logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

München volt a csehek Trianonja

| Szerző: Jezsó Ákos
Hárommillió szudétanémet sorsa robbantotta ki a második világháború előtti Európa legsúlyosabb konfliktusát, amely majdnem háborúba sodorta a kontinenst. A nagyhatalmak 84 évvel ezelőtt Münchenben meg tudták őrizni a békét és átrajzolták a térképeket.

 

Ez nem béke. Ez fegyverszünet, húsz évre” – mondta újságírók előtt Ferdinand Foch marsall, a francia hadsereg főparancsnoka azt követően, hogy Németország 1919-ben aláírta a rá nézve megalázónak nevezhető versailles-i békeszerződést. A nagyhatalmak ugyanis a németektől 1919-ben nem csak a teljes gyarmatbirodalmukat vették el. Versailles-ban ezenkívül Elzász-Lotaringiát Franciaországhoz csatolták, de területeket kapott Dánia, valamint az újjászülető Lengyelország, és a megteremtett Csehszlovákia is.

Belgium megkapta Eupen és Malmedy városát; az iparilag fejlett Saar-vidéket úgy helyezték 15 évig a Nemzetek Szövetségének felügyelete alá, hogy az ott termelt hasznot Franciaország aknázhatta ki. A Rajna-vidéket demilitarizálták, a Balti-tenger partján, Kelet-Poroszország határán található Memel-vidék pedig litván fennhatóság alá került.

Lloyd George, Clemenceau és Wilson együtt mennek 1919. május 7-én a versailles-i Trianon-palota felé, ahol ezen a napon kezdték meg a versailles-i békeszerződés tárgyalását (Fotó: Nemzeti Fotótár/Külföldi Képszolgálat)

Sajnos minket, magyarokat, még ennél is erőteljesebben csonkított meg az antant békéje, hiszen amíg Németország a kontinentális területének 13 százalékát veszítette el, addig a Magyar Királyság ősi földjének 74 százalékát vették el a győztesek.

Nem véletlen, hogy a Nagy Háború után mindkét nemzetben igen erőteljesen égett a revízió iránti vágy.

Ezt lovagolta meg Adolf Hitler, aki azt hirdette magáról, hogy helyreállítja Németország becsületét, és egy országba tereli Európa összes, német ajkú emberét. Erre utal a náci propaganda egyik gyakorta hangoztatott jelmondata: „Egy nép, egy birodalom, egy vezér.” Ezen az úton az első lépést akkor tette, amikor a vasércben és kőszénben gazdag Saar-vidéket 1935-ben népszavazás útján visszaszerezte. Rá egy évre a Rajna-vidék is a Harmadik Birodalom kebelére tért. A nagyhatalmak itt már tiltakoztak ugyan, de ennél többet nem tettek.

Hitler figyelme ekkor Ausztriára irányult. Legfőbb külpolitikai törekvése volt, hogy egyesítse a két német ajkú országot. Az osztrák államban ráadásul tagadhatatlanul népszerű volt az anschluss gondolata. A bécsi nemzetgyűlés ugyanis már egy nappal a Monarchia 1918. novemberi szétesése után törvényt hozott egy német–osztrák köztársaság megalakításáról. A rögvest kibocsátott ideiglenes alkotmány második cikkelye kimondta: „Német-Ausztria a Német Köztársaság szerves része”. Az anschluss ellen azonban Franciaország minden követ megmozgatott, hiszen Németország gyengítésében volt érdekelt.

Az anschluss ügyét végül a saint-germani békeszerződés tiltása zárta le, de hogy az osztrákok ne járjanak olyan rosszul, cserébe megkapták Magyarország nyugati felét, vagyis a mai Burgenlandot.

Adolf Hitler és Benito Mussolini (Fotó: MTI/KU)

Ausztria és Németország 1928-ban az anschluss tilalma ellenére mégis egyesítette a jogrendszerét, 1931-ben pedig vámszövetséget kötött egymással. Ezt a politikát folytatta Adolf Hitler, immáron a saját eszközeivel. Szerencsecsillaga 1938-ban ragyogott fel, amikorra a kezdetben élesen tiltakozó Mussolini ellenállását már megtörte, Anglia és Franciaország pedig heves diplomáciai üzengetésbe fogott, de ennél többet nem tett. Megmaradtak a szavak szintjén.

Neville Chamberlain brit miniszterelnök például kijelentette: „most már teljesen nyilvánvaló, hogy az erő az egyetlen érv, amelyet Németország megért, és hogy a kollektív biztonság nem kínálhat semmiféle kilátást az ilyen események megelőzésére, amíg fel nem tud mutatni egy látható, elsöprő erőt, amelyet a használatára vonatkozó elszántság támogat. … Az ég tudja, hogy nem akarok visszatérni a szövetségekhez, de ha Németország továbbra is úgy viselkedik, mint az utóbbi időben, akkor rákényszeríthet minket.

A német katonák ennek ellenére 1938. március 12-én mégis átlépték az osztrák határt, a lakosság túlnyomó többsége pedig náci karlendítéssel és virágokkal fogadta a bevonulókat. Innen a korabeli elnevezés: virágháború.

1938. március 12-én német csapatok szállták meg Ausztriát: Hitler bejelentette az anschlusst, vagyis a Németországhoz való csatolást, amelynek következtében megszűnt Ausztria önálló államisága. A képen: egy bécsi nő üdvözli a nyitott gépkocsin érkező Adolf Hitlert, a Német Birodalom vezérét (Fotó: MTI/IT)

Két nappal később Chamberlain felszólalt az alsóházban, és határozottan elítélte a németek által alkalmazott módszereket. A brit miniszterelnök beszédét a londoni parlament jóváhagyta, de nem tettek semmit sem.

Hitler vérszemet kapott ettől a diplomáciai győzelemtől és folytatta: bejelentette, hogy a Csehszlovákia nyugati felén található Szudéta-vidékre is igényt tart, mondván, hogy ott hárommillió német él, akik szintén revidiálni akarják az első világháború végén meghúzott államhatárt. A több csehországi német párt egyesüléséből 1935-ben létrejött Szudétanémet Párt vezetője, Konrad Henlein mindezt nagy hangon támogatta. El kell ismerni: a 30-as évek közepére a csehszlovákiai népi németek körében a revízió komoly támogatottságot élvezett.

Hitler a színfalak előtt folyamatosan a Wilson amerikai elnök által a nemzeti önrendelkezés kapcsán még a Nagy Háború alatt meghirdetett elvekre hivatkozott, s ez az érvelés akkortájt a Szudétákban komoly támogatottsággal bírt. A Führer azonban a színfalak mögött is tüsténkedett, és Konrad Henleinen keresztül generálta a feszültséget a csehszlovák kormány és a népi németek között, azaz titkon szította az indulatokat.

Chamberlain brit miniszterelnök és Adolf Hitler

Lord Halifax brit külügyminiszter az anschluss napján azt tanácsolta a londoni csehszlovák nagykövetnek, hogy kormánya tárgyaljon Heinleinnel.

A bizalom azonban gyenge lábakon állt.

Az anschluss hírére Csehszlovákia részleges katonai mozgósítást hajtott végre nyugati határai mentén, a Szudéta-vidék pedig valósággal lángba borult. Heinlein az összes, német többségű városban nagygyűlést tartott, a tömeg pedig a Németországgal történő azonnali egyesülést követelte.

Az események Prágában politikai válságot okoztak, a Keresztényszociális Párt és a Német Agrárpárt kilépett a kormányból. Március 28-án Henlein titokban Berlinbe utazott és találkozott Hitlerrel, aki elárulta, hogy a Szudétákban élő németek védelmére hivatkozva katonai inváziót tervez.

Nagy-Britanniával szemben Franciaországot nemzetközi szerződés kötelezte, hogy Csehszlovákia mellé álljon akkor, ha az országot megtámadják. A kölcsönös segítségnyújtási egyezményhez harmadik félként a Szovjetunió is csatlakozott. A britek ezzel szemben Csehszlovákia és Németország megegyezésének lehetőségét szorgalmazták.

Olaj volt a tűzre, hogy májusban a cseh határőrök lelőttek két szudétanémetet, akik át akartak szökni a határon. A hírre Szudétaföldön újabb tiltakozó hullám söpört végig, Németország és Csehszlovákia pedig felvonultatta a hadseregét a két országot elválasztó határ mentén.

A brit külügyminiszter, lord Halifax az események hírére levélben figyelmeztette Németországot, hogy ha Franciaország a védelmi szerződés értelmében Csehszlovákia oldalán beavatkozik a válságba, akkor Nagy-Britannia Franciaország mellé áll. Hitler pedig mintegy válaszképpen a birodalmi pártnapok nürnbergi nagygyűlésén tízezrek előtt elmondott beszédében kijelentette: „a szudétanémetek állapota leírhatatlan. Meg akarják őket semmisíteni. Elnyomják őket, elviselhetetlen módon, botrányosan kezelik őket. Véget kell vetni a jogfosztásuknak! … Kijelentettem, hogy a birodalom nem tűri el a három és fél millió német további elnyomását, és arra kérem a külföldi államférfiakat, győződjenek meg arról, hogy ez nem puszta szóforma”.

Az események ezt követően felpörögtek.

Chamberlain háromszor is találkozott Hitlerrel. Szeptember 15-én a Führer Sasfészkében, Berchtesgadenben, 22-én pedig Bad Godesbergben. Ismét találkoztak 23-án késő este, s a tárgyalások egészen a kora reggeli órákig tartottak. Hitler ekkor már nyíltan az egész Szudéta-vidék annektálását követelte, Chamberlain pedig ragaszkodott a népszavazáshoz. A találkozó után, de már otthon, nyilatkozott a londoni rádiónak és ezt mondta: „Milyen szörnyű, hogy itt árkokat ásunk és gázálarcot próbálgatunk, mert egy távoli országban veszekedés folyik olyan emberek között, akikről semmit sem tudunk. Lehetetlen, hogy egy elvileg már eldőlt veszekedés háború tárgya legyen”.

Chamberlain az európai béke megőrzése érdekében szeptember 28-án felszólította Hitlert, hogy ismét hívja meg Németországba.

A müncheni egyezmény aláírói, balról jobbra: Neville Chamberlain brit és Édouard Daladier francia miniszterelnök, valamint Mussolini olasz és Adolf Hitler német vezető (Wikipédia)

Ilyen előzmények után gyűlt össze Hitler hívására szeptember 29-én Európa négy vezető államfője, vagyis Neville Chamberlain brit és Édouard Daladier francia miniszterelnök, valamint Mussolini olasz és Adolf Hitler német vezető, s hosszas tárgyalás után megállapodtak arról, hogy a kontinentális béke megőrzése érdekében Csehszlovákia rovására elégítik ki a német igényeket. Hitler cserébe megígérte, hogy több területi követelést már nem fog előhozni, Neville Chamberlain pedig hazaérkezése után a repülőtéren őt fogadó újságírók előtt büszkén lobogtatta a müncheni szerződés szövegét, amelyet a béke zálogának nevezett.

 

(Wikipédia)

A paktum melléklete amúgy magyar vonatkozású passzust is tartalmazott, ugyanis a négy nagy arra kötelezte Csehszlovákiát, hogy Magyarországgal és Lengyelországgal is tekintse át a területi vitáit, s ha ez nem vezet eredményre, akkor a felek az igényeiket terjesszék fel a négy nagy döntőbírósága elé.

Lengyelország a területi vitát úgy oldotta meg, hogy katonáival lazán bevonult a Párizsban kettévágott Tessény (ma Český Těšín) cseheknek ítélt, de lengyelek által lakott felébe. A magyar igényeket azonban az amúgy magyarul folyékonyan beszélő Jozef Tiso (született: Tisza József) elutasította, a két ország közötti területi vita tehát a döntőbírák elé került.

Párkány, 1938. november 6. Bevonul a magyar hadsereg Párkányba a Felvidék visszacsatolásakor (Fotó: MTI/Hadtörténeti Intézet)

Franciaország és Anglia ekkor közölte, hogy számukra ez az ügy már érdektelen, így aztán a döntés Bécsben 1938. november 2-án Hitler és Mussolini személyes alkujával született meg. Így tért vissza a Felvidék déli sávja: újra a miénk lett Kassa, Rozsnyó, Ungvár, Munkács, Beregszász, Rimaszombat, Érsekújvár, Komárom, Léva, Losonc és Fülek városa. Honvédségünk november 5-e és 10-e között a lakosság kitörő örömujjongása közepette vonult be a hazatért területre.

Ajánljuk még