A magyarok egykori „kincses városában”, Kolozsvárott 1557. január elsején született Kismarjai Bocskai István, mégpedig csak néhány lépésnyire attól a háztól, ahol Mátyás király látta meg a napvilágot. Mindössze negyvenkilenc évet adott neki a teremtő, és amikor 1606. december 29-én örökre lehunyta a szemét, rögvest helyet kapott a magyarság halhatatlan hőseinek csarnokában.
Bocskai IstvánMeglehetősen kiterjedt rokonsággal bíró ősi, középbirtokos nemesi család sarja volt. Anyai nagyapja, lecskei Sulyok Balázs, a király főkomornyikja, ükapja, enyingi Török Ambrus, Sopron vármegye főispánja és a Bosnyák király kincstartója volt. Az anyai ágon unokatestvére volt báró gyarmati és kékkői Balassi Bálint, a magyar nyelvű költészet első kiemelkedő művelője, nagynénje pedig nem más volt, mint az egri hősként emlegetett báró ruszkai Dobó István felesége, lekcsei Sulyok Sára.
Ifjú korát Bécsben töltötte, ahol is apja a Magyar Kancellária titkáraként a Habsburgok híveként szolgálta I. Ferdinánd királyt, majd annak halála után I. Miksa királyt. Bocskai katonai ismereteit az uralkodói udvarban először apródként, aztán testőrként, vagy ahogy akkortájt hívták, a király nemesi ifjaként szerezte. Amikor azonban Báthory István erdélyi fejedelmet lengyel királlyá koronázták, és a sógora, Báthory Kristóf lett a vajda, Bocskai hazatért.
A közügyekben nem vett részt, leginkább a birtokain gazdálkodott. Amikor azonban 1586-ban meghalt Báthory István lengyel király, unokaöccsét, Báthory Zsigmondot pedig fejedelemmé választották, a rokon mellé állt.
A gyulafehérvári udvarban ugyanis hatalmas felhorkanással járt, hogy az ifjú fejedelem hátat fordított a töröknek, és a politikai irányváltás jeleként feleségül vette Mária Krisztierna Habsburg hercegnőt.
Mivel Bocskain kívül a fejedelem egyetlen rokona sem támogatta az új külpolitikát, hamar az ország egyik legfontosabb posztjára került: 1592-ben kinevezték váradi főkapitánynak.
A következő évben III. Murád szultán teljes erejével a Habsburgokra tört.
Erdély válságos helyzetbe került, hiszen vagy a császár, vagy a szultán seregét kell erősítenie. Azt azonban mindenki tudta, hogy bármelyiket is választják, a másik bosszút áll.
A fejedelem ebben a kiélezett helyzetben a keresztény seregek, vagyis a Habsburgok mellett döntött, ezt azonban az erdélyi országgyűlés nem fogadta el.
Bocskai ekkor közbelépett: az összes ellenkezőt lefogatta, és miután némelyiküket kivégeztette, az életben hagyottak elméje rögvest megvilágosult és a leghangosabban kezdték támogatni a fejedelem terveit.
Az erdélyi fejedelem nevében személyesen II. Rudolf császárral kötötte meg 1595-ben Bocskai a katonai szövetséget, és még abban az évben Gyurgyevónál hatalmas győzelmet aratott a török felett. A szultán azonban egy percig sem késlekedett megadni a választ, Erdély területe vértengerré és csatatérré vált.
A tündérkert szinte teljesen elpusztult. Nemcsak a törökök, de a császári seregek is földig romboltak mindent, amit csak tudtak.
Amikor 1602-ben Bocskai István Bécsbe ment, hogy tiltakozzon a papíron szövetséges császári csapatok pusztításai miatt, senki sem állt vele szóba, ráadásul az uralkodó parancsára még le is fogták és börtönbe vetették, csak két év múlva szabadulhatott ki.
A börtön falai között teljesen kiábrándult a Habsburgokból.
Miután hazatért, a török területre menekült bujdosók nevében megkereste Bethlen Gábor, és arra biztatta, hogy álljon egy Habsburg-ellenes felkelés élére.
Bocskai István szobra a Hősök terén (Wikipédia)Levelezésük azonban a kassai főkapitány, Giacomo Belgiojoso kezébe jutott, aki már régóta leste az alkalmat, hogy lecsapjon Bocskaira és birtokait elkobozza. A végső veszélyben Bocskai megnyerte Németi Balázs és Lippai Balázs hajdúkapitányok támogatását.
A hajdúk kiváló katonák voltak
Fegyveres marhahajcsárként a hajdúk Európa szinte minden szegletét végigjárták. Létszámuk a török háborúk korában emelkedett meg látványosan, hiszen a harcokban nagyon sok magyar város pusztult el. Csak azok élték túl az ellenséges katonák támadásait, akik elmenekültek, így azonban földönfutók lettek. Sok lehetőségük nem volt: vagy beálltak végvári katonának, vagy felcsaptak hajdúnak.
A hadúkapitányok segítségével 1604. október 14-ről október 15-ére virradó éjjel Álmosd és Bihardiószeg térségében Bocskai szétverte a császári sereget. Bevonult Debrecenbe és Váradra, Tokajnál pedig ugyancsak a hajdúk seregével végső győzelmet aratott Belgiojoso felett.
Miután Kassát is elfoglalta, egész Kelet-Magyarország a kezébe került.
November 12-én már a szabadságharc vezéreként adta ki elhíresült kiáltványát, amelyben mindenkit a táborába hívott. Özönlöttek hozzá az emberek. Leginkább a hajdúk és az idegen zsoldosok, no meg a török katonák pusztításai miatt földönfutóvá lettek, valamint az erőszakos ellenreformáció miatt lázongó városi polgárok, de a köznemesség és a főnemesség jelentős része is Bocskai katonájának állt. Az év végére a maradék Magyarország szinte teljes egésze az uralma alá került. 1605. február 21-én a nyárádszeredai, április 17-én pedig a szerencsi országgyűléseken Magyarország és Erdély fejedelmévé választották, a török Porta pedig ezt követően díszes koronát küldött Bocskainak.
Rudolf császár tárgyalásokra kényszerült, de Bocskai is hajlott a békére.
Az 1606. június 23-án megkötött bécsi béke biztosította a magyar rendek jogait, garantálta a vallásszabadságot, Szatmár, Bereg és Ugocsa vármegyéket pedig Bocskai és fiági utódai életére Erdélyhez csatolta.
Az ugyanebben az évben megkötött, Bocskai által közvetített zsitvatoroki béke pedig a tizenöt éves török háborúnak is véget vetett, és egy röpke időre fegyvernyugvást eredményezett Magyarország oly sokat szenvedett földjén.
Bocskai aranykoronája (Wikipédia)A szabadságharc hűséges hőseit, a hajdúk zömét, Bocskai közösségi kiváltságokkal látta el, és katonáskodási kötelezettség mellett letelepítette a hajdúvárosokként emlegetett településeken.
Bocskai nem sokkal élte túl a győzelmét, 1606. december 29-én meghalt.
Politikai végrendeletében utódai lelkére kötötte, hogy ragaszkodjanak a független Erdélyhez, amely majd egy kedvezőbb külpolitikai időszakban újra egyesítheti az országot: „Én, Bocskai István, Istennek kegyelmességéből Magyarországnak és Erdélynek fejedelme, székelyeknek ispánja, mint nemzetemnek, hazámnak igaz jóakarója, fordítom elmémet a közönséges állapotnak elrendelésére, és abból is az én tanácsomat, tetszésemet, igazán és jó lelkiesmérettel megírom, szeretettel intvén mind az erdélyieket és magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák ő atyafiainak és ő véreknek, tagjoknak… Valameddig pedig a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb nemzetségnél a németnél lészen, és a magyar királyság is a németeken forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, mert nékik javokra, oltalmokra lészen. Ha pedig Isten adná, hogy a magyar korona Magyarországban magyar kézhez kelne egy koronás királyság alá, úgy az erdélyieket is intjük: hogy attól nemhogy elszakadnának, vagy abban ellent tartanának, de sőt segéljék tehetségek szerént és egyenlő értelemből azon korona alá, a régi mód szerént, adják magokat.”
Kiemelt kép: Wikipedia