Aktuális

Oroszország hadrendbe állította az új fejlesztésű RSZ-28 Szarmat interkontinentális ballisztikus rakétát

Utcaszínház fesztivált rendeznek Sümegen

Szeptember 22-24. között rendezik meg a Kisfaludy 2023 utcaSzínház Fesztivált Sümegen, színházi és társművészeti produkciókkal, valamint a Lóci játszik zenekar koncertjével.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a rendezvény pénteki sümegi sajtótájékoztatóján kiemelte: az eddig megvalósított programok is azt mutatják, hogy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program szervezői jó úton járnak afelé, hogy sikerüljön beteljesíteni a kitűzött célokat.

Kulcsfontosságúnak nevezte a sümegi programot annak bemutatására, hogyan van jelen az európaiságban a magyarság, illetve a magyarságban az európaiság. Ugyanis Kisfaludy Sándor élete és munkássága úgy magyar, hogy európai, és úgy európai, hogy magyar – fogalmazott.

Navracsics Tibor reményeit fejezte ki, hogy

a rendezvény még népszerűbb lesz, mint tavaly, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy a felkészülési időszakban kipróbált programok 2023-ban „különösen ragyognak” és még látogatottabbak lesznek.

A területfejlesztési miniszter közölte: az első féléves veszprémi adatok azt mutatják, hogy a belföldi turisták száma 92 százalékkal, a külföldi turistáké pedig 56 százalékkal emelkedett korábbi évek hasonló időszakához képest.

Végh László, (Fidesz-KDNP) Sümeg polgármestere kiemelte:

a város egyre nagyobb súlyt kíván fektetni Kisfaludy Sándor emlékének őrzésére.

Oszkai Réka, a Kisfaludy Sándor Művelődési Központ, Könyvtár és Emlékház igazgatója a programokat ismertetve jelezte: pénteken az emlékházban a Darnay Alkotótábor tagjaival rendezett művészpiknikkel kezdődik a fesztivál, amely örömtánccal és az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatóinak előadásával folytatódik.

Szombaton közösségi kezdeményezésre szüreti felvonulással indul a nap, amelyhez utcaszínházi produkciók kapcsolódnak majd. Délután a palotakertben utcaszínházi forgatag várja az érdeklődőket, tapolcai és sümegi amatőr színjátszók előadásában megelevenedik Kisfaludy Sándor badacsonyi szürete, lesz tűzszínház, fellép a Lóci játszik zenekar, az estet pedig fényfestés zárja.

Vasárnap közösségi családi interaktív programokat rendeznek, mások mellett fellép Berecz András ének- és mesemondó, a művelődési központban pedig a Broadway Tánccsoport Omega-táncjátéka zárja a fesztivált.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még