Megérte újítani: az újragondolt Superman 130 millió dolláros bevétellel startolt

| Szerző: hirado.hu

Minden előzetes várakozást felülmúlt a legújabb Superman film: az amerikai mozikban már az első hétvégén közel 130 millió dolláros (44,3 milliárd forint) bevétellel számolnak – írja a CNN. Az újragondolt szuperhősfilm sikerét a közönség lelkesedése és a frissebb, optimistább hangvétel hajtja.

A legújabb Superman film száguld az amerikai mozik csúcsára. A Warner Bros. Pictures szuperhősfilmje már pénteken 56,5 millió dolláros (19,2 milliárd forint) bevételt produkált belföldön, amelyhez további 22,5 millió dollár (7,6 milliárd forint) társult a csütörtöki elővetítésekből. Az 1938-ban született képregényhős mozis visszatérése így az első hétvégén közel 130 millió dollárt termelhet csak az Egyesült Államokban.

„A Superman az egyik legnehezebben előre jelezhető film volt” – mondta Shawn Robbins, a Fandango elemzési igazgatója és a Box Office Theory alapítója. Ennek okai közt szerepel a képregényfilmek iránti csökkenő érdeklődés, valamint a DC Studios nehézségei a Marvel sikeréhez képest. Éppen ezért vállalta James Gunn, a DC Studios társigazgatója és a film rendezője, hogy 2023-ban új irányt ad a franchise-nak.

A korai becslések szerint a film nagyjából 90 millió dolláros (30,7 milliárd forint) nyitányra volt esélyes, azonban a pozitív fogadtatás — 82 százalékos értékelés a Rotten Tomatoes oldalán és 95 százalék a Popcornmeteren — jócskán megnövelte a várakozásokat.

Gunn feldolgozása érezhetően eltér a korábbi adaptációktól, például Zack Snyder 2013-as Az acélember (Man of Steel) filmjétől, amely inflációval korrigálva 402,6 millió dolláros (137,4 milliárd forint) bevételt ért el az Egyesült Államokban.

Robbins szerint a 2025-ös Superman sikerét az különbözteti meg a korábbi DC és más képregényfilmektől, hogy „könnyedebb hangvételű” és „optimista szemléletű”.

A PG-13-as besorolás ellenére családok számára is vonzó lehet, nem csak a képregényrajongók körében.

A mostani, optimistább hangvételű Superman film sorsát végül a nézői vélemények dönthetik el. Robbins szerint: „Ez mindig is a várakozások játéka volt — és az is marad.”

Kiemelt kép: Rachel Brosnahan és David Corenswet amerikai színészek a Superman című film bemutatóján Los Angelesben 2025. július 7-én (Fotó: MTI/AP/Invision/Jordan Strauss)

Ajánljuk még