logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hetvenhét éve hallgattak el Pesten a fegyverek

| Szerző: Jezsó Ákos
A magyar főváros pesti oldalán 77 évvel ezelőtt, 1945. január 18-án hallgattak el a fegyverek. Budán még tartott az ostrom, a Duna királynőjeként emlegetett Budapestre február 13-án köszöntött be a béke. A harcok elültével egy romba dőlt város, felrobbantott hidak, szétlőtt házak fogadták lakóit.  

Sztálingrádot és Leningrádot leszámítva a második világháború leghosszabb ideig tartó ostroma Budapestet pusztította. A magyar főváros pesti oldalán 77 évvel ezelőtt, 1945. január 18-án hallgattak el a fegyverek.

Pedig az ostromot akár el is kerülhettük volna. A nyilas vezetés 1944. november elején megkezdte ugyan a kormányszervek kitelepítését a nyugat-magyarországi úgynevezett gyepűszállásokra, Szálasi Ferenc nemzetvezető azonban ekkor még azt mondta: „Budapest tartását csak abból a szempontból tartanám szükségesnek, ha erről a területről offenzív hadműveletek fognak kiindulni.”

Budapest, 1945. január: Utcai harcok a főváros ostromának idején (Fotó: MTI / APN)

A nyílt várossá nyilvánítást a katolikus és a református egyház vezetői is szorgalmazták.

A front közeledtével először a Magyar Királyság keleti határain létesítettek védelmi vonalat. A Kárpátok hegygerincén több száz kilométer hosszúságban végigfutó Árpád-vonal jól vizsgázott, hosszabb ideig kibírta a Vörös Hadsereg támadását. A front mégis tovább lendült, de ehhez az 1944. augusztus 23-i román átállás is kellett. Az ország belsejében három további védvonal is létesült: az Északi-középhegység déli lábánál a Karola-vonal, a Velencei-tótól a Balaton érintésével a Dráváig húzódó Margit-vonal, e kettő között pedig a Budapest védelmét szolgáló Attila-vonal. Ez utóbbi mindjárt három, egymás mögötti vonal volt, s patkó alakban a Dunától a Dunáig terjedő ívvel körbe ölelte Pestet. Az Attila-vonal legkülső öve Alsógödnél vált el a Dunától, majd Csomád, Veresegyház, Isaszeg, Maglód, Vecsés és Gyál érintésével Dunaharasztinál jutott ki ahhoz újra. A középső védőöv Dunakeszi, Mogyoród, Kerepes, Pécel, Ferihegy, Pestszentimre, Soroksár térségében húzódott. A belsőt Újpest, Kőbánya és Kispest peremén építették ki. A pesti oldal védelmi rendszerét 1944 nyarán a hadiakadémia vezérkari vizsgára készülő századosai tervezték meg. A munkálatok szeptember 11-én kezdődtek, amit Freissner német vezérezredes szeptember 22-i rendelete is segített. A vonalak páncélvédelmi árkokból, gyalogsági árokrendszerekből, megerősített tüzérségi és légvédelmi állásokból, valamint aknamezőkből és drótakadályokból álltak.

Ennek érdekében Serédi Jusztinián hercegprímás és Ravasz László református püspök 1944. október 30-án közös levelet írt Szálasinak. Két héttel később pedig Mindszenty József veszprémi, báró Apor Vilmos győri, Shvoy Lajos székesfehérvári püspök és Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát szólította fel a nyilas kormányt, hogy ne csak Budapestet, de a Dunántúlt is harc nélkül adja fel. A német hadvezetés azonban másként döntött, és ez megpecsételte a főváros sorsát.

Edmund Veesenmayer német nagykövet ezt mondta: „nem törődünk vele, ha Budapest tízszer is elpusztul, ha ezzel Bécset védeni tudjuk.” A kocka tehát el volt vetve.

Pedig Sztálin eleinte nem gondolt ostromra. A kiugrási kísérlet kudarcáig semmi esetre sem. Október 24-én döntött úgy, hogy Budapestet erővel veszi be.

Malinovszkij marsallnak október 28-án adta ki a támadási parancsot, a győzelem dátumát pedig úgy határozta meg, hogy november 7-én már díszszemlét lehessen tartani a magyar fővárosban. Így vette kezdetét a 108 napos ostrom, amely a szovjet haderő magyarországi veszteségének felét okozta.

A Vörös Hadsereg Sztálin parancsának megfelelően Kecskemét irányából 1944. október 29-én lendült támadásba, mégpedig egy meglehetősen széles, 95 kilométeres arcvonalon. A 23. magyar tartalékhadosztály nem bírta a nyomást, a támadó ékek aznap estig 8–10 kilométeres mélységben hatoltak be a védelembe. Az Alpár–Kiskunfélegyháza közötti áttörés megállítása érdekében hiába vetette be a honvédség a 2., másnap hajnalban pedig a 4. gépesített hadtestet, a magyar királyi 3. honvéd hadsereg arcvonala gyakorlatilag összeomlott. November 2-án a szovjet csapatok Monor térségében elérték az Attila-vonal külső védőövét. A jól megerősített magyar és német állások azonban megállították a támadást.

Sztálin eredeti elképzelése, hogy Budapestet a Kecskemét irányából végrehajtott frontális támadással, úgymond „menetből” foglalja el, kudarcot vallott.

November 4-én új parancsot adott. Eszerint a magyar fővárost északról és délről be kell keríteni, majd a katlanba rekedt védőket a minden irányból megindított támadással kell legyőzni. Sztálin a seregeit az új elképzelésnek megfelelően átrendezte.

Gigászi haderőt, két hadseregcsoportot, a 2. és 3. Ukrán Frontot is hadba vetett, amit az 1. román hadsereg egészített ki.

Ez utóbbi 7. hadteste a Pécel és Isaszeg közötti területet szállta meg. Az Attila-vonalon a harcok a november eleji támadást követően sosem szüneteltek, de erről a területről a védők szívós ellenállása miatt hadműveleti mélységű offenzíva december végéig nem érte Budapestet. Malinovszkij marsall november 18-án parancsba adta, hogy Pestet egészen a Duna vonaláig legkésőbb november 23-áig el kell foglalni.

Másodszor is csalatkoznia kellett. Az Attila-vonal erejét mutatja, hogy Pestet csak 1945. január 18-án tudták a Vörös Hadsereg katonái elfoglalni. Buda egy hónappal később esett el, a harcok ott február 13-áig elhúzódtak.

Amúgy a fővárosi lakosságot meglepetésként érte a bekerítés. November eleje óta megszokta a közeli ágyúzást. Paradox módon még örült is a front közelségének, mivel az angolszász stratégiai légierő a szovjet csapatok közelsége miatt abbahagyta a főváros bombázását.

A lakosság kitelepítéséről december folyamán már egyre kevesebb szó esett. Eleinte a nyilas vezetés még tervezgette, de szállítókapacitás hiányában egyre csak halasztották. Végül elálltak tőle. Ne feledjük:

több, mint egymillió civilről van szó, s ezt a számot a menekültek is és a budapesti kórházakba szállított sebesült katonák csak mégtovább növelték.

December 24-én délelőtt, amikor a főváros körüli ostromgyűrű már majdnem bezárult, a budapestiek még a karácsonyi bevásárlásaikat intézték. A város élte az életét. A nagykörúti kávéházak, vagy a boltok emberekkel teltek meg.

A fővárosiak az óvóhelyekre csak 1945. január elejétől húzódtak le, mikor az Attila-vonalat a Vörös Hadsereg már áttörte, és a harcok Pest lakóházai között dúltak. Véres csata dúlt: jellemző az ütközet hevességére, hogy a védők az utcai harcok során több, mint kétszáz szovjet páncélost lőttek ki. Minden házért, minden utcáért külön meg kellett küzdeni. És hát Budapesten ezekből nagyon sok van.

Budapest, 1945: Rommá lőtt épületek a főváros ostroma után (Fotó: MTI/ROM)

Ligeti Dávid, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa szerint Budapest balsorsa több szerencsétlen körülmény egybeesésének volt köszönhető. A Nagynémet Birodalom mindenképpen tartani akarta a dunántúli kőolajmezőket, amely addigra lényegében az utolsó effajta nyersanyagforrásuk lett, és elvesztése a német haderő teljes mozgásképtelenségéhez vezethetett.

Bár a magyarországi hadszíntér csak mellékes fontosságú volt a szovjetek számára, hiszen a főcsapás Berlin felé irányult, a történész szerint az ekkor még nem tisztázott ausztriai helyzet miatt Sztálin sürgetőnek tartotta, hogy csapatai a Duna völgyében is minél nyugatabbra érjenek.

Harmadik tényezőként pedig azt említette Ligeti Dávid, hogy a magyar nyilas hatalom is a létéért vagy nemlétért folytatott harc színtereként tekintett a fővárosra. Miután Hitler Festunggá, vagyis erőddé nyilvánította Budapestet, világossá vált, hogy a Duna királynőjére jóval súlyosabb csapás vár, mint a nyílt városnak deklarált Párizsra vagy Rómára.

 

Ajánljuk még