Második alkalommal csatlakozik A Dal zsűrijéhez a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével és Magyar Zenei Díjjal elismert Máté Péter-, Artisjus- és Fonogram-díjas zeneszerző, dalszövegíró, hangmérnök, producer. Németh Alajos Lojzi a Család-barát vendégeként mesélt arról, hogy milyen nagy örömmel tölti el a műsorban fellépő előadók lelkesedése.
A Dal zsűritagja hangsúlyozta, tudja, hogy több versenyző mindent egy lapra tesz fel, amikor ezt a pályát választja, így észrevételeivel építeni kívánja a produkciókat.
A Bikini együttes alapító-dalszerzője évtizedek óta megkerülhetetlen alakja a hazai könnyűzenei életnek és az Artisjus elnökeként széles rálátása van a szcénára. Kiemelte, hogy A Dal egyedi a médiapiacon, hiszen a legújabb magyar szerzemények mérettetnek meg és a műsor bemutatja, hogyan gondolkodnak a zenészek, milyen üzenetek fogalmazódtak meg az előadókban. A Duna nagy múltú show-jában az alkotóművészetet ismerik el és a kultúrát gazdagító, maradandó értéket képviselő produkciót keresik.
Az élő műsor válogató adásaiban összesen 32 dal mutatkozik be,
a továbbjutó produkciók fordulóról fordulóra megújulva térnek vissza. Míg az elődöntőben a zsűri által meghatározott, új stílusban hangzanak el a dalok, a döntőben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretével, szimfonikus verzióban.
Érdemes figyelemmel követni a következő napokban is a csatorna délelőtti magazinműsorát, valamint a közösségi felületeit, mert megismerhetik a heteken át tartó zenés dalválasztó zsűrijét.
A teljes beszélgetés újranézhető a Család-barát Médiaklikk-oldalán.
A Dal 2025 – hamarosan a Dunán.
Család-barát – hétköznaponként 9:35-től és 11:10-től a Dunán.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Németh Alajos Lojzi (Fotó: MTVA/Madaras-Czinszky Andrea)