Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket az RTL egyik legújabb formátuma, az 5 Arany Gyűrű. A vetélkedő, amelynek műsorvezetője Gundel Takács Gábor volt, már a premierje óta gyenge számokat produkált, így a csatorna a folytatás helyett a levétel mellett döntött – írja a Media1.
Az RTL által nyilvánosságra hozott következő heti műsorrendből derült ki, hogy a vetélkedő már nem kap helyet a képernyőn.
A 21 órás sávban ezentúl A mi kis falunk korábbi epizódjai kerülnek adásba. A csatorna nem próbálkozik azzal sem, hogy későbbi időpontra helyezze át a műsort.
Pedig az RTL még tavaly novemberben nagy lelkesedéssel jelentette be, hogy megszerezték az 5 Golden Rings formátum hazai adaptációs jogait. Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese akkor úgy fogalmazott: „A formátum a világ számos országában bizonyított már.”
A magyar verzió azonban nem tudta felkelteni a nézők érdeklődését. Már az első adásnál komoly elmaradásban volt a konkurenciához képest, és a számok napról napra tovább csökkentek. A csatorna komoly reklámkampánnyal próbálta megtámogatni az indulást – óriásplakátokkal több budapesti helyszínen is találkozhattak a járókelők –, de az erőfeszítések nem hoztak áttörést.
Az 5 Arany Gyűrűt a Scripted Productions készítette az RTL számára, de úgy tűnik, a tudást és vizualitást ötvöző formátum ezúttal nem találta meg a magyar közönség útját.