A Kína középső részén található Senhszi tartomány az ország egyik kulturális bölcsője. Belső-Mongóliával határos északi része sivatagos terület, ettől délre löszfennsíkok terülnek el, délen a kelet–nyugati irányba húzódó Csinling-hegység határolja, és átfolyik rajta a Sárga-folyó, a világ hetedik, Kína második legnagyobb folyója.

A tartomány székhelyén, Hszianban a történelem folyamán számos kínai dinasztiának állt a fővárosa. A Tang-dinasztia idején épült 11 kilométeres városfal és a 700-as évek elején épült 64 méteres Nagy Vadlúd és Kis Vadlúd pagoda a mai napig turisták tömegeit vonzza.

Nem messze innen fedezték fel Csin Si Huang-ti, Kína első császárának világhírű agyaghadseregét 1974-ben.

Csangan központi szerepet játszott a kereskedelemben is, lévén a híres Selyemút egyik végállomása. A virágzó tartományban rengeteg ember élt.

Kína a földrengések szempontjából az egyik legveszélyeztetettebb

Kína az indiai és a pacifikus kőzetlemezek találkozása miatt a földrengések szempontjából a bolygó egyik legveszélyeztetettebb területe. A kínai filozófusok

azzal magyarázták az újra és újra megismétlődő elemi csapásokat, hogy a földrengéseket a világegyetemet alkotó alapanyag, az éltető energia, vagyis a csi blokkolódása okozza.

Az első földrengés-megfigyelő berendezést, amelyről leírás maradt fenn, egy Csang Heng nevű kínai tudós készítette 132-ben, ez a készülék állítólag képes volt távoli, nem érezhető rengések jelzésére, de működési elvéről nem maradt fenn adat.

Az emberiség történetének eddigi legpusztítóbb földrengése 1566. január 23-án, késő este történt Senhsziben. A korabeli feljegyzések és geológiai kutatások alapján a tudósok a történteket modellezve arra a megállapításra jutottak, hogy a rengés a Richter-skálán körülbelül 8–8,3-as erősségű lehetett.

Ennél nagyobbat már jegyeztek fel (az 1960-as chilei földrengés 9,5-ös erősségű volt), de pusztítóbbat soha.

Ereje a Mercalli-skálán, amely a földrengéseket inkább szubjektív módon, az általuk okozott pusztítással méri, 11-es fokozatú, azaz katasztrofális lehetett; ennél a fokozatnál csak egy erősebb van, de ilyet még sohasem észleltek.

Több méter mélységben süllyedt meg a talaj

A rengés epicentruma a fővárostól alig száz kilométernyire lehetett, a talajban komoly sérülések keletkeztek, a talajsüllyedések, földcsuszamlások tovább növelték az áldozatok számát. A fővárosban 3 méter mélységben süllyedt meg a talaj, több helyen víz tört fel, csatornák keletkeztek.

A földrengést, amelyet több utórengés követett, ezer kilométeres körzetben is érezni lehetett, és egész városok váltak a földdel egyenlővé.

A katasztrófa csaknem 830 ezer ember életét követelte, ez a szám becslések szerint a lakosság hatvan százalékát tette ki.

A kezdetleges technikával emelt épületek kártyavárként omlottak össze, ráadásul a lakosság zöme löszbe vájt barlangokban lakott, és ezek az első földlökésre beomlottak. „A nagy kínai földrengés” a mai napig a legtöbb áldozatot követelő földrengésnek számít, az 1976-os, szintén kínai, tangsani földrengés mintegy 450 ezer, a 2004-es indiai-óceáni földrengés és szökőár 280 ezer életet követelt.

Kínában tanultak a szörnyű szerencsétlenségből, régészeti feltárások szerint a földrengés után megszaporodtak a puhább és rugalmasabb szerkezetű, a földrengésnek jobban ellenálló anyagokból – bambusz, fa – épített házak.