Neil Armstrong amerikai űrhajós 1969-ben kilépett a Hold felszínére, amely a történelem egyik legemlékezetesebb pillanata. De mi lenne, ha az első emberi lépés, amelyet tettek egy idegen égitesten tettek, a hidrogénbombázástól elcsúfított Holdon történt volna? – írja a BBC.

A Holdkutatási repülések tanulmánya, 1. kötet – adott egy tanulmány, amelynek a címe első olvasatra visszafogottnak, bürokratikusnak és békésnek hangzik. A borítóra tekintve azonban kissé másképp festenek a dolgok.

(Fotó: Wikimedia/Armour Research Foundation)

A közepén egy felrobbant atombombát ábrázoló címer díszeleg – amely az új-mexikói Kirtland légibázison található Légierő Különleges Fegyverek Központjának emblémája. Ez az intézmény kulcsszerepet játszott a nukleáris fegyverek kifejlesztésében és tesztelésében.

A kötet alján a szerző nevét olvashatjuk: L. Reiffel, azaz Leonard Reiffel, aki az Egyesült Államok egyik vezető atomfizikusa volt. Reiffel egyébként együtt dolgozott korábban a világ első atomreaktorának megalkotójával, akit gyakorlatilag az atombomba tervezőjeként is emlegetnek.

Az A119-es elnevezésen számontartott projekt célja egy hidrogénbomba felrobbantása volt a Holdon.

A hidrogénbomba számított az akkori atomfegyverek tervezésének legújabb állomásaként, és sokkal pusztítóbb volt a Hirosimára ledobott nukleáris fegyvernél. Reiffelt a légierő magas rangú tisztjei kérték fel a projekt gyors ütemezésére, amely miatt 1958 májusa és 1959 januárja között számos jelentést készített a terv megvalósíthatóságáról.

A tervet Carl Sagan csillagász tette lehetővé. A projekt létezésére csak az 1990-es években derült fény, mivel Sagan egy elit egyetemre jelentkezésekor említette meg jelentkezési lapján azt.

Az A119-es projekt elsődleges célja ugyan az erőfitogtatás volt, amellett, hogy néhány kezdetleges tudományos kérdés megválaszolásában is segíthetett volna.

A bomba a Terminátor-vonalon – a Hold világos és „sötét” oldala közötti határon – robbant volna fel, amely egy olyan fényes villanást okozott volna, hogy bárki, de különösen a Kremlben tartózkodók szabad szemmel is láthattak volna. A légkör hiánya azt jelentette, hogy nem lesz gombafelhő.

Ballisztikus rakéták. (Fotó: Getty Images)

A terv valahol a bizonytalanság és a kétségbeesettség közepette született meg

Az ötvenes években nem úgy tűnt, hogy Amerika megnyerheti a hidegháborút. Az Egyesült Államokban a közvélemény úgy vélte, hogy a Szovjetunió előrébb jár a nukleáris arzenáljának kifejlesztésében.

Az Egyesült Államok 1952-ben felrobbantotta az első hidrogénbombát. Három évvel később valósággal sokkolta Washingtont, hogy a szovjetek felrobbantották a sajátjukat. Az indulatok akkor tetőztek, amikor a szovjetek elsőként juttattak űreszközt a világűrbe, pályára állították 1957-ben a Szputnyik–1 műholdat. Bár az űreszközt egy ballisztikus rakétáról indítva bocsátották fel, az USA saját kísérlete egy „mesterséges hold” felbocsátására kudarccal végződött. A Vanguard rakéta felrobbanását egyébként világszerte sugározták, és a brit tudósítás durva megjegyzésekkel illette: A Vanguard megsemmisült… nagy kudarc… a presztízs és a propaganda területén…”.

Eközben az amerikai iskolásoknak bemutatták a Duck and Cover – magyarul Bukj le, és vonulj fedezékbe! – című oktatófilmet, amelyben Bert, az animált teknős segít megtanítani a gyerekeknek, hogy mit kell tenniük egy atomtámadás esetén.

Ugyanebben az évben az amerikai újságok egy magas rangú hírszerzési forrásra hivatkozva arról számoltak be, hogy „a szovjetek H-bombával akarták eltalálni a Holdat a bolsevik forradalom évfordulóján, november 7-én”, majd ezt olyan jelentések követték, amelyek szerint már tervezik a szovjetek az Egyesült Államok legközelebbi szomszédjának megtámadását.

Valószínűleg a szovjeteket is az motiválta terveik kidolgozásában, hogy az amerikaiakat ijesztgessék.

Az E4 kódnévvel ellátott projekt az amerikaiak tervének másolata volt, és a szovjetek végül azzal indokolva, hogy egy sikertelen kilövés esetén a bomba szovjet földre hullhat, elvetették. Mint írták: „Egy rendkívül nemkívánatos nemzetközi incidens lehetősége fennáll.”

1957. október 4-én a Szovjetunióban felbocsátották a világ első mesterséges holdját. A Szputnyik-1 az űrkorszak kezdetét jelentette, mert ezzel az emberiség először küldött repülő testet a földi atmoszférán kívülre. A Szputnyik-1 kilencvenkét napos keringés után, 1958. január 4-én a légkörben elégett. A képen: a Szputnyik-1 szerelése Az űrkorszak tíz esztendeje című filmben. (MTI Fotó/TASZSZ)

De megvalósítható lett volna az A119-es projekt?

Reiffel ezzel kapcsolatban 2000-ben szólalt meg, és megerősítette, hogy technikailag megvalósítható lett volna, és a robbanás valóban látható lett volna Földről. Mint kiderült az érintetlen holdi környezet elvesztése a tudósok aggodalmai ellenére kevésbé aggasztotta az amerikai légierőt.

„Az A119-es projekt egyike volt a Szputnyikra adott izgalmas válaszként felmerült számos ötletnek” – mondja Alex Wellerstein, a tudomány és a nukleáris technológia történésze. Hozzátette ezek között szerepelt a Szputnyik–1 lelövése is.

„Nos, amit végül tettek, az az volt, hogy felbocsátották a saját műholdjukat, ez eltartott egy kis ideig, de ezt a projektet némileg komolyan folytatták, legalábbis az 1950-es évek végéig” – folytatta.

Mint Wellerstein mondta, ez egy elég érdekes betekintést enged az akkori amerikai gondolkodásba, amelynek célja a versenyzésre való törekvés, hogy állandóan valami nagyon lenyűgözőt hozzanak létre.

Hozzátette: ebben az esetben a lenyűgöző és az elborzasztó kicsit túl közel állt egymáshoz.

A történész azt is elmondta, hogy nem biztos benne, hogy a kommunistaellenes boszorkányüldözéstől való félelmük késztette az atomfizikusokat arra, hogy ezen a projekteken dolgozzanak. „Bárki, aki ilyen szerepkörben dolgozik, valószínűleg bizonyos fokig önmaga választja ki a helyét. Ha félnének, millió más dolgot is csinálhatnának. Sok tudós tette ezt a hidegháború idején; azt mondták, hogy a fizikát túlságosan átszőtte a politika” – mondta.

A vietnami háború után talán több önvizsgálatot folytatott az Egyesült Államok

„Az A119-es projekt a Simpson család egyik jelenetére emlékeztet, amikor Lisa meglátja Nelson falán a Nuke the Whales (atom a bálnákra) plakátját. Majd erre ő azt mondja: „Hát valamit muszáj atombombázni” – idézte fel Bleddy Bowen, a világűr nemzetközi kapcsolatainak szakértője.

Ha néhány szokatlan ötlet nem is találja meg a közönségét az Egyesült Államokban, az nem azt jelenti, hogy ne találhatnának azok tetszést máshol.

„Ezek komoly tanulmányok voltak, de nem kaptak komoly finanszírozást vagy figyelmet. Ez az ötvenes évek végi vagy hatvanas évek eleji űrmánia része volt, mielőtt bárki is pontosan tudta volna, hogy milyen jellegű lesz ez az űrkorszak” – mondta a szakértő. „Nem lennék meglepve, ha Kínában lenne egy olyan közösség, amelyik szeretné ezeket az ötleteket erőltetni” – tette hozzá Bowen.

„Ha ismét lesz valami olyan eset, amely hasonlít ehhez a holdhisztériához, akkor vajon a nemzetközi konszenzus ellenére újra előkerülhetnek ezek a tervek?” – dobta fel a kérdést Bowen. Hozzátette: „Hallottam néhány helyről és a Pentagonból olyan hangokat, hogy az amerikai űrhadsereg holdi küldetésekkel foglalkozik.”

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Getty Images)