Gulyás István műsorvezető vendégei Fülöp Mihály diplomáciatörténész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára, Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, a Károli Gáspár Református Egyetem kutatóprofesszora és Szarka László, a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársa voltak.
Rólunk, de nélkülünk döntöttek – Párizsban is
A 75. évfordulóval kapcsolatosan jelent meg a Második Trianon? című tanulmánykötet. A műsorban elhangzott, hogy a két háború lezárása, 1918 és 1945 között igen lényeges különbség van, 1945-ben egy porig rombolt Európa újraosztása zajlott le. A magyar közgondolkodásban a párizsi békeszerződés második Trianonként szerepel, egyrészt, mivel a területi rendezés nagyjából hasonlóan történt, másrészt pedig, a győztes hatalmak rólunk, de nélkülünk döntöttek, ismételten büntető jelleggel.
Szakály Sándor kiemelte, hogy Magyarország egyik háborúból sem jött ki jól, mindkét alkalommal a vesztes oldalon álltunk. A trianoni béke következményeként területi vitáink voltak a szomszédos országokkal, amelyek közül egy ország szintén a vesztes oldalon állt, Románia, azonban ők, ahogy általában, időben „váltottak”. Ettől függetlenül néhányan reménykedtek emiatt,
a kutatóprofesszor megjegyezte azt is, hogy a Romániához csatolt 102 ezer négyzetkilométer nagyobb, mint a Trianon utáni Magyarország.
A vitában a történészek egyértelműsítették, hogy a második világháború utáni időszak viszonyait Teherán, Jalta, Potsdam határozta meg. Fülöp Mihály úgy fogalmazott, Franciaország, Anglia, az Egyesült Államok, illetve a Szovjetunió nem akarta visszaállítani a határrevíziók utáni állapotokat. A szovjet álláspont a magyar hadüzenet után megváltozott, megmerevedett, bár korábban felmerült, hogy Sztálin elismerhette volna az Észak-Erdélyre vonatkozó bécsi döntést, a háborúba való belépésünk után azonban ez illúzióvá vált.
Békeillúziók – a szovjet birodalmi érdekek dominanciájával szemben
Cseh Gergő Bendegúz megjegyezte, hogy a párizsi delegáció tagja, Kertész István is a Békeillúziók címet adta visszaemlékezéseinek. Bár voltak apró jelek, bizonyos nagyhatalmak bizonyos időszakokban kecsegtették a magyar felet, de hamar egyértelművé vált, hogy alapvetően a szovjet birodalmi érdekek domináltak.
Szarka László hangsúlyozta, hogy Kállay miniszterelnök 1943-ban a fegyverszüneti különtárgyalások esetében ugyanúgy, mint Teleki és Bethlen, ő is pontosan tudta, milyen kényszerhelyzetbe került Magyarország. Egyértelművé vált, hogy a világháborút nem lehet megnyerni, a politika a revízió csapdájába került. 1944-ben, amikor Horthy Miklós kormányzó Faragó Gábort Moszkvába küldi, szintén teljesen egyértelmű, hogy a Szovjetunió elutasítja a bécsi döntéseket.
Hozzátette, Benes már 1943-ban megköti a csehszlovák-szovjet szerződést, ami meghatározta a térség jövőjét, ebben a szituációban az is nagyon fontos, hogy Benes ezt emigrációban éri el. Szarka László szerint egy hasonló megállapodást csak egy emigrációs magyar kormány érhetett volna el, egy regnáló legitim kabinet semmiképpen.
Fülöp Mihály úgy fogalmazott, hogy már Teheránban Sztálinnak adták Európa keleti felét.
A szovjet diktátor már 1941. decemberben jelezte a brit külügyminiszternek, hogy tulajdonképpen a cári orosz birodalom határait kívánja helyreállítani. Közvetlen térségünkben Churchill 50 százalékos befolyást szeretett volna biztosítani, ami aztán 80, végül 100 százalék lett a szovjet javára, választási lehetőség nem volt.
Cseh Gergő Bendegúz hozzátette, hogy Sztálin a maga módján betartotta a megállapodásokat, példaként hozta Görögországot és Olaszországot, egyik helyen sem avatkozott be, elfogadta a nyugati érdekszférához való tartozásukat. Nem avatkozott be a görög kommunista puccs leverésekor sem, bár nem bánta volna, ha nyer a baloldal, de érdemi lépéseket nem tett. Ebben az időszakban Churchill az egyedüli, aki átérezte annak a súlyát, mit jelent, ha a kelet-közép-európai térség Moszkva szatellitterületévé válik.
A „nemzetlenítés” sztálini programja
Fülöp Mihály kiemelte, hogy Sztálin el akarta „nemzetleníteni” a szlovákiai magyarokat, Benes sokat akart, területszerzést és kitelepítést egyszerre, németek és magyarok teljes kitelepítésével, teljes jogfosztással, reszlovakizációval. A diplomáciatörténész hozzátette, Sztálin minden egyes lépést „mikromenedzselt”, minden jóváhagyott döntés mögött ő állt, így a felvidéki magyarokat például nyugodtan ki lehet telepíteni.
Szakály Sándor elmondta, Churchillnek hiába voltak próbálkozásai, a „pax szovjetica” egyértelművé vált, a Vörös Hadsereg óriási potenciállal volt jelen a térségben. A történeti levéltár főigazgatója hozzátette, Sztálin világossá tette, hogy mindenki addig terjeszti ki a társadalmi rendszerét, ameddig a hadserege eljut. Ezt annak a célnak a szolgálatába állította, hogy biztonsági zónát hozzon létre Németország irányába, Közép- és Kelet-Európában legyen egy sáv, amelyik a Szovjetuniót védi. Legszorosabb övezet Baltikum, Besszarábia, amely területeket meg is szállta, valamint egy csatlós övezet kialakítása Csehszlovákiával, Lengyelországgal, Jugoszláviával.
Magyarország esetében az 1945 és 1948 közötti időszak arról az illúzióról szólt, hogy talán egy, Ausztriához hasonló semleges státuszba kerülhet.
Szakály Sándor hangsúlyozta, Magyarország megszállt terület volt, egy korábbi ellenséges ország, ahol Vorosilov tábornagy, mint a Szövetséges Ellenőrző Bizottság képviselője gyakorlatilag teljhatalommal bírt. Ha például úgy döntött volna, hogy Magyarország maradjon királyság, akkor úgy lett volna, mint ahogyan például a román királyt is megtűrték. Mindezek fényében Magyarország önállóságának diplomáciai lehetősége illúzió volt, bár tény, hogy amerikai szakértői szinten voltak más elképzelések is, például, hogy lehetne egy kicsit igazítani a területi kérdésekben, de ezeket lesöpörték az asztalról.
Szarka László hozzátette, voltak brit föderációs elképzelések is, azonban a megosztott Közép-Európában nem volt belső közép-európai gondolat, abban a nemzetek ellenérdekeltek voltak. Fülöp Mihály szerint 1946 decemberében, 1947 januárban volt esély a szovjet csapatok visszavonására, azonban ez az időszak már a hidegháború kezdete, amikor a korábbi szövetségesek egyre inkább egymás ellen fordultak, erre példa Churchill 1946-os fultoni beszéde.
Szakály Sándor megjegyezte, volt arra példa, hogy a szovjet érdekszférában lévő országok közül egyben nem állomásoztak szovjet csapatok, ez pedig Csehszlovákia. De, amint elhangzott,
Benes köztársasága messzemenőkig kiszolgálta a szovjetet, többmilliós tömegbázisú kommunista párttal – ez Magyarországon nem így volt.
A kutatóprofesszor kiemelte, hogy Magyarország totális háborús vereséget szenvedett, örültünk, hogy megmaradtunk, a térségben gyakorlatilag a legkiszolgáltatottabb helyzetben voltunk. De, azt is látni kell, hogy Sztálin a szövetségesei közötti szembenállásában is gondolkodott, példa erre az Erdély miatt hűvös román–magyar viszony.
Ebben a helyzetben a demokratikus választások esélye nulla, a választások manipuláltak, a végső döntést pedig Vorosilov tábornagy hozza. Az 1945. november 4-i volt a legdemokratikusabb választás, azonban ekkor is Vorosilov mondta meg, ki kap helyet a kormányban, ki lesz a belügyminiszter.
A finnek megpróbáltak jól egyensúlyozni
A történeti levéltár főigazgatója Finnországot hozta fel példaként, hogy bár a szovjetek nem szállták meg, mégis hasonló folyamatok zajlottak, megszerezték a belügyet, és beleszóltak, hogy például a háborús bűnösökkel szemben milyen ítéleteket hozzanak. Hasonló eszközöket alkalmaztak, azzal a különbséggel, hogy közvetlenül nem állt mögöttük a Vörös Hadsereg, de egy példa, hogy a finn tankönyveket hosszú ideig Moszkvában engedélyezték, és a finnek nem vettek részt a Marshall-tervben sem.
Fülöp Mihály felvetette, hogy egy ideig a Szovjetunió tolerálta a koalíciós kormányokat, de ez átmeneti időszak volt, körülbelül 1947 tavaszáig tartott, amíg Sztálin reményeket táplált a német békeszerződéssel kapcsolatban az angolok és amerikaiak felé. Szakály Sándor hozzátette, sem az 57 százalékos kisgazdapártot, sem a polgári jellegű szociáldemokratákat nem lehet kommunistának nevezni, azonban amint eljött az idő, azonnal kilökték őket a hatalomból. Fülöp Mihály felvetette, hogy két magyar kormány is, a debreceni 1944 decemberében, valamint 1956. november 4-én Kádár János egyszemélyes kormánya is Moszkvában alakul meg.
Szarka László azt hangsúlyozta, hogy nem akármekkora súlyú térségről beszélünk, ezt leginkább a britek ismerték fel, akik egy balkáni, egy bajor-osztrák-magyar, illetve egy cseh-szlovák-lengyel konföderációban gondolkodtak, ezeket azonban Sztálin megakadályozta. Szakály Sándor mindezt azzal egészítette ki, hogy
a feldarabolt, soknemzetiségű Osztrák–Magyar Monarchia helyén, sok kisebb, de ugyanúgy soknemzetiségű államot hoztak létre, két kivétel van csak, Ausztria és Magyarország.
Fülöp Mihály a vitaindító kötettel kapcsolatban kiemelte, hogy az a diplomáciai hallgatók számára készülő kötet, azért készült, hogy tanuljanak a múltból.
Cseh Gergő Bendegúz a finn példával folytatta, megjegyezve, hogy Magyarország számára a háborús szerepvállalás miatt nagyon kevés diplomáciai eszköz maradt. Mert, például a finnek ugyan csatlakoztak a Szovjetunió elleni háborúhoz, a téli háború folytatásaként, Mannerheim azonban a finn határon megállt – ami sokat számított, Sztálin nem felejtette el.
Közép-Európában lehetetlen a finn példát átemelni a gyakorlatba
A történészek ezzel kapcsolatban egyetértettek abban, hogy a két ország geopolitikai helyzete nem összehasonlítható, mert Magyarország Európa közepén teljesen más közegben mozog. Illúzió például a kiugrás esetében azt feltételezni, hogy a Vörös Hadsereg északról és délről megkerül minket, mert például a finnekhez sem mentek be. Szakály Sándor kiemelte, Európa közepén nem lehetett semlegesnek maradni, nem lehetett egyedül maradni.
Magyarországra 300 millió dollár jóvátételi kötelezettséget szabtak ki, Németország esetében ez 20 milliárd dollár volt. Fülöp Mihály elmondta, az összeget a szovjetek szabták ki, 1947 és 1954 között ez rendkívüli teher volt, a háborúban lerombolt ország ezért is jutott a hiperinfláció korába. Cseh Gergő Bendegúz megemlítette, hogy ezenfelül el kellett látni a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot, el kellett látni egymillió katonát, mindez a GDP 30 százalékát is elérte a jóvátétellel együtt. Az a mondás járta, hogy még a virágcsokrokat is kifizettették velünk. 200 millió dollárt kellett fizetni a Szovjetuniónak, 70 milliót Jugoszláviának, 30 milliót Csehszlovákiának.
Fülöp Mihály kiemelte:
amíg Magyarországot jóvátétellel sújtották, addig Nyugat-Európa 1948-tól megkapta a Marshall-segélyt, és ezek az országok elindultak a prosperitás útján, a szovjet övezetbe sorolt országok viszont lesüllyedtek.