Ki volt Kádár János jobbkeze, az ’56-os forradalmat követő megtorlások egyik kulcsembere? Marosán Györgyöt a pesti szleng nemes egyszerűséggel csak Buci Gyuriként emlegette, lévén, hogy a kétszer is a miniszterségig jutó politikus Nagyváradon, Steiner Viktor pékmester műhelyében péksegédként dolgozott. Ez volt a legmagasabb iskolája.

Marosán György (Forrás: Fortepan)

A radikálisan ateista és az összes vallást a nép ópiumjának tartó harcos kommunista Marosán 1908. május 15-én a Debrecenhez közeli Hosszúpályiban pontosan azon a napon született, mint amelyen 1891-ben XIII. Leó, a katolikus egyház egyik legnagyobb hatású pápája kiadta a kereszténydemokrácia szellemi alapjait lefektető Rerum novarum kezdetű enciklikát. Csakhogy Marosán a pápa szeretetre alapuló tanításával szemben a proletárdiktatúra erőszakos alkalmazásának lett a prófétája és szellemi vezére.

Nagy szegénységben nőtt fel. Még fiatal volt, amikor elveszítette a görögkatolikus kántortanító édesapját, ezért már 15 évesen kenyérkeresővé vált, és csakhamar beszippantotta a munkásmozgalom. 1927-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba (MSZDP), 1939-ben az Élelmezési Munkások Országos Szövetsége főtitkárának választotta, majd 1943-tól az elnöke lett. 1941-ben beválasztották az MSZDP fővárosi vezetőségébe. A következő év nyarán kommunista agitáció és szervezkedés vádjával letartóztatták és hónapokig fogva tartották. Kiszabadulása után az MSZDP vidéki szervező titkáraként folytatta a politizálást, de a német megszállást követően Nagykanizsára internálták.

Pártkarrierje 1945-ben, a háború után valósággal szárnyakat kapott, hiszen a Vörös Hadsereg nyomán hazatérő moszkvai kommunisták a hóna alá nyúltak. Nem önzetlenül tették: tudták, Marosán is közéjük tartozik, noha elvileg egy másik, tehát konkurens baloldali párt tagja.

Budapest, 1947. május 11. Rákosi Mátyás államminiszter, a Magyar Kommunista Párt főtitkára beszédet mond a mecseki bányászházak alapkőletételén (MTI Fotó/Mafirt: Bass Tibor)

Rákosiék ugyanis világos céllal tértek haza: mindenáron meg akarták szerezni a hatalmat. Társadalmi támogatottságuk ehhez nem volt, de mögöttük állt a megszálló Vörös Hadsereg, ami akkortájt komoly adut jelentett. A Magyar Kommunista Párt (MKP) rögvest megszerezte magának a Belügyminisztérium irányítását, majd a párt Politikai Bizottságának utasítására Péter Gábor a Budapesti Rendőrfőkapitányság égisze alatt megszervezte a Politikai Rendészeti Osztályt, amelynek a helyettes vezetője nem más volt, mint a szovjet Állambiztonsági Népbiztosság magyar származású ezredese, Kovács János. Ebből a szervezetből alakult ki előbb a rettegett Államvédelmi Osztály, majd a párt ökleként említett Államvédelmi Hatóság. Székhelyének a terrortestület a nyilasok Andrássy út 60. alatti Hűség Házát választotta.

Az Államvédelmi Hatóság vezetői egy ünnepség emelvényén. A színpad mögötti transzparensen az Államvédelmi Hatóság a munkásosztály ökle felirat egy része olvasható (Fotó: MTI)

Az MKP a megszálló szovjet hadseregre, illetve a Péter Gábor vezette terrorszervezetre építve szisztematikusan őrölte fel a többi pártot.

Az alkalmazott szalámitaktika részét képezte, hogy azokat a politikusokat, akik nem támogatták a kommunistákat, vagy perbe fogták, ahol súlyos, nem ritkán halálos ítélet várt rájuk, vagy elüldözték őket, s így csakhamar elérték, hogy hazánkban az MKP-n kívül egyetlen számottevő politikai erő az SZDP maradt.

A baloldali testvérpárttal szemben is az addig jól bevált „szalámizós” taktikát alkalmazták.

A hitelesnek nevezhető magyar szociáldemokrata politikusokat, mint például Peyer Károly vagy Kéthly Anna, különböző praktikákkal kiszorították a vezetésből, a behódolókat vagy a titkos kommunistákat pedig helyzetbe hozták.

Marosán is egy volt ezek közül. Nem csoda, hogy 1945 augusztusában már az MSZDP vezető titkára, pozíciójában pedig Rákosi Mátyás akaratának megfelelően a két baloldali párt, vagyis a kommunisták és a szociáldemokraták egyesülésének szükségességét hirdette.

Kéthly Anna beszél az ifigyűlésen, az V. kerületben, mellette balról Tildy Zoltán és Rákosi Mátyás. A felvétel készítésének napja ismeretlen (Fotó: MTI/Mafirt)

Az egyesülést kidolgozó közös Politikai Bizottságot 1948. március 10-én hozták létre, amelynek az elnökhelyettese lett. A fúziót júniusban hajtották végre, Magyar Dolgozók Pártja (MDP) néven.

A névleges elnök a szociáldemokrata Szakasits Árpád lett, de a valódi hatalom Rákosi Mátyás kezében összpontosult. Marosán György főtitkárhelyettesi posztot kapott, majd egy rövid ideig a budapesti pártbizottság első titkára lett, hogy aztán a péksegédből politikussá avanzsáló fiatalember 1949. június 11-én megkapta a könnyűipari miniszteri posztot. Elődje, a szintén szociáldemokrata Kossa István sem értett sokat az iparhoz, de neki legalább volt érettségije. Marosán csak az elemi iskoláig vitte.

A magasból azonban egy pillanat alatt a mélybe zuhant, hiszen amikor Rákosi Mátyás elérkezettnek látta az időt, és Rajk László 1949. májusi letartóztatása és október 15-i kivégzése után rémuralma csúcsára ért, akkor a szociáldemokrata múltú politikusokkal is leszámolt. A terror Marosánt is utolérte.

Az ÁVH 1950. július 7-én letartóztatta, a népbíróság pedig a hivatalban lévő köztársasági elnök, Szakasits Árpád ellen megindított per egyik vádlottjaként első- és másodfokon egyaránt halálra ítélte. A vád: háborús bűntett folytatólagos elkövetője, kémkedés és a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szociáldemokrata szervezkedés bűntette, amit a népbíróság az ÁVH pofonokkal kicsikart vallomásain kívül azzal támasztott alá, hogy 1948 elején Titótól magas jugoszláv állami kitüntetést kapott. A halálos ítéletet végül peren kívüli eljárás keretében „kegyelemből” életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták.

A börtönből 1956 márciusában Szakasits Árpáddal együtt azt követően engedték ki, hogy Moszkvában megfordult a széljárás és Hruscsov a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. Kongresszusán elmondta a híres, személyi kultuszt elítélő beszédét.

Budapest, 1956. június 27. Lukács György akadémikus és Szakasits Árpád, volt köztársasági elnök beszélget a Dolgozó Ifjúság Szövetsége Petőfi-kör sajtó és tájékoztatás kérdéseiről szóló vitáján a Néphadsereg Központi Tisztiházában  (Fotó: MTI/Samai Antónia)

Marosán legelső útja a börtönből az MDP budapesti pártbizottságára vezetett, ahol munkára jelentkezett. Két hónappal később már újra a csúcson volt: az állampárt Politikai Bizottságának tagja, július végén pedig a Minisztertanács elnökhelyettese lett.

Az ország egyik legmagasabb rangú vezetőjeként köszöntött rá 1956. október 23.

Az MDP Politikai Bizottsága az egyetemisták aznapra tervezett tüntetésének engedélyezéséről vitázott. A jegyzőkönyv tanúsága szerint Marosán ezt mondta: „a párt- és állami vezetőknek most nemcsak úrrá kell lenniük a helyzeten, de magukhoz kell ragadniuk a kezdeményezést. Dönteni kell: mindenfajta gyűlést és felvonulást be kell tiltani, s a fegyveres erők számára tűzparancsot kell kiadni. Nem hiszek a békés tüntetésben”.

Budapest, 1956. október 23. Tüntető egyetemisták vonulnak a Tanács (ma Károly) körúton (Fotó: MTI/Fényes Tamás)

A forradalmat, majd a szabadságharcot mindvégig elítélő Marosán a szovjet tankok árnyékában a hatalomba visszaültetett Kádár János mellé állt, aki ezt meg is hálálta. A harcok elültével a kommunisták újonnan létrehozott pártjának, a Magyar Szocialista Munkáspártnak az egyik legfontosabb vezetője lett.

Biszku Bélát és Münnich Ferencet is túllicitáló módon követelte a véres leszámolást.

Az 1956. december 6-i úgynevezett vörös zászlós tüntetés kapcsán például ezt mondta: „a kormány el van szánva, hogy a kemény kéz politikáját folytatja. A párt be fogja bizonyítani, hogy nem forradalom volt, hanem igenis ellenforradalom, amelynek előkészítése nem október 23-án kezdődött”. Hozzátette: „mi az ellenforradalmat ebben az országban fizikailag fogjuk megsemmisíteni.”

Majd kimondta a nevével eggyé forrott elhíresült mondatot: „mától kezdve lövünk!”

És ez december 8-án Salgótarjánban be is következett. A nógrádi városban ugyanis letartóztatták az ellenállás utolsó, még szervezett erejének tekinthető munkástanács két vezetőjét, Gál Lajost és Viczián Tamást. A lakosság a szabadon bocsátásukat követelve vonult ki az utcákra, s a megyei tanács épülete előtt nem sokkal később már vér folyt. Óvatos becslések szerint százharmincan haltak bele a golyózáporba, a sebesültek száma azonban ennél is több volt.

Páles Lajos, az 1956-os sortűz egyik túlélője egykori munkahelye, a salgótarjáni megyeháza udvarán 2016. november 30-án. Páles Lajos a megyei tanács dolgozójaként egy kollégájával együtt munkahelyéről a Himnuszt éneklő tüntetők közé ment. A lövöldözés kitörésekor a megyei tanáccsal szemben lévő bérházon át menekültek el (Fotó: MTI/Komka Péter)

A következő napokban vér borította Miskolc, Eger, Gyoma, Kevermes, Gyula, Zalaegerszeg és Hódmezővásárhely utcáit is. Elszabadult a kádári terror, Magyarországra pedig rátelepedett a félelem légköre.

Marosán György karrierje ebben a világban ért a csúcsra: 1957 februárjában gyakorlatilag Kádár János, az állampárt első emberének helyettese lett azzal, hogy a Központi Bizottság adminisztratív titkárává választotta, május 9-től 1960. január 15-éig ráadásul még államminiszter is volt.

Az ő pünkösdi királysága sem tartott sokáig: a Központi Bizottság 1962. október 11-én minden jelentős tisztségétől megfosztotta. Kádár ugyanis a rendszerét akkor már konszolidálni szerette volna, elképzeléseibe pedig nem fért bele véreskezű harcostárs.

Marosán a magasságból a mélybe zuhant: elvették az „M” és „K” telefonját, a testőrségét és az állami autóját.