Bozsik József elmondta, volt egy újsághirdetés, hogy bemondó-műsorvezetői tanfolyam indul, és lehet oda jelentkezni, föl is vettek. Nekem ez kétszeresen is jeles ünnep – a Rádió 100. évfordulója, mivel édesapám 1925 decemberében született, tehát egy idős a Rádióval. Tulajdonképpen az, hogy én rádiós lettem, ahhoz ő mintát, példát adott. Nagyon szeretett rádiózni és nagyon sok műsort hallgatott. Ott alakult ki bennem, ott fogalmazódott meg bennem, hogy olyan műsorszámot kellene készíteni, amely örömet szerez az embereknek. Információkat ad át és örömöt szerez. Ez az édesapai hatás. A nagyszülői hatás a kertészet irányába terelt. Nagyapámnak, nagyanyámnak csodálatos kertje és szőlőgyűjteménye volt. A konyhát ellátták mindenfajta zöldséggel, onnan jött a kertészet szeretete. Végül is a kertészet és az újságírás találkozott a kertészeti rovat kötelékében.

Ezek szerint a ’92-es bemondói tanfolyam most a legelső támpontunk. Valóban bemondó akartál lenni?

Rádiós szerettem volna lenni, rádiózni szerettem volna és ez egy jó lehetőség volt. Édesanyámnak köszönhetem, aki felhívta a figyelmemet egy újsághirdetésre. Ennek alapján, jelentkeztem újságírónak, Czakó Gábor iskolájába, 1990 őszén. Azt mondta nekem az első találkozáson, hogy az embernek valamire fel kell tennie az életét, mert különben ingyen megy el és nem mindegy, hogy mire tesszük fel. Korábban, még a kertészeti pályafutásom során. Hiszen tíz évig kertész voltam. Tréfásan beszéltünk róla veled, mikor először találkoztunk a Krónika kötelékében, hogy őszülő szakállú pályakezdő vagyok, mert 10 éves hátránnyal indultam ahhoz képest, mint indulhattam volna. 1993-tól már külsőzhettem. Maliga professzor úrral találkoztam a Kertészeti Egyetemen, ahol öt évig dolgoztam. Kérdeztem tőle, hogy a fiatal nemesítőknek mit ajánlana, mert a nemesítési tanszéken dolgoztam. Azt mondta: „Fiam, olvasd a régi szakirodalmat, nem kell mindennap felfedezni a spanyolviaszt.” Elkezdtem olvasni az 1800-as évekbeli szakirodalmat, és talán ez az egyik, ami megalapozta a mostani tudásomat is. Kertészként összesen tíz évig dolgoztam, a fajtakutatásban és a fajtaminősítésben, és így tudok most a hallgatók kérdéseire válaszolni. Illetve volt egy másik nagy találkozás Gyökössy Endre professzor úrral, aki a Danubius rádióban lélektani tanácsokat adott, mint pszichológus professzor. Egyszer megkértek, hogy készítsek a Vasárnapi Újság számára egy karácsonyi beszélgetést vele, és akkor láttam meg, hogy ő hogyan készül, milyen szeretettel, alázattal válaszol a hallgatóinak, vagy a hozzá fordulóknak a kérdéseire.

Kertészként, kertészmérnökként dolgoztál már akkor a rádiózás előtt, ezt értem. Azt is értem, hogy a Falurádiónál kamatoztattad a tudásod, hiszen a Falurádióhoz kerültél, szinte természetes módon. De azért volt például egy olyan része a pályádnak, ami engem rendkívül meglepett: heavy metal műsorod volt, rockzenészekről készítettél műsort. Ez hogyan fért bele ebbe a kertészeti vonalba?

A Petőfi rádió vezető szerkesztőjével találkoztam a folyosón, és akkoriban életműsorozatok voltak, talán akkor éppen a Colosseum együttes ment. Nekem a kedvenc zenekarom a Deep Purple volt, és kérdeztem, hogy nem lehetne-e egy ilyen műsort készíteni, mire azt válaszolta, hogy dehogynem! Ennyire egyszerű volt. Döbbenetes egyébként, hogy tulajdonképpen a kollégáknak, a rádióstársaknak köszönhetem mindezt, amit elértem. Hiszen hihetetlen sok segítséget kaptam, hogy ide eljuthattam harminc év múltán, akik fölfedezték, kitalálták akár a Bozsik gazdát, mint rovatot. Előtte a Rádióújságban írhattam kis cikkeket, és az keltette fel az érdeklődésüket. Ez a sok-sok segítség, lehetőség, hogy dolgozhattam a Falurádióban, aztán a Napközben műsorában, amikor nemrég elindult a Bozsik gazda podcast, vagy ami még frissebb: a Kossuth rádió Facebook oldalán hetente megjelenik egy egyperces összeállítás kertészeti témákról. Ez mind-mind segítség és az is nagy csoda, hogy az embert elfogadják a hallgatók. Van, akit elfogadnak, van, akit nem. Persze kaptam olyan üzenetet is, hogy „Ha meghallom a maga hangját, akkor kikapcsolom a rádiót.” Van ilyen is persze, de nagyon sokan hozzám fordulnak. Ami megtiszteltetés: a bizalom, hogy fölteszik a kérdést, mint egykor Gyökössy professzor úrnak, hogy hiteles választ kap rá. Ezen dolgozom, hogy olyan választ adjak, ahogy a költő mondta: „Az igazat mondd, ne csak a valódit.”

Ahogyan már említettem, elképesztően népszerű maga a név is, a Bozsik gazda, ahogyan a podcastod is, a műsoraid. A korábbi Napközbenben, most Délelőttben, szerkesztőként láttam, hogy ha te vagy bent a stúdióban, szó szerint felrobbannak a telefonvonalak. Olyan szinten akarnak információt kérni tőled, hogy azt érezzük ilyenkor kollégák, hogy ha valaki, valamit elért ebben a rádiózásban, akkor az a Bozsik gazda… Hogy élted meg például azt, hogy podcast műsoraid is lettek?

Nagyon nagy megtiszteltetésnek gondoltam, mert tényleg a Kossuth rádión rendkívül sok kiváló kollégánk van és bárki kaphatott volna podcastot. Ez egy megtiszteltetés. Ugyanez a segítség, amit az elmúlt harmincévben kaptam, hogy kaptam lehetőségeket és igyekszem velük úgy élni, hogy ez megfelelő legyen. Az ember a Kossuth rádió munkatársa éjjel-nappal, a nap 24 órájában, és amit az előttünk járó kollégák már megadtak, az ember ahhoz felnőjön. És talán itt hadd mondjam akkor, hogy Bozsik Józsefnek, a százszoros válogatottnak unokaöccse vagyok, és Bozsik Péternek, aki rendszeresen szerepel az MTVA műsoraiban, neki harmadik unokatestvére. Pont a Hullámvasút című műsor kapcsán találkoztunk életünkben először, és azzal váltunk el egymástól, hogy édesapja a Bozsik névnek hozott egy nimbuszt, és azt mi ne romboljuk le!

Mindig olyan rendkívül kedves vagy, ez is érdekes. Biztos, hogy neked is vannak problémáid, vannak családi gondjaid, vannak olyan rossz dolgok az életedben, amelyektől lehetne rossz kedved is. De mégis, én soha nem láttalak téged rosszkedvűnek. Rendkívül kedves és barátságos kolléga vagy.

Megtiszteltetés, hogy ezt mondod, de azt hiszem az nagyon fontos, hogy békében és szeretetben éljünk a kollégákkal és az ember ahol tud, segítsen. Mécs László verse jut eszembe, ami jelmondatom: „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld.” Ebben a szellemben szeretnék dolgozni, ameddig dolgozhatok. Akár az autózás révén is látjuk, hogy ahol az autóstársadalom erős, ott a rádiózás is erős lett. A másik pedig a kapcsolódó dolgok, ahogy látom a Kossuth rádió Facebook oldalát vagy a podcastokat, ez egy új világ. De a hang, a szavak ereje, ez a hang megmarad és reggel is az egy nagy dolog, hogy amikor az emberek készülődnek, akkor a háttérrádiózásban mit hallanak. Egy háttér-tévézés az egy másik műfaj. Azt gondolom, hogy a hangnak, a szónak óriási jelentősége van, és óriási jelentősége is lesz. Volt egy időben a rádiónk jelmondata, hogy „A szavak ereje”. Ez tényleg így van. Nem mindegy, hogy kinek, mit mondunk. Szavakkal lehet ölni és lehet életet adni. Nagyon fontos az, hogy az ember olyat mondjon, ami hasznára van a kedves hallgatóinknak, a társadalomnak, az embereknek.

Kiemelt kép forrása: MTVA