Oszter Alexandra mesebeli birtokot örökölt édesapjától, Oszter Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésztől. Egy évvel ezelőtt határozta el, hogy fiaival beköltözik a diósjenői rezidenciába, és rendbe hozzák a környező, több mint kéthektáros terültet. A színésznő a Duna délutáni beszélgetőműsorában, a Ridikül adásában beszámolt róla, hol tart a folyamat és saját veteményesével is eldicsekedett.
„Elég macerás volt, de idén nyáron elkészítettük az első magaságyásunkat. 45 darab paradicsompalántát ültettünk, fantasztikusan sikerült, rogyásig vannak terméssel. Kimerítő dolog, mert kéthetente elbíbelődök velük úgy két órát, amíg kigazolom, leszedem a hónaljhajtásokat, és felkötözöm őket. Egyébként ez a mennyiség nem terem elegendőt ahhoz, hogy egész évben ellásson bennünket, de nyáron minden napra jut friss belőle” – mesélte Oszter Alexandra, hozzátéve, hogy otthonról hozza a konyhaművészet szeretetét. Véleménye szerint a finom étel a jó alapanyagnál kezdődik, ezért próbálja saját maga megtermelni, amit csak lehet.
„Édesanyám rendszeresen befőz. Idén már 60 üveg baracklekvárt rakott el télire, tanulva abból, hogy ez sosem tartott ki decemberig. Mindig épp karácsonykor fogyott el az összes lekvár, amikor jól jött volna a zserbóhoz” – fűzte hozzá a színésznő, illusztrátor, aki sok sütős-főzős praktikát köszönhet olasz származású zongoraművész édesanyjának, Failoni Donatellának. A teljes beszélgetés újranézhető a Ridikül Médiaklikk-oldalán, amelyen 60 napig elérhetők a korábbi epizódok is.
Ridikül – hétköznap 16 órától a Dunán.
Kiemelt kép forrása: MTVA/Tőke Béla