A Los Alamosban az amerikai atombomba kifejlesztésén dolgozó szakemberek között terjedt el az a szóbeszéd, hogy a Marsról még ezer évvel ezelőtt érkezett egy űrhajó, amely Közép-Európában szállt le, de valami baja lehetett, mert már nem tudott visszamenni. A marslakók pedig elvegyültek a földi emberek között, és magyaroknak adták ki magukat. Arról lehet őket megismerni, hogy egymás között érthetetlen nyelven beszélnek, ha pedig angolra váltanak, akkor rémes a kiejtésük.

Wigner Jenő (Forrás: Wikipédia)

Az Amerikát megszálló marslakókról a Nobel-díjas Leon Lederman kísérleti részecskefizikus önéletrajzi könyvében is írt. Eszerint „a történet igazi marslakókról szól. Azokról, akik a 20. század első felében beszivárogtak a világ legjobb egyetemeire és kutatóintézeteibe; pontosabban arról az előőrsükről, amelyik bolygónkon az első bázisukat hozta létre. Azon buktak le, hogy bármilyen soká gyakorolták is, egyetlen földi nyelvet sem tudtak normálisan, idegen akcentus nélkül beszélni. Volt azonban egy ügyes trükkjük: magyar emigráns tudósoknak álcázták magukat, hiszen köztudott, hogy a magyarok beszédének van egy ilyen furcsa akcentusa”.

Az amerikai marslakókról az indukált radioaktivitással kapcsolatos kutatásait fizikai Nobel-díjjal jutalmazott Enrico Fermi is megemlékezett. Egyik humoros hangvételű cikkében arról értekezett, hogy az „univerzumban más bolygókon is ki kellett alakulnia civilizációnak, az intelligens faj pedig új és friss világokra vágyva utazik és terjeszkedik. Az ilyen magasan fejlett, tehetséges népek aligha hagyhatják figyelmen kívül a mi csodaszép bolygónkat, a Földet. A nagy kérdés az, hogy hol vannak? Itt vannak közöttünk, de magyaroknak mondják magukat”.

Az ugyancsak Nobel-díjjal kitüntetett Hans Bethe pedig az öt, ismertté vált marslakó egyikéről, Neumann Jánosról egyenesen azt írta, hogy az „agya egy embernél felsőbbrendűbb faj megnyilvánulása”. Hozzátette: „Princetonban az a hír járta, hogy az Institute for Advanced Studies legfiatalabb professzora valójában félisten, de bolygónk gondos megvizsgálása után embernek álcázta magát, és ez külsőleg tökéletesen sikerült is.”

Amerika legkiválóbb tudósai öt marslakót azonosítottak: Neumann Jánost, aki talán a legnagyobb koponya volt mind közül; Kármán Tódort, akit az amerikai légierő védőszentjének is becéztek; Teller Edét, a „hidrogénbomba atyját”, akit neve kezdőbetűi alapján E. T.-nek (az angolban a jelentése Extra Terrestrial, vagyis földönkívüli – a szerk.) is szoktak hívni, tehát pusztán már csak ebből is egyértelműen látszik, hogy marslakó; Szilárd Leót, aki felismerte, hogy beindítható a nukleáris láncreakció, és ezzel létrehozható az atombomba; no és persze Wigner Jenőt, aki Nobel-díját „az atommagok és az elemi részecskék elméletének továbbfejlesztéséért, különös tekintettel az alapvető szimmetriaelvek felfedezéséért és alkalmazásáért” kapta.

Mind az öt tudós Budapesten született és a magyar főváros iskoláiban tanult, de Amerikában lett világhírű – és ott vált marslakóvá.

Wigner Jenő Pál, vagy ahogyan az angol nyelvterületen hívják, Eugene Paul Wigner, a Terézvárosban látta meg a napvilágot 1902. november 17-én.

Egyike volt azoknak a fizikusoknak, akik száz évvel ezelőtt új alapokra helyezték a fizika tudományát, többek között a kvantummechanika révén, melybe bevezették a szimmetriák elméletét.

A Király utca 76. alatti házban nőtt fel, s a Fasori Evangélikus Gimnáziumba járt, egy évfolyammal Neumann János alatt. A Műegyetem vegyészmérnöki szakán kezdte egyetemi tanulmányait, majd a Berlini Műszaki Főiskolán folytatta, s közben szorgosan látogatta a Német Fizikai Társulat szerda esti beszélgetéseit, melyen többek között Albert Einstein, Max Planck, Rudolf Ladenburg és Werner Heisenberg is gyakorta megjelent. Itt barátkozott össze Szilárd Leóval, az öt amerikai marslakó egyikével.

Az egyetem elvégzése után hazatért, és az újpesti bőrgyárban édesapja mellett mérnökként dolgozott, de nem tudott ellenállni a berlini Kristálytani Kutatóintézet csábításának, és csakhamar visszament Németországba.

A 20-as évek végén Göttingenben a nagy matematikusnak, David Hilbertnek lett a segédje, s közben beleásta magát a Werner Heisenberg, Erwin Schrödinger és Paul Dirac nevével fémjelzett kvantummechanikába. 1929-re publikációival széles körben felhívta magára a fizikus világ figyelmét. 1931-ben adta ki Csoportelmélet – módszer a kvantummechanikában című művét, amely egy ma is használatos eszközt adott az elméleti fizikának. A teória kidolgozásában a másik, Budapesten született marslakó, Neumann János segítette, akivel 1930-ban egyszerre lettek az amerikai Princetoni Egyetem tanárai.

Wigner figyelme a harmincas évek végén az atommag felé irányult, majd azon belül is az atommag-reakciókra fókuszált.

1936-ban a Wisconsini Egyetem tanára lett. Itt találkozott első feleségével, Amelia Frankkel. Házasságuk tragikus véget ért, mert neje a következő évben meghalt. Fájdalma elől a munkába menekült. Princeton visszahívta, ahol folytatta az atommag titkainak kutatását. Még kétszer nősült. Második asszonyát 1941-ben vette el, akitől két gyermeke született. 1977-ben azonban Wigner másodszor is megözvegyült. Harmadik felesége Eileen Clare-Patton Hamilton volt, aki Wigner halála után, 2010-ben hunyt el.

Albert Einstein (Forrás: Wikipédia)

Sosem politizált, a tudománynak szentelte az életét, de a háborús fenyegetést nagyon komolyan vette, és 1939 augusztus elején két másik marslakó, vagyis Szilárd Leó és Teller Ede társaságában felkereste Albert Einsteint, hogy levelet írjanak Franklin D. Roosevelt elnöknek.

A híres levelet, melyben a négy tudós az atombomba kifejlesztését javasolja, végül Einstein szignálta.

Franklin D. Roosevelt (Forrás: Wikipédia)

Eszerint: „Úgy érzem, hogy kötelességem az ön figyelmébe ajánlani a következő tényeket és javaslatokat:

Az utóbbi év folyamán Joliot kísérletei Franciaországban, továbbá Fermi és Szilárd kísérletei Amerikában megmutatták, hogy elegendő nagy uránmennyiségben láncreakció idézhető elő, minek során hatalmas mennyiségű energia és sok rádiumszerű elem keletkezik. Szinte bizonyos, hogy ez a közeli jövőben megvalósítható lesz. Az új jelenség bomba gyártását is lehetővé teheti. Föltételezhető, hogy egészen új típusú és rendkívüli erejű bomba készíthető. (…) Tudomásom van róla, hogy Németország leállította a megszállt Csehországban bányászott urán külföldi eladását. Az ilyen akciót talán az magyarázza, hogy a Vilmos Császár Kutatóintézetben most egyes Amerikában végzett kutatásokat megismételnek.” Mindezek alapján Einstein a levélben azt javasolja, hogy az Egyesült Államok kormánya „megfelelő pénzügyi támogatással gyorsítsa fel a kísérleti munkát, amibe vonjon be olyan ipari laboratóriumokat is, amelyeknek megvan az ehhez szükséges megfelelő felszereltségük”.

A Roosevelt elnök által létrehozott uránium bizottságban, amely annyira titkos volt, hogy még alelnöke, Harry Truman sem tudott róla, Wigner Jenő, Szilárd Leó, Teller Ede és Enrico Fermi kapott helyet.

Ebből fejlődött ki a Manhattan fedőnevű program, amely révén Amerika elkészítette az első atombombát.

Wignerre a Chicagói Egyetem fémfizikai laboratóriumában az elméleti csoport vezetését bízták. Egy nagy teljesítményű plutóniumtermelő reaktort kellett megépíteni, amit 1942. december 2-án helyeztek üzembe.

Amikor azonban Hirosimára és Nagaszakira ledobták a bombát, Wigner mély depresszióba merült, mert sok ember halálában érezte magát felelősnek. Lelkiállapotát csak tovább rontotta, hogy az 50-es években mindenfajta politikai támadás érte a Manhattan-projekt vezetőjét, Robert Oppenheimert.

1960-ban, amikor már a matematikai fizika legnagyobbjai közé sorolták, megírta legismertebb nem fizikai tárgyú tanulmányát, a mára klasszikussá vált „The Unreasonable Effectiveness of Mathematics in the Natural Sciences”-t (A matematika meghökkentő hatékonysága a természettudományokban).

Ebben a tanulmányban amellett érvelt, hogy a fizikai fogalmak eredete a biológiában és az észlelésben gyökerezhet, és szerencsés egybeesés, hogy a matematika nyelve tökéletesen alkalmas a fizika leírására.

1963-ban megkapta a fizikai Nobel-díjat.

Az Isten még húsz évet adott neki, 1995-ben halt meg Princetonban.

Teller Ede, a másik marslakó, nem sokkal a halála előtt, 2002-ben ezt írta Wigner Jenőről: „Egész életében ezerszer volt kedves és szeretetre méltó. De zsenialitása és az igazság tisztelete udvariasságába néha egészen gyönyörűen belekevert egy kis ízletes valóságot. Ebben a nagy ellentmondásban, ő volt a legnagyobb. Mint udvarias ember, mint szellemes gondolkodó, és mint természetkutató, a 20. század legnagyobbjainak egyike”.