logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A magyar nemzeti parkok hete nyitórendezvényét Balatonfüreden tartották

A magyar nemzeti parkok hete nyitórendezvényét a balatonfüredi Tagore sétányon tartották pénteken. Az országos programsorozat során valamennyi nemzeti park bemutatja tevékenységét, kínálatát, az adott régióra jellemző természeti, táji értékeit.

Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a nyitórendezvényen tartott beszédében hangsúlyozta: minden esztendőben máshol szervezik meg a magyar nemzeti parkok hetét, melynek során igyekeznek megismertetni minél több látogatóval az általuk gondozott természeti kincseket.

Közölte, hogy a pünkösdi hétvégét a nagycsaládosoknak szentelik majd, gyermek- és családi programok várják az érdeklődőket országszerte.

Kitért arra, hogy a kikapcsolódni vágyók szokásai az évtizedek során megváltoztak, egyre népszerűbbek a természetjáró programok, a túrázás, a vízi kalandok, a fotós túrák.

Hétszáz ökoturisztikai létesítmény létezik Magyarországon, ezek felét a nemzeti parkok működtetik, melyek évente 1,6 millió látogatót vonzanak – tette hozzá az államtitkár.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója a nemzeti parkok szemléletformálás, tanítás, oktatás terén kifejtett erőfeszítéseit emelte ki. Mint mondta, a fiatalok fogékonyak a természetvédelem iránt, ezért fontos, hogy minél többeknek lehessen része szemléletformáló élményekben.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere (Fidesz-KDNP) örömét fejezte ki, hogy idén a 25 éves Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága szervezte a magyar nemzeti parkok hete programsorozatot.

A nemzeti parkok hetét június 6. és 12. között tartják az ország tíz nemzeti parkjában.

Egyebek mellett szentjánosbogár sétákkal, e-bike és kenutúrákkal, szafari kalanddal, lápjárással várják a látogatókat.

A program nyitóhétvégéje és annak társrendezvénye, a Balatoni Hal- és Borünnep június 3-6. között várja a látogatókat a balatonfüredi Tagore sétányon.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még