Egy tündérmese, amely valósággá vált
Carla Fracci 1936-ban született Milánóban, és a második világháború éveit vidéken töltötte. A háborút követően figyeltek fel az akkor tízéves gyermek rendkívüli tehetségére, amely végül a milánói Scala balettakadémiájára vezette. Az ott töltött évek során Fracci folyamatosan bizonyította kivételes adottságát a táncművészethez, fiatalon vált a balett világának egyik legismertebb alakjává veleszületett egyszerű bájával és kecsességével, valamint hihetetlenül alázatos és kitartó munkájával.
Első jelentős szerepét Bellini Az alvajáró című darabjában kapta, amelyet Maria Callas énekelt, Leonard Bernstein vezényelt, és Luchino Visconti rendezett. Ez az előadás meghozta számára a nemzetközi hírnevet, és ettől kezdve a világ legnagyobb színpadain szerepelt, a többi között a londoni Royal Ballet, a Stuttgart Ballet, a svéd királyi balett és az American Ballet Theater társulataiban.
Egyensúly a művészet és a magánélet között
Carla Fracci nemcsak balett-táncosként, hanem nőként és anyaként is példaképpé vált. 57 éven át volt hűséges társa Giuseppe Menegatti rendezőnek, és a művészvilág elvárásai ellenére büszkén és felelősségteljesen vállalta az anyaságot. Élete során nem csupán a tánctudása tökéletesítésén dolgozott, hanem nők millióinak mutatta meg, hogy a család és a művészi pálya összeegyeztethető. Carla inspiráló története bemutatja a tehetség, a kitartás és az alázat erejét. A film látványvilága lenyűgöző, a táncjelenetek és a korabeli miliő pedig hitelesen idézi meg Fracci életének legfontosabb pillanatait, az őt alakító olasz színésznő, Alessandra Mastronardi hiteles alakításának és kivételes hasonlóságuknak köszönhetően. Az alkotás végén maga Carla Fracci vall csodával határos visszatéréséről a színpadra, illetve archív felvételeken részleteket láthatnak a nézők az eredeti előadásokból. A film 2021-es bemutatóját Carla már nem élhette meg, ugyanabban az évben, 84 éves korában hunyt el.
Carla – február 11., kedd, 20:45 – Duna
(2021) Műfaj: Olasz életrajzi film
Rendező: Emanuele Imbucci
Forgatókönyvírók: Chiara Laudani, Emanuele Imbucci, Fabio Scamoni, Graziano Diana Operatőr: Gigi Martinucci
Szereplők: Alessandra Mastronardi (Carla Fracci), Calliari Paola (Ginevra Andegari), Stefano Rossi Giordani (Giuseppe Menegatti), Valentina Romani (Anita), Pietro Ragusa (Luigi Fracci), Paola Lavini (Maria Callas), Maurizio Donadoni (Antonio Ghiringhelli), Léo Dussollier (Rudolf Nurejev), Gabriele Rossi (Mario Pistoni), Euridice Axén (Esmée Bulnes), Lavia Lorenzo (Luchino Visconti), Maria Amelia Monti (Santina Rocca)
Kiemelt kép forrása: MTVA