– Idén 30 éves a Mandoki Soulmates, különleges eseményekkel, hazai és németországi produkciókkal ünnepel a zenekar. Hogy éli meg a jubileumi évfordulót?
– Január 7-én tulajdonképpen négyszeres jubileumot ünnepeltem: harmincéves lett a Mandoki Soulmates, negyven a stúdiónk, húsz az Audi & Volkswagen Group-pal való zenei együttműködés, és ott volt a születésnapom is. Folyamatosan ünnepelünk, több országban egészen speciális felvételeket adunk a rádióállomásnak, melyeken többek között hallható a nagy Jack Bruce a Cream-ből vagy John Lord a Deep Purple-ből is. Ebben a felállásban játszottunk több klasszikust. Természetesen beindult a koncertezés is, szeptember elején Hamburgban, Berlinben, Münchenben, Lipcsében játszunk, majd megint megyünk Észak- és Dél-Amerikába, Angliába, Franciaországba, de nagy örömmel tudjuk most mondani, hogy elvisszük a „Magyar képek” című Bartók Béla nyomán írt anyagot élőben és magyarul Kolozsvárra augusztus 20-án, 18-án pedig Budapesten fogunk koncertet adni.
– Azon kevesek közé tartozik, akik magyarként a könnyűzenében világ szinten jegyzett karriert tudtak realizálni. A tehetségen kívül mi kell még a sikerhez?
– A nemzetközi karrieremet bizonyára a budapesti magyar tanáraimnak, és azoknak a csodás inspiráló művészeknek is köszönhetem, akiknek a dalain felnőttem. Leginkább a Syrius együttes hatott rám, de inspirált Szakcsi Lakatos Béla tanárom és a nagy magyar szövegírók: Dusán, Demjén, Bródy, Horváth Attila is, és persze a sok gyönyörű amerikai zene, ami majdhogynem titokban jutott el hozzám tinédzser koromban. Édesapám adta a halálos ágyán – amikor 16 éves voltam – az igazi töltetet és löketet, amikor azt mondta: „Fiam, éld az álmaidat és ne álmodd az életedet, és ígérd meg, hogy az unokáim soha nem fognak cenzúrázott újságot olvasni!” Így mennem kellett. A vasfüggöny mögött születtem és nőttem fel. Úgy gondoltam, ne csupán Erdős Péter doktor döntse el, hogy a világ számára értékes zenét tudok-e írni, alkotni, hanem ezt döntse el inkább a világ. Ezért voltak az én állomásaim München, London, New York és Los Angeles, és máig ebben a körben mozog a művész életem.
Kapcsolódó tartalom
– Figyelemmel kíséri, hogy napjainkban ki mit tesz le hazánkban a könnyűzene asztalára?
– Amikor úgy éreztem, hogy huszonöt év után újra magyarul kell alkotnom, és hogy meg kell csinálni a Hungarian Pictures-t magyarul is, akkor nagy örömmel fogadtam a barátaim tanácsait arra vonatkozóan, hogy ki mindenkivel vegyem ezt fel. Itt találtam rá nemcsak a régi barátaimra, Charlie -ra, Ákosra vagy Zsédára – akivel már szintén nagyon régen együtt dolgoztam –, hanem olyan csodálatos új tehetségekre, mint Caramel, Mező Misi, Pápai Joci, és bizony számomra új élmény volt Takács Tamással is dolgozni.
– Kire érdemes figyelni?
– Arra, aki az egész produkciót holisztikusan átlátja, aki egységében nézi a szövegírást, a komponálást, a hangszerelést, a zenét, az éneket, a színpadra állítás mozzanatait, a közösségi médiában való megjelenést, a stúdiómunkát és a felvételeket. Ha valaki mindezt megérti, és a lelkébe zárja, hogy mennyire fontos minden egyes része a produkciónak ahhoz, hogy egységes művészi alkotás szülessen, azé a jövő. A tehetség mellett olyan másodrendű erényekre is érdemes fókuszálni, mint a megbízhatóság, a szorgalom, figyelmesség, udvariasság vagy a pontosság. Ezek igazán fontos tulajdonságok, és aki mindezt összefogja a saját lelkében, arra érdemes odafigyelni.
– Lát olyan magyar tehetségeket, akik nemzetközi sikerek várományosai is lehetnek?
– Sajnos túlságosan keveset megyek Magyarországra, és mindig csak egy-egy napot töltök a szülőhazámban, de bizonyára a magyar nép az egyik legtehetségesebb a világon. 1975 óta járom a világot. Hosszú éveken keresztül a kommunisták útlevelet sem adtak nekem, hogy ne utazhassak, aztán meg nem engedtek vissza. Remélem, a következő generációkban is feltűnnek majd olyan zenei egyéniségek, akiket a világsztárok elfogadnak maguk mellett. Nekem például nagyon meghatározó élmény volt, amikor többek között Lionel Richie, Phil Collins felkért, hogy legyek a zenei rendezőjük, producerük, vagy hogy Chaka Khannel, Jennifer Rushsal dolgozhattam. De a saját zenekaromat is világklasszisokkal építettem. Kívánom a következő generációknak, hogy fogadják el őket úgy, mint ahogy engem felvett az amerikai, illetve az angolszász és német zenész közösség.
– Mit üzen azoknak a magyar fiataloknak, akik nagy álmokat dédelgetnek, hogyan valósíthatják meg az elérhetetlennek tűnő célokat?
– A lécet jó magasra kell tenni, és csak édesapámat tudom idézni: éljétek az álmaitokat és ne álmodjátok az életeteket!
– Sokat élt Németországban és a világ más részein. Érez honvágyat?
– Nem igazán élek „csak” Németországban, de itt születtek a gyerekeim, itt van a nagy stúdió, a házam a tó mellett másfél kilométerre a stúdiótól, ez az életem középpontja, de az életem nagyon fontos része New York, Los Angeles és London is. Van egy budapesti lakásom is, mert számomra lelkileg fontos volt, hogy a gyermekeim kicsi korukban ne hotelekben lakjanak, és az is, hogy anyanyelvi szinten, akcentus nélkül beszéljenek és hibátlanul írjanak magyarul, akkor is, ha a világ más tájain születtek. Kozmopolita vagyok, a világban vagyok otthon, de természetesen egy pesti srác maradtam erős magyar gyökerekkel, hisz ott nőttek ki a szárnyaim. Nem ott van az otthonom, de szoktam haza vágyni, hiszen Magyarország a hazám. Ezt mindig így fogom érezni, így fogom átélni, hogy néha-néha, ha csak fél napra is, de hazaugrok, és nagyon jól esik beülni valahova és magyarul beszélni a pincérrel.
Kapcsolódó tartalom
– Menekülésre kényszerülő pesti srácból ismert világpolgárrá vált, nyugat-európai szemüvegen keresztül milyennek látja hazánkat?
– Gyönyörű, színes kép él bennem Magyarországról, ám, a világ különböző pontjain, különböző személyiségek kritikus kérdőjeleket vésnek a Magyarországról kialakult képre. Próbálom világszerte a hazámról alkotott képet, amennyire csak lehet pozitívan befolyásolni és pozitív színfoltokat festeni bele. Igyekszem a magyar lelket, utat, történelmet, hazám geopolitikai helyzetét bemutatni és elmesélni milyen volt a gyermekkorom, amikor három és fél évesen átéltem ’56 szörnyűségeit. Így nyugat-európai vagy amerikai szemüvegen keresztül egy csodálatosan tehetséges népet látok kelet és nyugat határán. Ennek a népnek minden lelki rezdülését és reflexióját zeneileg és költészetileg is leírta már a himnuszunk, amely máig ugyanúgy érvényes, mint mikor Kölcsey költeménye született.
– Milyennek tartja a német–magyar kapcsolatokat?
– Ezt a két nemzetet kulturálisan rengeteg minden összeköti, nem csak az olyan Duna mentén lévő sváb faluk, mint például Dunabogdány. Pár hónappal ezelőtt, amikor egy német kisvárosban díszpolgárrá avattak, a tiszteletemre az ott élő fiatal, 25–30 éves svábok mind magyarul – igaz, sváb akcentussal – beszéltek velem. Az ilyen történetek is hozzátartoznak a német–magyar kapcsolatokhoz, ami most bizonyára politikai szempontból inkább megterhelt, de bármit is hozzon a sors a következő pár évben, hosszú távon maradunk az ezeréves barátság talaján.
– Nemcsak a popkultúra sztárjaival ápol jó viszonyt, hanem politikusokkal is. Orbán Viktorral és Angela Merkellel is szokott baráti beszélgetéseket folytatni. Hogy építette ki ezt a kapcsolati hálót?
– Nem építettem ki kapcsolati hálót, ez a művész kiváltsága, hisz a mi hangunk csak annyira erős, fontos, hangos, amennyire a közönségünk szeretete ezt megadta nekünk. Ha az élet úgy hozza, hogy baráti viszony alakul ki döntő pozícióban lévő politikusokkal, az megtiszteltetés a művészettel szemben, és ez a művész privilégiuma. Nyugat-európai vagy amerikai művészként sok társadalmi elismerésben van részem, természetszerű, hogy főszerkesztőkkel vagy olyan vezető politikusokkal beszélgettem, mint Bill Clinton, Angela Merkel, Henry Kissinger vagy elhunyt barátom, Mihail Szergejevics Gorbacsov. Sok értékes és érdekes kapcsolatom alakult ki a zene világán kívül is.
Kapcsolódó tartalom
– Nemrég Európa legnagyobb autós magazinjától, az Auto Bildtől figyelemreméltó elismerésében részesült. Összekötötte a művészetet és az autóipart. Még szimfóniát is írt az Audinak. Mi élete első meghatározó autós élménye?
– Magyarországon még 17 éves koromban egy első generációs Volkswagen mikrobusz vitte a zenekarunkat a Nyíregyháza melletti kis faluba, szombat este a helyi művelődési házba játszani. Ebben a járműben még ülések sem voltak, az erősítőkön és a dobfelszerelés tokjain utaztunk, a tetőre pedig rá volt hegesztve a csomagtartó, de akkoriban nekünk megfelelt ez a busz, elvitt minket mindenhova.
– Mit gondol az elektromos autózásról, tényleg az a jövő?
– Nagy megtiszteltetés számomra, hogy megalkothattam a Volkswagen számára az elektromos autózás hangzási esztétikáját, de én nyitott lennék minden új, érdekes, ígéretes technológiára, hisz tudjuk, hogy az elektromos autózásnak az a hátránya, hogy százharmincezer kilométernél van az ökológiai lábnyoma, ugyanakkora, mint egy benzines autónak. Ha belegondolok abba, hogy a mai akkumulátorokat barnaszén elégetésével nyert elektromos áram felhasználásával készítik – még Németországban is hatvanhat százalékát az áramnak barnaszén elégetésével nyerik –, hát akkor nem mondanám, hogy ez az egyetlen környezetkímélő lehetőség. Lehet mondani, hogy ez zéró emisszió, csak az azt jelenti, hogy az emisszió máshol van, mint ahol eddig volt, ez pedig a világ klímájának nem segít. Tizenöt éve volt szerencsém, a zseniális Porsche unokával, dr. Ferdinánd Piëch-el egy olyan autóban ülni, ami mindössze egy liter dízelt fogyasztott száz kilométeren. Ez is egy figyelemreméltó, érdekes megoldás.