Gyász

Elhunyt Bajkai István országgyűlési képviselő

„Dőlnek a falak” – A nap, amikor felrobbantották a Nemzeti Színházat

| Szerző: hirado.hu
58 éve, 1965. április 23-án robbantották föl a Blaha Lujza téren álló Nemzeti Színház utolsó részét. Az MSZMP legfelső szintjén megszületett verdikt mögött sokan a rendszer bosszúját sejtették a polgári értékek, a nemzeti hagyományok, és a századelő Budapestjével szemben. A hivatalos válasz azonban a metróépítkezésre fogta a patinás épület lerombolását. 2002-ig kellett várni arra, hogy a Nemzet Színháza újra méltó épületbe költözhessen.

1965. április 23-án, a Hazafias Népfront lapjának, a Magyar Nemzetnek olvasói a lapból megtudhatták, hogy Vlagyimir Iljics Lenin születésének 95. évfordulóján ünnepséget rendeztek Moszkvában, állandósultak az amerikai légierő támadásai Vietnam déli részén, az NB1-ben pedig Újpesti Dózsa–Ózd, valamint Csepel–Tatabányai Bányász mérkőzéseket rendeztek.

Ezen a napon robbantották fel a Blaha Lujza téren álló Nemzeti Színház utolsó darabját is.

A szomorú eseményről a napilapok közül a Magyar Nemzet másnapi száma be sem számolt, a pártlap, Népszabadság pedig csak egy hírképet közölt „Dőlnek a falak” címmel:

„A Nemzeti Színház utolsó nagy robbantásának pillanata” – írták a képaláírásban Rév Miklós felvételéhez.

A Népszabadság 1965. 04. 23-i száma (Forrás: Arcanum)

A monumentális épület – még Népszínház néven – 1875-ben nyitotta meg kapuit az igen elegáns „pesti graben”, a körút mentén, alig egy kőhajításnyira az 1894-ben megépült New York-palotától, amely írók-költők kedvelt kávéháza, az értelmiség egyik találkozóhelye volt.

                                                                                                        Az egykori Népszínház, később Nemzeti Színház a Blaha Lujza téren (Forrás: Architextúra blog)

Az 1920-ban Blaha Lujzáról elnevezett téren 56 évig működött a Nemzeti társulata, és ez idő alatt igazi fogalommá érett maga az épület és a hely egyaránt:

Elég csak a Lajtai–Békeffi-operett szövegére gondolnunk, amely szerint „Hétre ma várom a Nemzetinél ott, ahol a hatos megáll. Este az EMKE cigánya zenél, ha nem jön el szívem, de kár!”

Szerencsére a legendás épület a második világháború alatt nem szenvedett komolyabb károkat a közel két hónapig tartó ostrom során, amikor a szovjet rakétavetők, és az angolszász légierő bombáitól volt hangos Budapest.

Nem úgy a kommunista diktatúra időszakában, amikor

az állampárt igyekezett elnyomni mindent, aminek a hazához, a tradíciókhoz, a keresztény értékekhez köze van. A színház a rendszer számára fontos „eszmei frontnak” számított.

A szovjet megszállás után egy kiváló színészt, az Aczél Györggyel remek kapcsolatot ápoló Major Tamást állította a teátrum élére, aki a legenda szerint egyszerűen besátált az épületbe és azt mondta ő az igazgató. Később maga is elismerte, hogy ki sem nevezték.

„A Bánk bánnal nyitottunk. Még akkor sem volt olyan kérdés, hogy igazgató, nem igazgató, hát ez ment, így volt, és olyan ember nem akadt Magyarországon, aki ezt kétségbe vonta [volna]. Akkor egyszer szóltak nekem a pártban, hogy maga legyen az igazgató. Mikor följött Pestre Teleki Géza kultuszminiszter, hívatott, és azt mondta: »Téged ki nevezett ki?« Mondom, senki.”

A közismerten kommunista Major káderlapot vezetett a művészeiről, az 1956-os forradalom alatt – a Petőfi szobornál a Nemzeti dalt elszavaló Sinkovits Imre kezdeményezésére is – leváltották posztjáról, de a forradalom leverése után újra visszakerült.

A színház első embere a legjobb viszonyt Kádár Jánossal ápolta, akivel még az illegalitás időszakából ismerték egymást. A direktort azonban 1962-ben leváltották a Nemzeti éléről. Nem sokkal később a teátrum sorsa is megpecsételődött: az 1950-es években megkezdett metróépítés folytatására hivatkozva, az épület lebontása mellett döntöttek.

Major Tamás portréja a Major Tamás arcai című kiállításon 2010-ben a pécsi Művészetek Házában MTI Fotó: Kálmándy Ferenc)

Az MSZMP legfelső szintjén megszületett verdikt mögött sokan a rendszer bosszúját sejtették a polgári értékek, a nemzeti hagyományok, és a századelő Budapestjével szemben. Ugyanis amennyiben – vélekedett a társadalom szinte egésze – a metró „útvonalába került a színház”, akkor az Országházat, az Astoria épületeit, vagy épp a Batthyány téri vásárcsarnokot, miért nem bontották le? A kérdés megválaszolatlan maradt, ami biztos:

1965. április 23-én az utolsó robbantás is befejeződött, és ezzel megnyílt az út a tér kommerszé válása, lepusztulása felé.

A színház társulata a Hevesi Sándor téri színház – nemzeti teátrumnak méltatlan – kockaépületébe költözött, és egészen 2002-ig kellett várnia arra, hogy méltó otthonba költözhessen.

A Nemzeti Színház épülete 2022. április 12-én. MTI/Vasvári Tamás

A kiemelt képen a Nemzeti Színház épülete a Blaha Lujza téren 1959-ben. Fotó: MTI/Bojár Sándor 

Ajánljuk még