logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Közel 4500 éves naptemplom romjaira bukkantak

| Szerző: hirado.hu
A komplexumot rituális céllal lerombolták, helyén pedig egy új épületet emeltek fel.

Egy 4500 éves, Ré napisten tiszteletére szentelt templomra bukkantak a Kairó közelében fekvő Abu-Gorábnál – számol be a Live Science. A komplexum az ötödik dinasztia (időszámítás előtt 2465-2323) idején épült. Massimiliano Nuzzolo, a Lengyel Tudományos Akadémia munkatársa és a feltárás társigazgatója szerint a korszakban érte el csúcsát a napkultusz egy új épülettípus, a naptemplom megjelenésével.

A napkultusz meghatározó volt az ókori Egyiptomban. Ré alakja később egybeolvadt Ámonéval, a thébai főistenével. Ámon-Ré egy időben az ország legfontosabb istene volt, és egészen 1500 évvel ezelőttig, az egyiptomi politeizmus végéig tisztelték – írja a National Geographic. 

Az új naptemplomot sártéglákból emelték, és legalább 60-szor 20 méteres volt. A komplexumhoz egy L alakú bejárati folyosó, egy udvar, raktárak és egyéb, feltételezhetően kultikus célokra használt termek tartoztak. A falakat fehér-fekete vakolat borította, de kék és vörös festék nyomait is kimutatták. A részben mészkőből álló bejárati folyosónál két oszlop állt.

Az épületet rituálisan rombolták le talán még befejezése előtt, hogy Niuszerré fáraó (időszámítás előtt 2420-2389) idején egy új, kőből álló naptemplomot alakítsanak ki a helyszínen. Az építkezéskor a korábbi komplexum egyes elemeit is felhasználták.

A kutatók két leletegyüttest is feltártak, az egyik több tucat agyagkorsót tartalmazott. A tárgyakon lévő pecsétek közül a legkorábbi Sepszeszkarétől származik, aki Niuszerré előtt uralkodott. Azt nem tudni, hogy a téglatemplomot melyik fáraó kezdte el felépíteni.

Ajánljuk még