Aktuális

Felrobbant egy koroncói lakóház kazánja

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Börtönben, krétával rótta fel asztalára Az ember tragédiája alapötletét a magyar drámaíró zseni

| Szerző: Jezsó Ákos
Mi az élet költészet nélkül? – tette fel a kérdést a kétszáz éve született Madách Imre. A magyar irodalom örökéltű drámájának, Az ember tragédiájának, valamint a mű szerzőjének személyes sorsa tragédiák sorozatán keresztül magasztosult fel az irodalmi Parnasszus csúcsára.

A hajdanvolt római köztársaság ünnepelt szerzője, Titus Maccius Plautus által írt Persa című színműben olvasható a „nomen atque omen” kijelentés, amely a hátunk mögött hagyott két évezred során a „nomen est omen” formában vált szállóigévé. Azt jelenti, hogy az elnevezés jósjel – bár leginkább a „nevében a sorsa” formában szoktuk használni. A páratlan tehetségű ókori író – kinek művei William Shakespeare-t és Molière-t is inspirálták – váteszi kijelentése kései utódjára, a magyar irodalom kimagasló szerzőjére, Madách Imrére, életére és fő művére, Az ember tragédiájára is igaz.

Madách Imre

Madách Imre jómódú középnemesi família sarjaként a manapság a trianoni határ túloldalán keresendő Alsósztregován látta meg a napvilágot. A család a felmenőit egészen a 13. századig vissza tudta vezetni, hiszen a nemesi címet 1250-ben IV. Béla adományozta számukra. Birtokuk eredetileg Zólyom vármegyében volt, 1430-ban szerezték meg a Nógrád vármegyei Sztregovát. Madách Imre ősei között tudós költőt, törökverő hőst és kuruc harcost is fel tudott mutatni. Nagyapja, Madách Sándor például ügyvédként védte a Martinovics-per több vádlottját, köztük Batsányi Jánost is, aki Kazinczy Ferenccel 1787-ben közösen hozta létre az ország első irodalmi szalonját, a Kassai Magyar Társaságot, valamint hazánk első irodalmi folyóiratát, a Magyar Museumot. Anyai ágon dédapja, Majthényi Károly országbíróként és királyi tanácsosként Mária Teréziától megkapta a Magyar Királyi Szent István-rend lovagja címet, dédanyja pedig a Pest vármegyei Pilisen található kastélyt birtokló gróf Beleznaj családból származó Beleznaj Anna Mária volt.

Madách Sándor, aki ügyvédként védte Batsányi Jánost (Forrás: Wikimedia)

Madách Imre ősei sztregovai kastélyában nőtt fel. A félénk, zárkózott gyermek sokat betegeskedett, ezért tanulmányait is magántanulóként, otthon végezte, csak a vizsgáira utazott fel a váci piaristák gimnáziumába.

Ifjúként sokat olvasott, szinte minden idejét a családi könyvtárban töltötte. És írogatott is, zsenge gyermekverseket és kisebb értekezéseket, amelyeket 1837-ben öccsével, Pállal közösen létrehozott Litteraturai Kevercs című, kizárólag a sztregovai kastélyban terjesztett kéziratos hetilapban publikált.

Ebben az évben vették fel a Pesti Egyetemre az akkor már hat nyelven beszélő ifjút. Bölcsészetet és jogot tanult. Két későbbi miniszterelnök, Andrássy Gyula és Lónyay Menyhért is az évfolyamtársa volt. Egyetemi évei alatt diáktársaival együtt szerkesztette a Mixtura című, ugyancsak kéziratos lapot.

A Madách család alsósztregovai kastélya (Forrás: Wikimedia)

Első igazi szerelme Lónyay Etelka volt, akihez a Lantvirágok címmel megjelent első verseskötetében található költeményei többségét írta. Az 1841-ben letett ügyvédi vizsgáját követően Balassagyarmat aljegyzője lett. A nógrádi megyeszékhelyen írta meg az 1842-ben megjelent Duló Zebedeus kalandjai című elbeszélését, amit a Jó név s erény című drámatöredéke, valamint a Művészeti emlékezés című munkája és a Csák végnapjai című drámája követett.

Karrierje szépen ívelt felfelé: 1844. január 8-án táblabíró, két évvel később pedig vármegyei élelmezési főbiztos lett. Irodalmi munkásságát a hivatali teendői mellett sem hanyagolta, tulajdonképpen erről az időszakról lehet azt mondani, hogy élete legtermékenyebbje. Lírai költemények, elbeszélések, esztétikai értekezések születtek tollából, továbbá hat drámát is írt, mindegyiket öt felvonásban és jambusokban.

A Csák végnapjai című történelmi drámája akadémiai jutalmat nyert, amúgy nagyobb sikert egyik művével sem aratott.

A hírnév és a siker még váratott magára. Egyiket sem adták ingyen.

Későbbi feleségével, az Erdély történetére oly nagy hatású Fráter György váradi püspök, majd esztergomi bíboros családjából származó Fráter Erzsébettel 1843-ban ismerkedett meg, s két évvel később vette nőül.

Madách Imre felesége, Fráter Erzsébet (Forrás: Wikimedia)

Ekkor kezdődtek meg a család konfliktusai, hiszen a szívéhez legközelebb álló két asszony, vagyis az édesanyja és a felesége ki nem állhatta egymást. Az asszonyi perpatvar elől a közélet világába menekült, s mind nagyobb elánnal vette ki a részét a reformkori Magyarország vármegyei teendőiből. A sok munka miatt 1848 tavaszán kiújult a szívbaja, s emiatt április 7-én lemondott hivatalából. Amikor azonban egészségi állapota engedte, rohant vissza Balassagyarmatra, hogy segítsen az új és szabad Magyarország felépítésének lázában égő megyei vezetésnek. Még nemzetőrnek is beállt, de egészségi állapota miatt nem tudott aktívan szolgálni. Augusztus végétől mégis közreműködött az újoncok toborzásával kapcsolatos teendőkben. Az orosz támadást követően 1849 júliusában általános népfelkelésre szólította Nógrád népét.

Ettől az időszaktól kezdve tragédiák sorát kellett átélnie. Nővérét, Madách Máriát, annak fiát, Huszár Józsefet, valamint férjét, Balogh Károly honvéd őrnagyot Erdélyben Marosszlatina mellett román felkelő parasztok brutális kegyetlenséggel meggyilkolták. A Kossuth Lajos személyes futárszolgálatát ellátó öccse, Madách Pál pedig az egyik útja során tüdőgyulladást kapott és meghalt, ráadásul Haynau felakasztatta Károly öccse menyasszonyának apját.

A szabadságharc bukása után több harcostársát is a birtokán bújtatta, többek között Rákóczy Jánost is, Kossuth Lajos halálra ítélt titkárát. A császári megtorlásgépezet idővel Madách Imrét is utolérte: 1852-ben letartóztatták és előbb Pozsonyban, később Pesten tartották fogságban.

A pesti börtönben született meg Az ember tragédiájának alapgondolata, első vázlatait krétával rótta fel a cellájában lévő asztal lapjára.

Haza csak 1853 augusztus 20-án térhetett.

Lelki nyugalmat azonban otthon sem talált, hiszen édesanyja és felesége viszálya addigra már gyűlöletté fokozódott. Nejét bevádolták előtte, hogy míg a börtönben volt, addig hűtlenkedett, s az asszony hiába tagadta, válás lett belőle.

Ezt követően vette újra elő Az ember tragédiája ötletét, s amikor 1860. március 26-án elkészült vele, az egyetlen kéziratos példányt átnézésre és véleményezésre odaadta Arany Jánosnak. A költőfejedelem 1861. szeptember 12-én írt levelében kiemelkedő műnek nevezte. Kisebb stiláris javítások után Arany János október 31-én a Tragédia első négy színét méltató szavak társaságában felolvasta a Kisfaludy Társaságban, s valódi diadalt aratott vele.

Az ember tragédiája első kiadása, 1861-ből (forrás: Wikimedia)

Fél év múlva megszületett a mű első kiadása, ami azonban nem került kereskedelmi forgalomba, mert csakis a társaság pártoló tagjai kapták meg. Olyan sikert aratott azonban, hogy Madách Imrét rögvest tagjukká választották, székfoglaló beszédét vastapssal fogadták. Betegsége azonban kiújult, s amikor 1863. január 13-án a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, székét már nem tudta személyesen elfoglalni, helyette a költő, író és műfordító Bérczy Károly olvasta fel a beszédét. Ebben az időben találkozott utoljára elvált feleségével, aki akkor már Nagyváradon élt.

Állapota egyre rosszabb lett, s 1864. október 5-én hajnalban örökre lehunyta a szemét.

Az ember tragédiáját színpadon először a Nemzeti Színházban 1883. szeptember 21-én láthatta a publikum. 1984 óta ez a magyar dráma napja.

Nem túlzás azt mondani, hogy hazánkban ezt a darabot állították legtöbbször színpadra.

Szkülla és Kharübdisz között hullámzik a mű lelkülete, amely egyrészt Madách Imre saját, a válását követő letargikus lelkivilágából fakadt, másrészt pedig abból, hogy a forradalom és szabadságharc bukását követő általános, nemzeti csüggedés végén és a nagy nemzeti fellendülést hozó kiegyezés évtizedének kezdetén, mintegy e korszakok határán született. Éva karakterének megformálására például nagy hatással volt a házasságából kihátráló feleségének emlékképe. Egy ízben azt mondta, hogy csak azért nem formázta még sötétebbre az örök nőt jelképező Éva alakját, mert akkor már meggyalázta volna a nőkben lévő édesanyák személyiségét.

A két világháború közötti időkben főleg ezért, a pesszimista hangvételért támadták. Prohászka Ottokár fehérvári püspök például azt mondta, hogy a hívő embert a luciferi cinizmus és a pesszimista hangvétel zavarhatja. Ennél sokkal komolyabb bírálatot kapott a kommunistáktól, 1949 után ugyanis reakciósnak, vallásosnak és haladásellenes műnek titulálták, és betiltották, s csak a Nagy Imre első miniszterelnöki kinevezését követő óvatos olvadás időszakában mutatták be legközelebb.

 

Nagy Attila Mihály főangyal, Sándor Géza Rafael főangyal, Kutas József Gábor főangyal és Major Tamás (áll) Lucifer szerepében játszik Madách Imre Az ember tragédiája című előadásának főpróbáján a Nemzeti Színházban. Az előadást Gellért Endre, Major Tamás és Marton Endre rendezte. A bemutatót 1955. január 7-én tartották (Fotó: MTI/Komlós Tibor)

Az 1955-ös bemutatót követően azonban Rákosi Mátyás hatalmas botrányt csapott. Bement a rendező irodájába és ordítozott vele, hogy ilyen reakciós és klerikális darabbal szorítja ki a szocialista realizmus szellemiségét képviselő műveket, az újságok pedig azt írták, hogy még a „a legjobb rendezés sem tudhat a mű alapjában véve népellenes jellegén változtatni”. A rendszer vezető filozófusa, Lukács György egyenesen odáig ment, hogy „perspektívátlannak” titulálta a művet. A sajtópolémia híre eljutott egészen Moszkváig, egy héttel később a Szovjetunió vezető napilapja, a Pravda már azt írta, hogy „a magyar munkásság teljesen egyetért a Tragédia betiltásával”.

Csakhogy ez olaj volt a tűzre.

Eredetileg 59 író szándékozott közös memorandumot intézni a Magyar Írószövetség pártszervezetéhez, kieszközölendő a kultúrpolitika általános enyhítését, s a Tragédia újbóli színpadra állításának engedélyezését. Az aláírók létszáma azonban a fenyegetések miatt végül nyolcra apadt, akiket aztán „jobboldali elhajlónak” titulált és hosszabb-rövidebb közlési tilalommal büntetett a mindenható párt.

Az ember tragédiája legközelebb könyvként 1960-ban jelenhetett meg, mégpedig Révai József magyarázó szövegével. A párt vezető ideológusa a kötet utószavában azt fejtegette, hogy nem is a mű betiltása volt az igazi hiba, hanem az, hogy a kommunista kultúrpolitika nem tudta kidolgozni a Tragédia „marxista szellemű értékelését”.

A műben lappangva, de ezekre a vádakra is ott volt a madáchi válasz: „Miért is kezdtem emberrel nagyot, / Ki sárból, napsugárból összegyúrva / Tudásra törpe és vakságra nagy”, hiszen – idézvén Madách egy másik művéből – „Mi az élet költészet nélkül: csontváz, melynek bíbor ajkai, igéző keble lerohadtak, melynek csontüregében a kajánság kígyója lappang”.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Madách Imre költő, író portréja (fotó: MTI/Reprodukó).

Ajánljuk még