logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A Kárpát-kanyarban is bemutatkozik a Muzsikál az erdő

Két székelyföldi és egy barcasági helyszínen is szervez erdei koncerteket romániai partnereivel a magyarországi Muzsikál az Erdő Alapítvány.

A szeptember 2-án Brassó határában, 3-án a sepsibodoki sütei borvízforrás közelében, 4-én a csíkszentkirályi Gesztena-pusztáján tartandó erdei koncertekről sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők. A rendezvény védnökségét Tánczos Barna romániai környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter vállalta.

Tánczos Barna a sajtótájékoztatón elmondta: az erdő mindig a feltöltődés helyszíne volt, számos művészt is megihletett. Kijelentette: a rendezvény úgy népszerűsíti az erdőt, hogy minimális mértékben avatkozik be a természetbe.

A koncertek mellett az erdőt népszerűsítő foglalkozások is sor lesznek. A rendezvények résztvevőinek távol kell hagyniuk a gépkocsiikat, és gyalog érkezhetnek a helyszínre. A miniszter úgy vélte: csak így élvezhetik igazán az erdő csendjét, nyugalmát. Arra is kitért, hogy a rendezvényre nem építenek színpadot. Az a cél, hogy minél kevésbé avatkozzanak be a természetbe, és a hangosítás is minimális lesz.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke elmondta: sajátosan hangzik a zene az erdő lombjai között. Ezzel az élménnyel gazdagodhatnak, akik ellátogatnak a sütei borvízforráshoz. Azt is megemlítette: a Magyarországon 2004 óta tartott erdei koncertek 2014-ben Romániába is megérkeztek, ugyanis Biharban már tartottak Muzsikál az erdő rendezvényeket. Ezúttal Barcaság és Székelyföld felé terjeszkedik a program.

Allen Coliban, Brassó polgármestere elmondta: a program jól illik a városvezetés zöld víziójához. A hegyekkel, erdőkkel körülvett városban az állatkert közelében találtak alkalmas helyszínt a Muzsikál az erdő megszervezésére.

Szenner Zoltán, Brassó megye önkormányzatának a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) színeiben megválasztott alelnöke megjegyezte: a Brassói Filharmónia koncertje mellett a multikulturalitás jegyében román, szász és magyar népzenei előadásokat hallgathat majd a közönség, hiszen a város a kulturális sokszínűségére is büszke.

Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke elmondta: 19 éve szervezik a koncerteket. Hozzátette: a koronavírus-járvány rávilágított arra, hogy az ember törékeny, és része a természet nagy rendszerének.

A rendezvény arra szeretne motiválni, hogy a társadalom fenntarthatóan működjön és összefogásra épüljön. „Felelősek vagyunk egymás iránt, mint ahogy a természeti környezetünkért is” – jelentette ki a program kezdeményezője.

Az MTI kérdésére elmondta: az elmúlt évek tapasztalata alapján meggyőződésükké vált, hogy nincsen a programra alkalmatlan időjárás, csak nem megfelelő öltözet. Hozzátette: gondoskodnak arról, hogy eső esetén az előadók hangszerei biztonságban legyenek.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még