Élőben láthatta Ferenc pápát Sára Bernadette és Cseke Péter

A katolikus egyházfő, Ferenc pápa 2025-re szent évet hirdetett a megbocsátás, megtérés, irgalmasság és zarándoklat jegyében. Sára Bernadette, Jászai Mari-díjas színművész ennek alkalmából férjével, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Cseke Péterrel Rómába utazott, ahol még Ferenc pápával is találkozni tudtak.

Nem először járt Rómában Sára Bernadette, aki a szent év miatt határozta el, hogy újra ellátogat az örök városba kettesben, a férjével. „Csodálatosan sikerült ez a négynapos út, a legszebb álmainkat is felülmúlta. Szép időnk volt, rengeteget sétáltunk, sok templomot megnéztünk. A lányomnak köszönhetően a tömegközlekedés is könnyen ment egy telefonos applikáció segítségével” – mesélte a Duna Családi kör című műsorának vendégeként Sára Bernadette, akit születésnapja kapcsán köszöntöttek az adásban.

A színművész hozzátette, az utazás csúcspontja az volt, amikor személyesen láthatták Ferenc pápát.

„Vasárnap rohantunk a Szent Péter térre az Urbi et Orbi áldásra. Titkon reménykedtünk benne, hogy Ferenc pápa kijön majd a teraszra, és láthatjuk majd őt, de ehelyett a misén volt ott. Nem ő celebrálta, de tolószéken kitolták, és szólt hozzánk egy mondatot. Éljenzés és taps, hihetetlen nagy tömeg fogadta. Nagy élmény volt, hogy láthattuk őt élőben” – emlékezett vissza a különleges alkalomra a színművész.

Kitért arra is, hogy mivel a Szentatya mostanában sokat betegeskedett, nem gondolták volna, hogy sikerülhet a találkozás.

Sára Bernadette arról is beszélt, hogy lélekben már készül a húsvétra: tartja a böjtöt és nagy izgalommal várja, hogy összegyűljön a család az ünnepi asztal körül. „Szeretem kényeztetni az unokáimat, pedig már nem olyan kicsik, 15, 13 és 11 évesek. Szeretetteljes, szoros a kapcsolatunk. Bevallom, aggódós nagymama vagyok, ami azért érdekes, mert édesanyaként sokkal lazább voltam” – jegyezte meg.

A teljes beszélgetés a Családi kör Médiaklikk-oldalán tekinthető meg, amelyen 60 napig elérhetők a korábbi adások is. Családi kör – hétköznap délutánonként 13:45-től és 15:15-től a Dunán.

Kiemelt kép: Sára Bernadette (MTVA/Családi kör)

Ajánljuk még