A szabadság két hete alatt kétszer is támadásba lendültek a szovjet tankok. A vörös csillagos katonák első rohama már rögvest a forradalom születésének pillanatában, október 24-e hajnalán indult, mégpedig Georgij Zsukov szovjet honvédelmi miniszter parancsára. A második világháború egyik legtehetségesebb tábornoka nem önhatalmúlag utasította támadásra a csapatait: Hegedűs András magyar miniszterelnök kérésére, valamint az arra adott szovjet pártvezérkari áldás hatására cselekedett.

Georgij Zsukov marsall

Az első szovjet támadás során Moszkva hadserege rögvest ellenőrzése alá vonta a budapesti hídfőket és a Parlament környékét. A forradalmárok azonban a város számos pontján barikádokat emeltek. A kezdetben még csak kézifegyverekkel rendelkező ellenállóknak, köztük a „pesti srácokként” hírnevet szerző tizenéves fiúknak azonban volt két „csodafegyverük”: a hazaszeretetből fakadó szabadságvágyuk és a Molotov-koktél, amely még a legerősebb tankot is pillanatok alatt lángba borítja. A forradalmárok ezzel az arzenállal felfegyverkezve állták a világ leghatalmasabb szárazföldi hadseregével rendelkező Szovjetunió támadását.

Az események felgyorsultak, és két ember hihetetlen tempójú felemelkedését hozták. Egyikük Kádár János, másikuk Nagy Imre.

Előbbi a szovjet belügyi népbiztosság magasrangú tisztjeként a Magyar Dolgozók Pártja élére kerülő Gerő Ernő Moszkvából jött menesztése után lett a párt első embere. Ezt a verdiktet a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) Központi Bizottságának küldöttségeként Budapestre érkező Anasztasz Mikoján és Mihail Szuszlov elvtársak hozták, a Kossuth téri vérengzés után. Nagy Imre pedig a szovjet csapatokat behívó Hegedűs András miniszterelnököt váltotta.

Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetőségének első titkára (j), mellette Hegedűs András, a Minisztertanács elnöke (b), az Országgyűlés 1956. július–augusztusi ülésszakának harmadik napján a parlamentben (Fotó: MTI/Mező Sándor)

A felkelők egyikükben sem bíztak. Annak ellenére, hogy a rádió folyamatosan azt harsogta, hogy mindenki tegye le a fegyvert, újabb és újabb ellenállási csoportok jöttek létre, és szép lassan az ellenőrzésük alá került a város belső részének java, de a két munkás városrész, Újpest és Csepel is.

Fegyvert a Bem téri laktanyából és a Timót utcai raktárból szereztek. No meg a harcokból. Elvették az ellentől. A forradalmárok 24-én elfoglalták az Athenaeum Nyomdát, és megkezdték a röpcédulák gyártását. Válaszul a szovjet csapatok másnap visszafoglalták a Rádió épületét, ahol bejelentették, hogy a kormány az ellenforradalmi puccskísérletet felszámolta.

A Kossuth téri vérengzés azonban végérvényesen a fegyveres forradalom mellé állította a lakosságot.

A véres csütörtök délutánján Kádár János és Nagy Imre is beszélt a rádióban. Előbbi felszólította az általa „becsületes dolgozóknak” titulált munkásokat és párttagokat az ellenforradalmárokkal szembeni határozott fellépésre, az október 23-i békés tüntetés céljait azonban tisztességesnek nevezte, Nagy Imre pedig bejelentette, hogy a kormány tárgyalásokat kezdeményez a szovjet haderők kivonásáról Magyarországról.

Péter Gábor, az Államvédelmi Osztály vezetője és Kádár János, a Magyar Kommunista Párt fõtitkárhelyettese beszélget a Park Klubban, amikor Petru Groza miniszterelnök vezetésével román kormányküldöttség tett hivatalos látogatást Budapesten (Magyar Fotó: Kovács Géza)

Közben a Széna téren, a Móricz Zsigmond körtéren és a Thököly út–Dózsa György út kereszteződésében új fegyveres forradalmi csoport jött létre.

Zseniális találmány a Molotov-koktél, hiszen ezzel a forradalmárok a város szűk utcáiban sikeresen küzdöttek a szovjet harckocsik ellen. Ráadásul addigra már az is nyilvánvalóvá vált, hogy az 1953-ban még 218 ezer főt kitevő, de 1956-ra ennek a felére visszavett Magyar Néphadsereg nem harcol a forradalmárok ellen.

Nagy Imre miniszterelnök népviseletbe öltözött nővel táncol a Hazafias Népfront Kongresszusa tiszteletére rendezett fogadáson 1954. október 24-én (Fotó: MTI/Bartal Ferenc)

Október 27-én éjszaka Nagy és Kádár a szovjet nagykövetségen még közösen győzködték Mikojant és Szuszlovot, akik rá is bólintottak a politikai vezetés átalakítására, ráadásul még arra is áldásukat adták, hogy a tűzszünet érdekében a fővárosból kivonják a szovjet harckocsikat. Ezek után az MDP politikai bizottságának ülése is jóváhagyta a kormány döntéseit a tűzszünetről, az események forradalomként való értelmezéséről és a felkelők követeléseinek részleges elfogadásáról.

A fordulat napja október 28-a volt, amikor is a szovjetek az éjszakai megállapodás ellenére mégis megtámadták a Corvin közi forradalmárokat. A Kilián laktanyában lévő Maléter Pál ezredes és katonái, valamint a Kossuth Tüzér Tiszti Iskola odavezényelt százada megtagadta a parancsot, hogy magyar emberekre lőjenek.

Maléter katonái a nép mellé álltak. A forradalmárok sorra felrobbantották a szovjet harckocsikat, kemény ellenállásuk miatt az utolsó nagy szovjet roham is kudarcba fulladt, és a támadók visszavonultak.

Másnap a rendőrség, a katonaság és a forradalmárok fegyverszünetet kötöttek. A harcok elcsitultak, 30-án pedig a szovjet csapatok zöme látványosan kivonult Budapestről. Az országból azonban nem mentek ki, hanem a főváros határában megálltak és erős katonai gyűrűt építettek ki.

Hiába jelentette be ezen a napon Nagy Imre, hogy szabad és többpárti választásokat ír ki, a felkelőket pedig bevonják az új karhatalom szervezésébe, eltörlik a parasztságot sújtó begyűjtési rendszert és tárgyalásokat kezdenek a szovjet csapatok teljes kivonásáról, Moszkvában már döntöttek a sorsunkról.

A Kreml urai elhatározták, hogy a szabad Magyarországnak még az illúzióját is elsöprik.

Andropov elvtárs Budapesten ennek megfelelően hazudozásba kezdett azért, hogy húzza az időt, hiszen a támadást elő kell készíteni. Este azt hazudta Nagy Imrének, hogy a szovjetek nemcsak Budapestről, de az egész országból is kivonulnak akkor, ha a magyar kormány visszavonja azt a kérését, hogy az ENSZ vegye napirendre a magyarügyet.

Nagy Imre „bekapta a horgot” és belement az alkuba.

De azért nem volt teljesen naiv. Felkérte a börtönéből kiszabadult egykori hortysta vezérkari tisztet, Király Bélát, aki a háború utáni néphadseregben is szolgált mindaddig, míg el nem érte Rákosi ÁVO-ja, hogy szervezze meg az új nemzeti karhatalmat és Budapest védelmét. Javaslatára a főváros fontosabb pontjaira tüzérségi ütegeket telepítettek.

Október utolsó napján a Rádió bejelentette, hogy a szovjet csapatok elhagyják az országot, hazánk kilép a Varsói Szerződésből, október 23-a pedig nemzeti ünnep lesz.

Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának első titkára és Minisztertanácsának elnöke (Fotó: MTI/Pap Jenő)

Ez olyan vörös vonal volt, amit Hruscsov, az SZKP első embere semmiképpen sem fogadhatott el. A szovjet pártvezetés ezen a napon hozta meg a végső döntést arról, hogy katonai erővel veri le a magyar forradalmat.

Ekkor vették elő Kádár Jánost, akit Nagy Imre utódjának szántak.

Moszkvába szállítását Hruscsov jobbkeze, Brezsnyev szervezte meg, aki néhány évvel később megbuktatta mecénását, és a helyébe lépett. Elterelésül Nagy Imréhez küldtek egy szovjet delegációt, a kivonulás ügyéről tárgyalni, a Pravda pedig címoldalon hozta a hírt, hogy „a szovjet kormány készen áll megkezdeni a szükséges tárgyalásokat a Magyar Népköztársaság kormányával és a Varsói Szerződés más tagállamaival a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok kérdésében”.

November 2-án a Magyarországon állomásozó négy szovjet hadosztály mellé további tizenkettő érkezett. Hruscsov pedig elrepült Titóhoz, aki rábólintott a támadásra. A délszláv állam vezetője Marosán György ellenében szintén Kádárt javasolta Magyarország új vezetőjének. Másnap e megegyezéssel ment Hruscsov az SZKP elnökségi ülésére, ahol Kádár jelenlétében a katonai beavatkozás szükségét ecsetelte, majd bejelentette a leendő magyar kormány névsorát. Kádár ezután kapott szót és arról beszélt, hogy Magyarországon „az ellenforradalmárok kommunistákat gyilkolnak, Nagy Imre pedig fedezi őket.” Pedig Kádár ekkor még annak a kormánynak volt a tagja, amelynek a fejét ócsárolta.

Közben Budapesten Nagy Imre bejelentette Magyarország semlegességét.

Maléter Pál honvédelmi miniszter 1956. november 3-án fogadja Mihail Szergejevics Malinyin hadseregtábornokot. A magyar kormány szóbeli jegyzéket juttatott el Szovjetunió budapesti nagykövetségéhez, hogy azonnali hatállyal tárgyalások kezdődjenek a Parlamentben a szovjet csapatok Magyarország területéről történő végleges kivonásáról (Fotó: MTI/Mező Sándor)

A szovjet támadás előtti utolsó napon este kilenc órakor a honvédség három legfontosabb vezetője: Maléter Pál hadügyminiszter, Kovács István vezérkari főnök és Szűcs Miklós hadműveleti csoportfőnök Tökölre ment, hogy a kivonulás részleteiről tárgyaljon. A megbeszélésből semmi sem lett, mert Ivan Szerov tábornok, a szovjet Állambiztonsági Bizottság (KGB) elnöke letartóztatta a teljes magyar delegációt.

Hajnalban az ország egész területén támadásba lendültek a szovjet csapatok.

Megkezdődött a Forgószél hadművelet.

Szovjet harckocsi a Nemzeti Múzeum előtt (Fotó: Nemzeti Fotótár)

A támadással egy időben az ungvári rádió beolvasta a Szovjetunió által kinevezett ellenkormány közleményét, amelyet Kádár János már miniszterelnökként szignált, fél órával később pedig Nagy Imre a Kossuth Rádióban drámai bejelentést tett: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”

Harckocsi a körúti villamossínen (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Nagy Imre beszéde után Háy Gyula író beolvasta a Magyar Írók Szövetségének közleményét: „A világ minden írójához, tudósához, minden írószövetségéhez, akadémiájához, tudományos egyesüléséhez, a szellemi élet vezetőihez fordulunk segítségért. Kevés az idő! A tényeket ismeritek, nem kell ismertetni. Segítsetek Magyarországon! Segítsetek a magyar népen! Segítsetek a magyar írókon, tudósokon, munkásokon, parasztokon, értelmiségi dolgozókon! Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek!”

Háy Gyulát mindezért Kádár megtorló gépezete hat év börtönnel büntette.

Páncéltörő ágyú romjai a Dohány utcában (Fotó: Nemzeti Fotótár)

A Kossuth Rádió adása 8 óra 7 perckor zene közben megszakadt.

A szovjet csapatok a harcot a Budaörsi úti laktanya megtámadásával kezdték, de hamarosan már az egész városban ropogtak a fegyverek.

A Parlamentet védő magyar egységek reggel 8 óra körül tették le a fegyvert.

T–54-es szovjet tank áll szovjet katonák kíséretében a Parlament épülete előtt Budapesten, 1956. november 5-én (Fotó: MTI/Erich Lessing)

Óbudán és Csepelen azonban a nemzetőrök sokáig állták a sarat, Soroksárnál, a Jászberényi úton, a Kőbányai úton, a Csajkovszkij parknál pedig a hivatásos katonák vették fel a harcot. A szovjet páncélosok válogatás nélkül lőttek mindenre, az emberek pedig az óvóhelyekre menekültek.

A küzdelem jóval keményebb volt, mint amire a szovjetek valaha is számítottak.

A forradalmárok nem adták olcsón a szabadság illúzióját.

A Kilián laktanya épülete az Üllői út és a Nagykörút sarkán (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Nem csak Budapesten, szerte az országban mindenhol oroszlánokként küzdöttek. És miközben a Szovjetunió 16 hadosztállyal és kétezer harckocsival megszállta Magyarországot, Kádár Jánost a támadók november 7-én hajnalban tankok fedezetével csempészték be a Parlamentbe.

Budapest a harcok után (Fotó: MTI/Jean-Pierre Pedrazzini)

Legtovább Csepel tartott ki. Légvédelmi ütegeik november 11-én hallgattak el.

Borítóképen: Sticker Katalin és Wittner Mária szabadságharcos nők a VIII. kerületi Vajdahunyad utca 41-es házban működő felkelő csoport tagjai kezükben fegyverrel a magyarországi ’56-os forradalom és szabadságharc idején. (Fotó: MTI/Tóth László)