A franciaországi helyszínről elnevezett versailles-i békerendszer magában foglalta a németekkel kötött versailles-i békét, az osztrákokkal kötött Saint Germain-i szerződést, a bolgárokkal köttetett Neuillyi békét, a hazánkra kényszerített trianoni diktátumot, illetve az akkor még létező Oszmán Birodalommal kötött Sévres-i békeszerződést (ezt felváltotta az 1923-as Lausanne-i, Törökországgal kötött béke).

A Párizs környéki békeszerződések négy nagy alakja Georges Clemenceau francia, David Lloyd George brit, Vittorio Orlando olasz miniszterelnökök, valamint Woodrow Wilson akkori amerikai elnök.

A háborús agresszió kirobbantásában a Német Császárságot és szövetségeseit jelölték meg felelősként a győztesek. Sokan vélekedtek úgy már akkoriban is, hogy a Párizs környéki békék egy újabb háborút hoznak el, ezt pedig a történelem bebizonyította. De miért történt így? A versailles-i békék célja nem más volt, mint a bosszúállás, elsősorban a németeken és az osztrákokon, de a legnagyobb pofont mégis mi, magyarok kaptuk.

A németekről érdemes megjegyezni, hogy számukra a világháború de facto véget ért a compiègne-i fegyverszüneti egyezménnyel 1918. november 11-én,

melyet egy vasúti kocsiban írattak alá a vezetőikkel. Később, 1940-ben a Führer ugyanebben a vasúti kocsiban íratta alá a franciákkal a megadást.

A Német Császárságot felváltotta a weimari köztársaság, mely instabil politikai helyzetet teremtett, a győztesek jelentős hadi korlátozásokat vezettek be, és óriási jóvátétel megfizetésére kötelezték a németeket. Ezek a körülmények mind segítették a diktatórikus nemzetiszocialista eszme terjedését.

Erre Hitler és társai rá is játszottak a „tőrdöfés-elmélettel”, mely a bűnbakot kereső német társadalomban komoly népszerűségre tett szert.

Pontosan ez utóbbi ok miatt volt fontos, hogy a második világháborút már nem egy vasúti kocsiban aláírt fegyverszünettel, hanem Németország letarolásával zárták le: nyilvánvalóvá vált a németek számára, hogy nem belső ellenség győzte le őket, hanem a szövetséges hatalmak.

A versailles-i béke után Ausztria-Magyarország hivatalosan is feloszlott, a Habsburg örökös tartományok eltűntek, de a világtörténelemben példa nélküli módon Ausztria vesztes országként területet nyert Magyarországtól (bár elveszítette Dél-Tirolt).

A „dicsőséges 133 nap”

A magyarországi eseményeket tekintve – 1919 márciusáig a Károlyi-kormány volt hatalmon – a vezetés optimistán nézett a tárgyalások elébe, azonban a győztes hatalmak a demarkációs vonalak kijelölésével egyre nagyobb területek átadását követelték.

Károlyi azonban átjátszotta a hatalmat a Kun Béla-féle kommunistáknak akik a „dicsőséges 133 nap” alatt bevezették Közép-Európa legelső kommunista diktatúráját, amellyel az antant nem volt hajlandó tárgyalni,

és a Tanácsköztársaság a hazafias jelszavak alatt összegyűjtött Vörös Hadsereggel megkezdte az ellenállást a cseh nyomulással szemben.

A románok még ebben az évben támadást indítottak az ország ellen, nagy részét meg is szállták. Közben Clemenceau francia miniszterelnök jegyzéket küldött a kormányhoz, amelyben követelte, hogy a Vörös Hadsereget északon vonják vissza a korábban meghatározott demarkációs vonal mögé.

Augusztus 18-án Horthy Miklós vállalta, hogy fegyveres erőkkel rendet tesz az országban. Ekkor, és a hadsereg visszavonása után, kapott Magyarország meghívót a béketárgyalásokra.

A célkeresztben: Magyarország

A magyar delegáció végül 1920. január 5-én érkezhetett meg Párizsba, vezetője Apponyi Albert volt, főmegbízottjai Teleki Pál, Bethlen István, Somssich István, Zoltán Béla, Lers Vilmos és Popovics Sándor. Innen lehet ismerős sokaknak a vörös térkép kifejezés, amelyet Teleki Pál készített el, és vörös színnel jelöli a Kárpát-medencében élő magyarságot.

Mielőtt azonban megkezdődhetett volna az egyezkedés, a delegációt egy szállodába szállították, és házi őrizetben tartották, így nem vehettek részt a tanácskozásokon, csak később, január 16-án a béketervezet véglegesítése után adtak lehetőséget felszólalásra Apponyi Albert vezérszónoknak.

A megaláztatásokkal teli helyzet ellenére Apponyi erős beszédet intézett az antanthatalmak képviselőihez 3 nyelven, 2 órán át, 1 országért, de azok nem voltak hajlandóak változtatni a már általuk, Magyarország kihagyásával felállított tervezetükön.

A győztes hatalmaknak tulajdonképpen csak két megbízottra volt szüksége, akikkel aláíratták a szerződést.

Habár a magyar delegáció kérte a népszavazás lehetőségét az önrendelkezési és nemzetiségi elvekre hivatkozva, azt azonban február 6-án megtámadta Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia, illetve május 6-án a békekonferencia elnöke visszautasította a magyar küldöttség érveit.

Végül 1920. június 4-én, a Nagy-Trianon-palotában Benárd Ágoston és Drasche-Lázár Alfréd írta alá a trianoni békediktátumot, ezzel pedig szentesítették a történelmi Magyarország szétszakítását.

Kiemelt kép: A Centenáriumi Turulszobor, Matl Péter szobrászművész alkotása Sátoraljaújhelyen az avatás napján, 2020. június 6-án. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)