Aktuális

Ma 12 órától Kormányinfó

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Amikor Gagarin csókot kapott Gina Lollobrigidától – ritkán látott képekkel emlékezünk az első űrhajósra

| Szerző: hirado.hu
Az MTVA Archívumának segítségével emlékezünk Jurij Alekszejevics Gagarinra, a világ első űrhajósára, aki 1934. március 9-én született. A történelmi felvételeken látható, amint Gina Lollobrigida olasz színésznő csókkal köszönti az űrhajóst, vagy amelyen Kádár Jánosnéval táncol. A fiatalon, 34 évesen elhunyt kozmonauta igazi szimbólummá vált, új korszakot nyitott a történelemben. Hőstettét számtalan alkalommal dolgozták fel filmen, televíziós és rádiós visszaemlékezésekben.

Legutóbb a Cella – Letöltendő élet című nyolcrészes sorozat idézte meg Gagarint. Az időutazó sorozat március 20-tól hétfőnként látható a Dunán.

Kapcsolódó tartalom

Az első űrhajósnak több mint harminc hazai és nemzetközi kitüntetése volt.

A Magyar Népköztársaság Zászlórendjének gyémántokkal ékesített I. fokozatát adják át Gagarinnak (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/Vigovszky Ferenc)

Érdekesség, hogy Neil Armstrong és Buzz Aldrin amerikai űrhajósok Gagarin egyik kitüntetését vitték magukkal az Apollo–11 útjára, amit a Hold felszínén hagytak. Ezzel együtt a világ több mint harminc helyszínén állítottak az orosz űrhajós tiszteletére emlékművet.

Visonta, 1973. május 25., A hőerőmű nevét viselő űrhajós, J. A. Gagarin szobrának átadásakor beszédet mond B. V. Volinov űrhajós ezredes, a Szojuz–5 parancsnoka (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/Vigovszki Ferenc)

Számunkra különösen emlékezetes volt budapesti látogatása.

Budapest, 1961. augusztus 19., Jurij Gagarin szovjet űrhajós integet a Ferihegyi repülőtéren az őt üdvözlő embereknek (Fotó: Nemzeti Fotótár/Pap Jenő)

Az 1956-os forradalom után elszigetelt Magyarország remek lehetőséget látott a népszerű űrhajós meghívásában. 1961-ben három napot töltött hazánkban. Gagarin, aki a Vosztok–1 űrhajó fedélzetén indult el 1961. április 12-én Bajkonurból, 108 perces űrrepülése során megkerülte a Földet, és már ebben az évben hazánkba látogatott.

1961. augusztus 19., Légi felvétel a Hősök terén, a Jurij Gagarin szovjet őrnagyot ünneplő tömegről (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/Jármai Béla)

 

Operatőr a Gagarint ünneplő tömeggel. Az űrhajós látogatásának közvetítése a Magyar Televíziónak is nagy kihívást jelentett (Fotó: MTVA Archívum)
Budapest, 1961. augusztus 19, Jurij Gagarin űrhajós és felesége, Valentyina Ivanovna Gagarina érkezésükkör a Ferihegyi repülőtéren (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/Vigovszki Ferenc)

Tánc közben Kádárnéval.

Budapest, 1961. augusztus 21., Jurij Gagarin Kádár Jánosnéval táncol a tiszteletére rendezett fogadáson (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/Bojár Sándor)

A kiemelt képen: A moszkvai filmfesztivál résztvevőinek Jurij Gagarin mesélt a világűrben szerzett élményeiről. A képen a nemrég elhunyt Gina Lollobrigida csókkal köszönti a világűr első űrhajósát. A kép jobb szélén Marisa Merlini olasz, a háttérben Váradi Hédi magyar színésznő (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/Molnár Edit)

Kapcsolódó hírek

Sikeresen dokkolt a SpaceX űrhajója a Nemzetközi Űrállomáson
Négy űrhajóssal a fedélzetén sikeresen dokkolt pénteken a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat Crew Dragon űrhajója a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), a csatlakozást az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) webkamerája élőben közvetítette.
Tudomány+High-tech

Ajánljuk még