Terézvárosban, a Benczúr utcában nőtt fel Papadimitriu Athina: egy olyan házban, ahol az övé mellett számos más nemzetiségű család élt. Gyermekéveire úgy emlékszik vissza, hogy gondtalan, vidám és játékos volt – minderről a Duna délutáni magazinműsorában beszélt.
Felidézte, hogyan készített neki és a szomszéd gyerekeknek a házmester a téli szünetben jégpályát a belső udvaron, és hogy takarodókor, mint a bábeli zűrzavarban, minden szülő a saját nyelvén hívta fel a gyerekeket a játékból.
„Ez egy olyan pesti lakóközösség volt, ahol minden felnőtt az anyám vagy az apám volt, és minden gyerek a testvérem. Mindez ma már elképzelhetetlen. Szerettem ott élni, ezért viszonylag későn, 26 évesen költöztem el otthonról. Ha nem mentem volna férjhez, akkor talán még most is a szülői házban élnék” – kezdte Papadimitriu Athina.
Hozzátette, a szívében a magyar emlékek mellett a görög gyökereknek is marad hely: otthon görög zenét hallgat és görög sorozatokat néz.
„Hiányérzetem van. Ha idén sem jutok ki Görögországba, akkor ez lesz már az ötödik év, hogy ki kell hagynom. Örülök, hogy van munkám, és szívesen töltöm a színpadon a hétvégéimet, de a szívem visszahúz, vágyom a görög életérzésre” – fogalmazott a színművész, aki bízik benne, hogy nyáron a családjával együtt látogathatja meg ősei földjét. A teljes beszélgetés újranézhető a Médiaklikken.
Családi kör – hétköznap délutánonként 13:45-től és 15:15-től a Dunán.