Egész életén át Szkülla és Kharübdisz között hajózott, népét mégis meg tudta óvni a szélsőségektől és békés kikötőbe vitte. Pedig bizonyos értelemben még ő, az európai egység atyja is szélsőség volt, lévén, hogy amikor 1906-ban szülővárosa főpolgármester-helyettesévé választották, a legfiatalabb kölni városvezető volt, egyúttal azonban a valaha élt legidősebb német kancellár címe is az övé.

Konrád Adenauer (forrás: Bundesarchiv)

Hosszú és rögös út vezetett a csúcsig, a kancellári megbízatásig és az európai béke lelki hídjainak és kapcsolódási pontjainak kiépítéséig.

Mélyen vallásos, de szerény anyagi hátterű családban látta meg a napvilágot, 1876. január 5-én. Középiskoláját a kölni katolikus gimnáziumban, az állam- és jogtudományi egyetemet pedig Freiburgban, Münchenben és Bonnban végezte, majd visszatért szülővárosába. A politika világával azt követően került kapcsolatba, hogy 1904-ben feleségül vette a város egyik legbefolyásosabb családjának lányát. Belépett a katolikus Centrum Pártba, s 1909-ben már Köln polgármesterének első helyettese lett, 1917-ben pedig őt választották a nagyváros első emberévé. Tizenhat éven keresztül irányította szülővárosát, s közben szép lassan a Nagy Háborút vesztett Németország egyik legnépszerűbb politikusává vált. Nem csak azért, mert komoly dolgokat tett le az asztalra, mint például a Kölnt Bonnal összekötő autópálya megépítése. De az emberek szemében azért is tiszteletet vívott ki magának, mert a rendet, a tisztességet és a keresztény értékek elsődlegességét hirdette, és ezen eszmék nevében becsületesen irányította Kölnt.

Úgy élt és úgy cselekedett, ahogy azt egy katolikus politikustól elvárták.

Nem csoda, hogy 1921-ben felkérték a Porosz Államtanács elnöki tisztére, amit egészen 1933-ig, a nácik hatalomra jutásáig el is látott. Amikor azonban megtagadta, hogy az akkor már kancellárrá választott Adolf Hitler kölni látogatása alkalmából horogkeresztes zászlókkal díszítsék fel a várost, a nácik azonnal felmentették tisztségéből és nyugdíjazták.

A Gestapo elől, mint a rendszer nyílt ellensége, a Rajnától néhány kilométerre fekvő Maria Laach-i bencés apátság kolostorába menekült. A szerzetesek között menedéket talált. A klastrom falai között behatóbban tanulmányozta XIII. Leó pápa Rerum novarum és XI. Pius pápa Quadragesimo anno kezdetű enciklikáját, vagyis a katolikus egyház szociális tanítását. Ezek alapján dolgozta ki mély keresztény hittel áthatott társadalmi programját, amely az Isten által meghatározott rendet kívánta a modern társadalmi szférában megvalósítani. Az egyre terjedő materializmus ellensúlyozására sürgette: „minden nemzetben hozzanak létre keresztény pártokat, amelyek hassák át keresztény lelkülettel a politikai, gazdasági és társadalmi életet, valamint teremtsenek minden állampolgár számára keresztény létfeltételeket, szem előtt tartva a keresztény etikát”.

Noha a háború alatt távol tartotta magát a közélettől, a náci rendszer mégis megtalálta és letartóztatta, s a Gestapo hírhedt kölni börtönébe, a Brauweilerbe záratta.

A háború után az amerikaiak visszahelyezték ugyan a kölni polgármesteri székbe, de amikor a város nem sokkal később a britek felügyelete alá került, tisztségéből ismét távoznia kellett.

Ettől kezdve minden erejével a katolikus és protestáns németek pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) a megalapításán dolgozott. A nyugati hatalmak megszállási zónáiból létrehozott Német Szövetségi Köztársaság első kancellárja már e párt színeiben lett.

Sokan gondolták azt, hogy csak rövid ideig marad az ország élén, hiszen a háta mögött csak Öregként emlegetett Adenauer ekkor már 73 éves volt, mégis megnyerte az 1953-as, 1957-es és 1961-es választásokat, s hivatalában 14 éven keresztül irányította hazáját. Vezetési stílusát „kancellári demokráciának” nevezte.

Kormányzása alatt kivezette országát abból a nemzetközi elszigeteltségből, amelyben 1945-ben, a náci rendszer bukásakor volt, a szomszédokkal pedig békés gazdasági és politikai kapcsolatrendszerre törekedett.

Az NSZK stabil demokráciává fejlődött.

Berlin, 1961. augusztus 28. Konrad Adenauer, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja berlini látogatásakor a Brandenburgi kapu elõtt. (MTI/NSZK)

Lelkesen támogatta az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozattal létrejött Európai Szén- és Acélközösséget, majd az 1957. márciusi egyezménnyel megszületett Európai Gazdasági Közösséget.

A kontinensről alkotott nézeteinek alapja: a tartós béke és stabilitás egyetlen záloga az európai egység, ami Németországnak a nemzetközi vérkeringésbe való visszavezetésének lehetőségét is jelenti.

Fáradozásainak eredményeként Franciaország és Németország 1963-ban megkötötte a barátsági szerződésként is elhíresült Élysée-szerződést, amely a két ország kapcsolatait stabil alapokra helyezve véget vetett az évszázados versengésnek. Legfőbb álma az volt, hogy Európa ne csak a közös haza, de a szabadság háza is legyen, mégpedig minden európai számára.

Bonn, 1961. Charles de Gaulle francia elnök (b) és Konrad Adenauer német kancellár találkozója.
A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen (Fotó: MTI/EPA/DPA)

Gazdasági miniszterével, Ludwig Erharddal együtt a német gazdasági csoda megteremtőjének számít, intézkedéseik révén sikerült megteremteni a szociális piacgazdaság egyik mintapéldáját, a klasszikus jóléti államot. A kettészakított Németország ügyében mindvégig az egyesítés mellett foglalt állást, s nem ismerte el a Német Demokratikus Köztársaságot (NDK). Markánsan antikommunista politikát folytatott, de az 1955-ös moszkvai látogatása alkalmával, amelyet követően kiépült a Szovjetunióval a tartós diplomáciai kapcsolat, el tudta érni az utolsó német hadifoglyok szabadon engedését.

Egy nagygyűlésen, 1956-ban ezt mondta: „Kereszténynek lenni valami nagyon hatalmas, olyan valami, ami nagyon nehéz. Szerényen meg kellene elégednünk annyival, hogy pusztán ezt mondjuk: törekszünk rá, hogy keresztények legyünk. Erőfeszítéseinkkel igyekszünk keresztényként élni és ezen az úton haladva szeretnénk lassan a tökéletesség egyre magasabb fokait elérni.”

Konrád Adenauert 2003-ban „minden idők legnagyobb németjének” választották, az elmúlt évek során pedig egyre többen szorgalmazzák, hogy Róma kanonizálja, vagyis a szentek sorába avassa.

Híres mondása ma is időszerű: „Egy politikus a legközelebbi választásokra gondol, egy államférfi azonban a következő nemzedékre.”