logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Akinek Beethoven sem tudott nemet mondani

Kétszázötven éve, 1772. augusztus 15-én született Regensburgban Johann Nepomuk Mälzel német feltaláló, mérnök, akinek a nevét a metronóm tette ismertté. A pontos tempómegjelölést lehetővé tevő eszközt az elsők között alkalmazhatta barátja, Ludwig van Beethoven.

Mälzel apja orgonaépítő mester volt, így a szülői házban kiváló zenei oktatásban részesült. A rendkívül tehetséges, de kalandor természetű fiatalember, akit a mérnöki alkotókedv és a meggazdagodás vágya egyaránt fűtött, húszéves korában Bécsbe költözött.

Ezt a korszakot, a 18–19. század fordulóját gyakran emlegetik a mechanika koraként, nem csoda, ha Mälzel a császárvárosban megtalálta számítását. Néhány évnyi kísérletezés után bonyolult zenei szerkezeteket konstruált és adott el.

Műveinek számos csodálója akadt, zenélő szerkezeteiért, például a trombitásért,

amely úgy járt-kelt és trombitált, mint egy hús-vér ember, tekintélyes összegek ütötték a markát.

1804-ben egy fújtatóval hajtott, forgó hengerekkel irányított zeneautomatát készített: a katonazenekarban használt hangszerek nagy részének megszólaltatására képes „panharmonicon” technikai megoldásaiban sokban hasonlított a sakkautomatájáról elhíresült Kempelen Farkas 1770 körül szerkesztett beszélőgépéhez.

(Fotó: Wikipedia.org)

Mälzel találmánya azután lett igazán ismert, hogy

Beethoven – akinek Mälzel egy sorozat fültrombitát készített, hogy enyhítse süketségét – a feltaláló hosszas nógatására beadta derekát és egy művet komponált az automata számára.

Az angol Wellington herceg 1813-ban az ibériai hadszíntéren Vitoriánál aratott győzelmét megörökítő Csataszimfónia (op. 91) azonban akkora zenekart igényelt volna, hogy Mälzel nem tudott elég nagy gépet építeni.

Beethoven ezért zenekarra hangszerelte át művét, és egy első részt is adott hozzá, címét pedig Wellington győzelmére változtatta.

A Beethoven vezényletével lezajlott bemutatón (ekkor volt egyébként a 7. szimfónia premierje is) Mälzel automatáin kívül száztagú igazi zenekar is szerepelt. A mű, amelyben a panharmonicon ágyúlövéseket is imitált, szó szerint hangos sikert aratott, egy rosszmájú kritikus azt írta: a cél az lehetett, hogy a közönség is olyan süketen távozzon, mint a zeneszerző.

A komponista és a konstruktőr azonban csúnyán összeveszett a tulajdonjogon és a bevételeken,

Mälzel a zeneautomatát később Párizsban 120 ezer frankért eladta.

Mälzel nevét az 1816-ban szabadalmazott metronóm kapcsán emlegetik, jóllehet az ötlet nem volt eredeti, Dietrich Nikolaus Winke találmányát fejlesztette tovább.

A Metronom Mälzelt (M. M.) függőleges, alul rögzített, eltolható súllyal ellátott inga működteti, amelyet egy skála szerint percenként 40-208 közötti ütésszámra lehet beállítani. A találmány rendkívül sikeresnek és időállónak bizonyult, a tempót ma is M. M.-ben kifejezett számokkal adják meg a zenészeknek.

Mälzel 1805-ben megszerezte Kempelen Farkas legendás sakkautomatáját, a Törököt, s Párizsban busás haszonnal eladta. A gépezettel később Bonaparte Napóleon és Benjamin Franklin is összemérte sakktudását.

Mälzel 1817-ben visszavásárolta a gépet és egész vállalkozást alapított rá,

majd átkelt az óceánon, New Yorkban nagy feltűnést keltett zenélő szerkezeteivel és a sakkozó Törökkel.

Nap mint nap róla és szépen kivitelezett, ötletes találmányairól cikkeztek az amerikai lapok. Előadásait többnyire a sakkgéppel nyitotta meg: a közönség vállalkozó szellemű tagjai kiállhattak a turbános alak ellen, de sorra vesztették el a partikat.

A sakkjátszmák után trombitásával, mechanikus énekes madaraival és beszélő babáival nyűgözte le közönségét. Műsora végére tartogatta a moszkvai tűzvész nevet viselő szerkezetet: a város kicsinyített, mozgó és működő panorámaképét, amelyet a produkció végén lángok mardostak.

Sokáig utazgatott Észak-Amerikában és mindenhol zajos sikert aratott, még a Karib-szigetekre is eljutott. Halála körülményeiről biztosat nem tudni.

Állítólag egy hajón halt meg a venezuelai La Guaria kikötőjében, mert a kelleténél jobban felöntött a garatra,

más források szerint egy kétárbocos vitorláson utazott Havannából Philadelphiába, amikor a hajóval és fura szerkezeteivel együtt elnyelte a hullámsír 1838. július 21-én.

Egy 2021-ben közzétett tanulmány szerint spanyol kutatók valószínűleg megfejtették Beethoven „túl gyors” zenedarabjainak titkát. Következtetésük szerint a zeneszerző rosszul – a műszer mutatójának súlyánál, nem pedig a mutató felett – olvashatta le az általa különösebben nem kedvelt metronómot, s így gyorsabb ütemeket adott meg, mint az szándékában állt.

Rita Steblin kanadai zenetudós 2012-ben közzétett kutatása szerint Beethoven 1810-ben a Mälzel házában lakó, akkor 14 éves regensburgi csodagyerek Elise Barensfeld számára írhatta egyik leghíresebb művét, a Für Elise című zongoradarabot.

A zenetörténet egyik rejtélye azonban máig nem oldódott meg, nem tudni, hogy a titokzatos Elise valóban Barensfeld-e, avagy Therese Malfatti, esetleg Elisabeth Röckel szopránénekesnő, ahogy korábban feltételezték.

Ajánljuk még