Temetése pillanatában a világ keleti fertályán leállt az élet. Az emberek élhettek bárhol Vlagyivosztoktól Vilniusig, sőt, még azon is túl, egészen Kelet-Berlinig, 1982. november 15-én 13 órakor vigyázzállásba merevedtek, mert most temetik Brezsnyevet, a nagy szovjet birodalom mindenható urát, a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) főtitkárát, hazája Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökét, vagyis államfőjét.

Moszkvában abban a pillanatban, amikor koporsóját a Kreml falánál a földbe süllyesztették, az összes gyári sziréna felbúgott és ágyúlövések adták tudtára a világnak: Brezsnyev elvtárs teste eggyé vált a szovjet anyafölddel.

Katonák mellett szovjet vezetők – Dmitrij Usztyinov, Nyikolaj Tyihonov, Jurij Andropov és Konsztantyin Csernyenko viszik Leonyid Brezsnyev nyitott koporsóját a Lenin Mauzóleum mögötti sírhelyhez (Fotó: MTI/TASZSZ)

Emléke azonban megmaradt, itt él közöttünk.

Egy korszak meghatározója, amit ma úgy hívunk: brezsnyevi pangás időszaka.

Ki volt ez az ember, akit Sztálinhoz mérhető külsőségek közepette temettek el?

Leonyid Iljics Brezsnyev éppen úgy, mint felemelkedésének legfőbb mentora, Hruscsov – akit aztán „hálából” meg is puccsolt, hogy helyébe, s örökébe lépjen – a mai Ukrajnában született, sőt, sokáig ukránnak is tartotta magát, aztán később, már az 1940-es években oroszként definiálta önmagát. Ez abban az időben semmit sem jelentett.

A napvilágot még az Orosz Birodalomban látta meg, 1906. december 19-én.

Földmérő technikumot végzett Kurszkban, és sokáig földmérőként is dolgozott a hatalmas ország különböző vidékein. 1928-ban az Urál vidékére helyezték, ahol a helyi tanácsban a mezőgazdaság irányításával foglalkozott. Aztán 1930-ban Moszkvában beiratkozott a Kalinyin Gépgyártási Főiskolára, majd a következő év őszén átiratkozott szülővárosának Dnyeprodzerzsinsz (ukránul: Dnyiprodzerzsinszk) kohászati főiskolája esti tagozatára. Tanulmányai alatt egy helyi ipari üzemben is dolgozott, ahol belépett a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe (Komszomol), majd a kommunista pártba. Katonai kiképzését a peszcsankai laktanyában, harckocsizóként kapta – jellemző a rendszerre, hogy az alakulat Brezsnyev halála után rögvest felvette a nevét.

Az 1930-as évek második fele a sztálini terror legvéresebb időszaka, az úgynevezett nagy tisztogatás kora volt, amely emberek százezreinek halálát vagy bebörtönöztetését hozta. Ebben az időben az ukrajnai pártbizottság hierarchiájában lépegetett öles léptekkel előre. Az évtized végére már a területi pártbizottság titkára volt, ami villámkarriernek számított. Mindezt a sztálini terrornak köszönhette, ugyanis a főnökeit rendre kivégezték, Sztálin pedig a káderhiányt úgy oldotta meg, hogy „friss” embereket hozott helyzetbe.

A háború alatt a hadsereg politikai komiszárja volt, előbb a déli fronton, később a Kaukázusban. Itt ismerkedett meg földijével és későbbi mentorával, Hruscsovval. A háború után előbb a Moldáviai Kommunista Párt első titkára lett, majd Sztálin Moszkvába hívta és a Központi Bizottság (KB) titkárává tette.

Hruscsov azonban Sztálin halála után, 1954-ben, eltávolította Moszkvából és Kazahsztánba küldte, hogy ott a Kazah Kommunista Párt másodtitkára legyen. Jószerencséje azonban itt sem hagyta cserben: már a következő évben első titkárrá lépett elő, nemsokára pedig visszatérhetett Moszkvába, ahol is 1956. február 27-én másodszor is a KB titkárává választották. Ezt is Hruscsovnak köszönhette, aki ettől kezdve saját embereként tekintett rá.

Brezsnyev az 1956-os őszi „budapesti tavasz” idején mindvégig azt képviselte, hogy a Szovjetunió vörös csillagos katonái fegyveresen állítsák vissza a magyar kommunisták megroggyant hatalmát. Ő szervezte meg a forradalmat eláruló Kádár János november elsejei moszkvai útját. Érdemeit Hruscsov olyan nagyra tartotta, hogy javaslatára 1960 májusában a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökévé, vagyis államfővé választották, KB-titkári helyére pedig Kliment Vorosilov, az addigi államfő került. Amikor azonban Vorosilov megbetegedett, Brezsnyev visszakapta KB titkári posztját, ezzel pedig Hruscsov után a Szovjetunió második számú vezetője lett.

Hruscsov azzal, hogy erőteljesen támogatta Brezsnyev karrierjét, a saját bukását készítette elő.

Brezsnyev ugyanis csak látszólag volt hűséges a főtitkárhoz, titokban azonban intenzíven fúrta.

Jól szervezett akcióval puccsolta meg Hruscsovot.

Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának első titkára és Minisztertanácsának elnöke ausztriai hivatalos útja során a florisdorfi (Bécs) autógyárban (Fotó: MTI/Pap Jenő)

A Brezsnyev, Alekszandr Selepin miniszterelnök-helyettes és Vlagyimir Szemicsasztnij KGB-főnök által vezetett összeesküvők akkor lendültek támadásba, amikor Hruscsov 1964 októberében szabadságra utazott a Fekete-tenger melletti Picundába. Október 12-én Brezsnyev telefonon felhívta főnökét és emlékeztette: őt is várják a másnapi elnökségi ülésre, amelyen hivatalosan a mezőgazdaság ügye lett volna a fő téma. Hruscsov ugyan gyanakodott, ám mégis repülőre ült és Moszkvába utazott. Amikor megérkezett a Vnukovói repülőtérre, a VIP-fogadócsarnokban a KGB-főnöke, Szemicsasztnij letartóztatta. Hruscsovot a Kremlbe vitték, ahol megkezdődött az elnökségi ülés, de nem a mezőgazdaság ügye, hanem a főtitkár leváltása volt napirenden. Brezsnyev, Szuszlov és Selepin támadta legélesebben.

Az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában 1975. március 17-én megkezdte tanácskozását az MSZMP XI. kongresszusa. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára (balra) és Kádár János, az MSZMP KB első titkára a kongresszus elnökségében (Fotó: MTI/Vigovszki Ferenc)

Szemicsasztnij később így mesélte el mindezt: „Még csak le sem zárattam a Kremlt a látogatók előtt. Az emberek körbesétálgattak odakint, mialatt bent a teremben az elnökség ülése zajlott. Az embereimet azért szép csendben felállítottam a Kreml körül. Minden szükségeset megtettem. Brezsnyev és Selepin idegesek voltak. Mondtam nekik, ne keltsük még csak a látszatát sem, hogy puccs zajlik odabenn”.

Aznap este Hruscsov felhívta Mikojánt és a lehallgatott beszélgetés jegyzőkönyve szerint ezt mondta: „Öreg vagyok és fáradt. Inkább hagyom, hogy boldoguljanak magukban. Én már letettem a fő dolgokat az asztalra. Álmodhatott-e bármelyikünk arról, hogy Sztálin elé áll azzal, hogy már nem felel meg nekünk és merte volna javasolni neki a visszavonulást? Még egy paca se maradt volna belőle. Most meg már minden más. Ez az én művem, és nem fogok harcolni.”

Másnap a párt elnöksége úgy döntött, hogy „elfogadja” Hruscsov „önkéntes” lemondását a főtitkár hajlott korára és megromlott egészségi állapotára való hivatkozással.

Főtitkárnak Leonyid Iljics Brezsnyevet választották.

Az új vezér véget vetett a hruscsovi szabadelvűségnek. Amíg Hruscsov alatt még támogatta a sztálini tisztogatások áldozatainak rehabilitációját, a családok kárpótlását, a szovjet kulturális és szellemi élet óvatos liberalizációját, addig a hatalom megszerzése után egyre inkább elfordult ezektől az elvektől és konzervatív, regresszív politikát vitt.

Nevéhez fűződik az úgynevezett Brezsnyev-doktrína, mely a korlátozott szuverenitás alapelvét jelentette. Eszerint a szocialista országok kommunista pártjai csak korlátozott önállóságot élveztek. Nem hagyhatták el a Varsói Szerződést és a kommunista pártok elsősége sem volt megkérdőjelezhető. Brezsnyev 1968 augusztusában ezen doktrína jegyében küldött tankokat a prágai tavasz leverésére.

Nyolc évvel később, 1976. május 5-én, a Szovjetunió marsallja lett.

Nevéhez köthető a Szovjetunió 1979-es afganisztáni bevonulása.

Három nappal azt követően halt meg, hogy 1982. november 7-én a Vörös téri hagyományos felvonuláson a tribünről köszöntötte az elvonulókat. Dácsájában lefeküdt aludni, de reggel már nem ébredt fel.

Halálhírét csak egy nappal később hozták nyilvánosságra. A párt vezetői ezalatt döntötték el, hogy utódja Jurij Andropov, a KGB korábbi elnöke legyen.

A Magyar Rádió óránként bemondta: „mély fájdalommal fogadták a Szovjetunióban Leonyid Ilijics Brezsnyev halálhírét. A szovjet vezető testületek a párthoz és a néphez intézett felhívásukban megerősítették, hogy a jövőben is következetesen és céltudatosan megvalósítják a Szovjetunió kommunista pártjának bel- és külpolitikáját, és kifejezték meggyőződésüket, hogy a súlyos veszteség órájában a kommunisták, minden szovjet dolgozó, még szorosabban tömörül a párt Leonyid Brezsnyev munkásságának hatására formálódott lenini központi bizottsága és annak vezető magja köré.”

Brezsnyev temetését csak Sztálin temetésének pompája múlta felül. Aznap a szovjet rádió és tévéadó csak klasszikus zenét sugárzott. Moszkva és a szovjet nagyvárosok utcáin, terein fekete szegélyű vörös zászlók lengtek, a Szovjetunióban pedig mindenütt gyászgyűléseken emlékeztek Leonyid Brezsnyevről.

Idehaza az iskolákban elmaradt a tanítás, hogy az ifjúság a televízió előtt követhesse nyomon Brezsnyev elvtárs temetésének minden pillanatát. A diákok azonban a gyász helyett leginkább csak arra figyeltek, hogy aznap egyetlen dolgozatot sem kellett írniuk és a feleltetések is elmaradtak.