1989 végén, a Danubiusban kezdtem gyakornokként – mondta el Bordi András a műsorban, majd így folytatta: érdekes módon akkor indult el a Danubius magyarul is, a nyári német sugárzás után, és kellettek a fiatalok. Emlékszem, hogy Ferenc nap előtt Demjén Rózsiról, Balázs Fecóról és Nagy Feróról kellett riportot készítenem és embereket megkérdeznem. Rossz idő volt, nem tudtam kimenni az utcára, így megkérdeztem a Pagodában különböző embereket. Ott ült G. Mezei Mária bemondó is, akit ismertem a tévéből. Beszélgettünk, és azt mondta, hogy kellemes hangom van. Nekem ezt senki nem mondta még addig, és gyorsan megkérdeztem: hogy lesz valaki rádióbemondó? Azt válaszolta, hogy hétfőn lesz egy meghallgatás Wacha tanár úrnál. Ekkor megjelent Bőzsöny Ferenc, és Mari odakiáltott neki: „Feri! A fiatalember bemondó szeretne lenni!” Bőzsöny Ferenc bemutatkozott. A hangjától összecsörrentek a poharak a polcon a büfében… Azt mondta: „Nagyon kellemes hangod van…, én pedig meg sem mertem szólalni”.
„Hétfőn elmentem meghallgatásra és két évig gyakornokként jártam beszédórára Wacha tanár úr óráira, akitől rengeteget tanultam. Nemcsak én, de rádiósok százai is. 1992. április elsején Egressy István osztályvezető behívott bennünket Szilágyi Zoltánnal és azt mondta: Fel vagytok véve! Április 1-je volt, azt hittük, ez valami vicc. Tulajdonképpen így kezdődött el. Három hónapig csak ültünk a nagyok mellett és hallgattuk őket. Aztán egy júliusi napon Dömök Gábor megadta a lehetőséget és mondhattam egy adóidőt a Kossuth URH-n: 13 óra 5 perc. Azt hittem, hogy ha kimegyek a stúdióból, onnantól kezdve a közértben, az utcán, mindenki megveregeti a vállamat, hogy a Magyar Rádióban megszólalhattam. Tényleg az ember úgy ment be oda, mint egy templomba.”
Tanítok az MTVA-ban, a fiataloknak próbálok segíteni, és emellett vannak a szinkron főcímek, vagy természetfilmek narrációi – mondta el Bordi András. Ezek járulékai vagy kiegészítői a mi szakmánknak. Annak idején a Panorámában – talán az idősebbek emlékeznek – Chrudinák Alajossal, Benda Lászlóval, Járai Judittal dolgoztunk hosszú évekig. Akkoriban csak bemondó mondhatott hírt, és csak bemondók mondhattak olyan szövegeket meg főcímeket, amelyek a televízióban műsorra kerültek. Szerintem megváltozott a rádiózás. A kereskedelmi rádiók megjelenésével valahogy átalakultak a szerepkörök. A kilencvenes évekig csak bemondó mondhatta a híreket és a megszólalás csúcsán a bemondók álltak, de egyre több rádió lett, egyre több ember kellett és egyre többen mondtak híreket. Aztán jött az a tendencia – ez egyébként nem újdonság Magyarországon, a BBC-nél is így van, sokan hivatkoznak erre –, hogy aki írja a hírt, az is olvassa fel, a hírszerkesztő. A BBC-nél, aki hírt ír, annak kiváló orgánuma van, remekül beszél, kiválóan hangsúlyoz. Ezt kellene valahogy összehozni nálunk is.
A főbemondó közölte: a műsorvezetők és a bemondók között az is óriási különbség volt, hogy én soha nem a saját szövegemet mondtam, és soha nem a bemondók voltak fontosak, hanem hanem a hír, amit felolvastak. Hosszú évtizedekig nem is mondták a nevüket. Nem azt mondták, hogy Bordi András bemondta a rádióban, hanem „bemondta a rádió”. Én ott a rádió hangja voltam, és ha azt mondtam, hogy holnaptól drágul a kenyér, akkor mindenki mérget vehetett arra, hogy drágul. Ha akármilyen rádióban viccelődtek a műsorvezetők azzal, hogy drágul, az nem volt biztos. A műsorvezetésben pedig az a fantasztikus – és kipróbálhattam ezt is –, hogy itt már a személyiség is előtérbe kerülhet, sokkal inkább mögé tudsz állni, mint a száraz hírek mögé, és ott már te valamit hozzá tudsz tenni ahhoz a felkonferáláshoz, ahhoz a bevezetőhöz, ahhoz a tárcához vagy bármihez. Mert a személyiséged által valamelyest kiteljesíted, vagy a megszólalásodon keresztül egy kicsit magadat is beleteszed ebbe.
De akkor egy rádió volt – folytatta Bordi –, most pedig nagyon sok van. Székelyudvarhelyen, egy könyvesboltban voltam, és megkérdeztem, hogy egy könyvnek a második kötete is megvan-e? Azt mondta akkor az eladó hölgy: Meddig marad, András, mert a jövő hétre várjuk. Akkor kiderült, hogy ő a Kossuth Rádiót hallgatja, az erdélyiek a Kossuth Rádiót hallgatták, és ő megismerte a hangomat. A fiatalok már – azt gondolom – talán inkább a zenés rádiók felé irányulnak. Illetve már maga a rádiózás is megváltozott, mert van, aki a zenét már nem feltétlenül a rádióban hallgatja, mint mi, amikor vártunk a magnó gombja mellett, hogy fölvegyük a kívánságműsorból az áhított számot. Már vannak egyéb olyan felületek is, ahol azt a zenét hallgatod, amihez éppen hangulatod van. De én azt gondolom, hogy a rádiózás – ez sokszor fölmerül – örökre megmarad, mert az emberek, ha fölkelnek reggel, és főleg reggel a rádió verhetetlen, azt, hogy mi volt éjszaka, mi várható aznap, milyen idő lesz, lehet-e közlekedni…, azt az a rádióban hallgatják meg. Én azt gondolom, hogy ez a fajta frissessége, aktualitása, mindenképpen megmarad a mai ember életében is.