logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Mert a hit Isten ajándéka – 454 évvel ezelőtt született Tordán a vallásbéke

| Szerző: Jezsó Ákos
„Ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, mert a hit Istennek ajándéka.” E szavakkal zárul a 454 évvel ezelőtt, 1568 január 6-a és 13-a között az erdélyi Tordán megtartott országgyűlés legfontosabb törvénye, mely elsőnek kodifikálta a vallási türelem eszméjét. Nyugat-Európában mindeközben javában ténykedett az inkvizíció, a börtönökben pedig hemzsegtek a vallási meggyőződésük miatt eretneknek nyilvánított emberek.

 

Századokon keresztül jeles országgyűlések helyszíne volt Torda városa. Okirattal bizonyíthatóan legalább 127 országgyűlést tartottak e városban. A hagyomány szerint a sort Szent István nyitotta, de a legelső dokumentált diéta Kun László királyunkhoz köthető, aki 1288-ban hívta egybe a rendeket. Királyaink később is gyakorta megjelentek a tordai országgyűléseken.

Károly Róbert vagy Mátyás király is részt vett az erdélyi városban tartott diétákon.

A mohácsi vész és hazánk három részre szakadása után aztán az erdélyi fejedelmek folytatták ezt a hagyományt, de ők már csak rész-országgyűléseket tarthattak, hiszen a diéta joghatósága az amúgy igencsak változó területű Erdélyi Fejedelemség területére korlátozódott. Ebbe a sorba illeszthető az 1568 január 6. és 13. közötti diéta, amelynek előzményeként meg kell említeni, hogy az 1557-es tordai országgyűlésen az Erdélyi Fejedelemség területén a protestantizmust hivatalosan is bevett vallássá nyilvánították.

Mindeközben Európa nyugati tájain az úgynevezett cuius regio, eius religio (akié a föld, azé a vallás) elv alapján a frissen szárba szökő protestantizmus és a katolikus vallás hívei még javában aprították egymást. Ráadásul az inkvizíció is aktívan ténykedett.

Erdélyben azonban más volt a helyzet. A két világbirodalom ütközési zónájába került, de éppen ezért viszonylagos függetlenséggel is rendelkező Erdélyi Fejedelemség a 16. század közepére a Székelyföld bizonyos területeit leszámítva protestánssá vált.

János Zsigmond erdélyi fejedelem

A diétai küldöttek azonban mégsem úgy döntöttek a János Zsigmond nevéhez köthető 1568-as országgyűlésen, hogy az egész fejedelemség területét protestánssá nyilvánítják és üldözni kezdik a katolicizmus híveit, hanem a vallás kérdését bibliai alapokra helyezték és a felekezetek számára törvényben rögzítették a szabad vallásgyakorlat jogát. A világ első vallásbékéjét rögzítő törvény kimondta:

„Midőn helyökön a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint, és az község, ha venni akarja jó, ha nem, penig senki kényszerítéssel ne kényszerítse! Az ű lelke azon meg nem nyugodván; de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő néki tetszik. Ezért penig senki az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, mert a hit Istennek ajándéka.”

Magyarországon az inkvizíció a 15. század végéig működött, hiszen a papságnak a mohácsi csatavesztés után más dolga volt, mintsem az eretnekeket üldözze. Boszorkányperek azonban tovább folytak, egészen a 18. századig, csakhogy azokat nem egyházi, hanem világi bírók tárgyalták. A fennmaradt dokumentumok szerint alig néhány tucat ilyen ügyet tárgyaltak és Báthori Erzsébetet leszámítva egyetlen főrangú sem került a vádlottak padjára. Nyugat-Európában azonban az inkvizíció sokkal tovább megmaradt. Portugáliában például 1820-ban törölték el, Spanyolországban pedig 1826-ban végezték ki az inkvizíció utolsó halálra ítéltjét.

A törvény értelmében a katolikus, luteránus, református és unitárius felekezet alkotta az akkori négy bevett vallást, amely nemcsak az erdélyi egyházjogi, hanem a politikai és közjogi rendszer része is lett. A fejedelemség alkotmánya 1568 után a magyarok, székelyek és szászok alkotta három nemzet és a négy bevett vallás egyenjogúságának elvein épülve fejlődött tovább.

Kovács Kálmán Árpád, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa szerint a törvény révén az erdélyi mezőváros világtörténelmileg is jegyzett hellyé vált, hiszen itt történt meg a vallás és a lelkiismeret szabadságának a korban legegyetemesebb törvényes becikkelyezése, melynek szabadságfoka évszázados mintát adott.

A történész szerint az unitáriusok nélkül nem született volna meg a tordai vallástörvény.

Ez az irányzat ugyanis Isten oszthatatlanságát (Unus Deus – Egy az Isten) hangsúlyozta. Ezt a nézetet az olasz Giorgio Biandrata udvari orvos és műkedvelő teológus hozta Erdélybe 1563-ban. Hamarosan megnyerte magának a reformátusok püspökét és magát az uralkodót, János Zsigmond fejedelmet is. Kovács Kálmán Árpád hozzátette: egy forrongó, folyton változó vallási-szellemi életnek vagyunk e korban tanúi, ahol csak annyi volt bizonyos, hogy azon nézeteket, amelyek érzékelhető súlyhoz jutottak a társadalomban, jobb békében hagyni. Az 1568-as törvény kimondta a prédikálás szabadságát és a lelkiismeret kényszermentességét.

A vallásszabadság elve azonban csak az evangéliumot hirdető vallásokra terjedt ki.

Gátat vetett a parasztpróféták vagy laikus igehirdetők tevékenységének, hiszen kizárólag a tanult prédikátorok vonatkozásában mondta ki az igehirdetés szabadságát.

A korabeli vallásszabadságot mostani individualista felfogásunktól eltérően nem egyéni, hanem közösségi jogként értették. A tordai vallástörvény forradalmi jellege azonban az elvi síkon túl a gyakorlat terén is nyilvánvaló. Az erdélyi jogbirtokos közösségek többszintű szervezettségi rendszerén belül ugyanis még a jobbágyságot is vallási önkormányzati jogokhoz juttatta. Ennek megfelelően a jobbágyok földesuruk nélkül, sőt akár annak ellenére is megoldhatták választott vallásuk gyakorlatát – mondta a történész.

Ajánljuk még