 holdas gazdát (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Ajánljuk még