A színész 1970. május 11-én született az Egyesült Államokban, Dél-Dakotában. Pályafutása már gyermekként elindult, első szerepét 1977-ben kapta a CHiPs című televíziós sorozatban – közölte a Mafab.
Legnagyobb áttörését 1993-ban érte el, amikor Richard Linklater filmjében,
a Tökéletlen időkben formálta meg a zabolátlan és emlékezetes Clint Bruno karakterét.
Ezután több jelentős mozifilmben is szerepelt, köztük az 1996-os Ha ölni kell, a Brókerarcok, a Hullahegyek, fenegyerek, a Naplopók és a Rocksuli .
A televízió világában szintén maradandót alkotott, ugyanis legismertebb alakítása a Boston Public című sorozatban volt, de vendégszereplőként feltűnt többek között a Jóbarátokban és a Monk – Flúgos nyomozóban is. Christopher Nolan filmjében, A sötét lovagban pedig egy rendőr szerepében tűnt fel.
Bár hivatalos közlés egyelőre nem érkezett a halál okáról, azt megerősítették, hogy a színész 54 évesen hunyt el.
Utoljára 2018-ban tűnt fel a képernyőn, a Hulu Alkalmi (Casual) című sorozatában. A 2000-es évek végétől fokozatosan vonult vissza a nyilvánosság elől, és csak ritkán vállalt szerepeket.